Komár László - Marina

Nem filmcsillag volt Rómában Marina,
csak egy kis karcsú, szőke balerina.
A jobb szélen az első volt a sorba,
s én vágyakozva néztem mindig őt.

Ha esténként a kiskapuban lestem,
csak némán álltam, szólni sose mertem.
Csillagfényes, forró nyári este
így sóhajtoztam ablaka előtt:

Marina, Marina, Marina,
a csókodra szomjazom én.
Marina, Marina, Marina,
hát kérlek, hogy légy az enyém.

Nyílt az ablak csendben,
szólt a kislány menjen,
maga még nem ismer engem,
ó, no, no, no, no, no.
S az ablak zárult csendben,
meg se hallgat engem,
csak a visszhang cseng fülemben:
Ó, no, no, no, no, no.

Egy szép nap aztán úgy hozta a sorsom,
egy kétüléses autót vettem olcsón.
És este már a kiskapuban álltam,
s ott szív repesve vártam Marinát.

Ő jött és nyomban kis kocsimra nézett,
a két szemében vágyak tüze égett.
Csak mellém ült, s egy árva szót sem kérdett,
úgy hallgatta a régi vallomást:

Marina, Marina, Marina,
a csókodra szomjazom én.
Marina, Marina, Marina,
hát kérlek, hogy légy az enyém.

Két karomba vontam,
megcsókoltam nyomban
mire szemlesütve mondta:
Ó, no, no, no, no, no.
Én vágyakozva kértem,
légy a feleségem,
mire sajnos így szólt nékem:
Ó, jó, jó, jó, jó, jó.

Ó, jó, jó, jó, jó, jó.
Ó, jó, jó, jó, jó, jó.