L'art pour l'art - Bálterem

A bálteremben,kért fel engem,
Azt hittem rögtön elájulok,
Megáll az ész,egy híres szinész,
És akit felkért az én vagyok.

Irígykedett,a vendégsereg,
Senkise volt nálam boldogabb,
Táncolt velem,az én istenem,
Szöttem a szebbnél szebb álmokat,

De közben olyan,izgatott voltam,
És csak én őriztem nagy titkomat:
Hogy mindjárt hányok,lehet,hogy hányok,
Ha ideges a gyomrom hánynom kell,
Nagy esélyt látok,arra hogy hányok,
Ha marad ez a gyötrő hányinger.

Egy asztalhoz vitt,és ettünk kivit,
És kagylót,meg tésztát,meg epreket,
Reméltem én,hogy van még remény,
És egyszer a színész majd megszeret.

De aztán csendben,fal fehér lettem,
És tudtam már,hogy minden elveszett.
Tudnillik hánytam,ordítva hánytam,
Beleremegett a bálterem,szántam és bántam,
De mégis hánytam,kijön a belem úgy éreztem.

És a színész így szólt:Hölgyem ez szép volt,
Nekem ez a látvány,oly csodás,
Ha ilyet látok,a mennyben járok,
Nekem ez a legszebb vallomás.

Kérem még hányon,kisasszony hányjon,
Maga az a lány,ki kell nekem,
Rég óta várom,hogy egy nő hányjon,
Ha maga is akarja elveszem.