Nyári Kálmán - Benned látom életemnek...

Kis gyermek koromban piros csákót kaptam Karácsony estéjén,
Édesanyám vette, boldogan kötötte fel a zöld fenyőre.
Míg a szürke égből a hópelyhek hulltak, Áldott két kezével csillagszórót gyújtott,
Mert ez a legszebb emlék, az én életemben, mert az én életem.

Egyszeregy szép napon, felvett az ölébe mesét mondott nékem,
Hejj Jancsi Juliskáról, meg arról a gonosz mostoháról de mesélt szép mesét.
Mert az én ingemet kimosta, meg azt a kis rongyos kis nadrágot,
Foltozgatta nékem, azon a hosszú éjszakán.
Mert ez a legszebb emlék, az életemben, Mert az én életem.

Benned látom életemnek minden boldogságát, Hozzád száll az imádságom minden sóhajtása.
Boldog vagyok ha rád nézek, mikor látom azt a ragyogó két szemedet.
Mert én sírva gyönyörködöm benned, Úgy imádlak mint egy szentet,
Hogyha látom azt a ragyogó két szemedet.
Mert jönnél te még térden állva, Úgy zokogsz majd mint egy árva,

De már akkor én mással leszek boldog.
Nem születtem boldogságra, nem adott az Isten, Te se rajtad kívül a világon nékem semmim sincsen.
Akkor vagyok én csak boldog, Mikor látom én azt a ragyogó két szemedet.
Mert én sírva, babám én sírva gyönyörködöm benned, úgy imádlak mint egy szentet,
Hogyha látom azt a ragyogó két szemedet

Nem szült engem anyám pala tetős házba, Mert én füstös vityillóban jöttem a világra
A cigány is ember de ne bántsátok érte, Neki is van szíve, meg neki is van lelke, Őt is anya szülte.
Kopott hegedű volt az én játszó társam, Nótát reggeliztem, na meg nótát vacsoráztam.
Amikor egy fényes mulatóban húztam, A kopott hegedűmből, meg abból a bánatos szívemből, felcsendült az utolsó óra.
Amikor egy fényes mulatóban húztam, A kopott hegedűmből, meg abból a bánatos szívemből, felcsendült az utolsó óra.