Cseh Tamás - A dizőz

Frontátvonulás
Előadó: Cseh Tamás
Album: Frontátvonulás
Megjelenés: 1995
Hossz: 10:46
Szövegírók: Bereményi Géza
Cseh Tamás
Zeneszerzők: Keressük a zeneszerzőt!
Kiadó: Mega
Stílus: Keressük!
Címkék: Keressük!
Megtekintve: Ma 1, összesen 6412 alkalommal

Beküldő

kokrak

kokrak

Pontszám: 294

Hallgass bele

Dalszöveg

lesz a székhelyem.
Itt ön miatt időz
egy aranyruhás dizőz.
S hallgatja énekét
egy szélsodorta nép.
Én távollévőm szívszorongva kérem,
kart kitárva itten állok térden.
Hozó vonatját seregelve várjuk,
hívőn hisszük, irányunkba száguld
álommozdonyán.
Egy álommozdonyon ön felém tart, tudom
és a félreállított váltókon átrobog.
És mondhat bárki mást,
a nagy találkozást megérjük még, tudom,
a pályaudvaron.
A pályaudvaron, hol mindenki rokon,
hol nincsen semmi más, csak egy nagy várakozás.
Itt mindnyájunknak ugyanaz hiányzik,
egy távollevőt hiányolunk váltig.
Hozó vonatját seregelve várjuk,
hívőn hisszük irányunkba száguld
álommozdonyán.
Én önt várni fogom
a pályaudvaron.
Itt ön miatt időz
az aranyruhás dizőz.
Taratarrarararatara

És már mindenki énekelt az étteremben, amikor belépett Ecsédi, és látta, hogy a barátja egy asztal tetején áll. És odarohant hozzá, és mondta, hogy: -Vizi, megvagy, jaj, de jó, hogy megvagy. Gyere, gyere, tudom, hogy tudod. Gyere, mondjad, hogyan, hová, merre. Tudom, hogy tudod, gyere, Miklós, gyere. Gyere, Gyere! És rángatta egy oszlop felé, és Vizi pedig mint egy fadarab követte, és Ecsédi meg is állt és kérdezte, hogy: -Miklós, rosszul vagy? Vizi Ecsédihez fordult, és mondta: -Nem Ecsédi, egy cseppet sem vagyok rosszul. Csak azt akarom mondani, hogy elég ebből. Én nem tudom, hogy hányadszor csináljuk ezt, kétszázadszor vagy háromszázadszor, hogy találkozunk az utcán, úgy csinálunk, mint hogyha véletlen találkoznánk. Aztán felmegyünk hozzám, megisszuk a konyakot, kávélikőrt, keverteket, aztán én lejövök ide a pályaudvarra, és úgy csinálok, minthogyha meglepne, hogy innen nem mennek vonatok, te meg fellármázod a várost. Elég ebből, Ecsédi. És Ecsédi kérdezte, hogy: -Te, Vizi, abba akarod hagyni? Hát már olyan jól benne voltunk. Néha már mások is élvezték. Most mit fogunk csinálni? S Vizi azt mondta, hogy: -Nem, Ecsédi, ebből elég.

Ecsédi tűnődött. Aztán újra kérdezett, hogy: -Miklós, azért van egy titokzatos dolog Az egészben, és bár én sem tudom, hogy hányadszor csináljuk ezt, kétszázadszor vagy háromszázadszor, de még mindig meglepődik a Sas elvtárs is, tudod, amikor a pohár ott marad a levegőben. Hát azért mutass nekem valakit, aki ezt utánad tudja csinálni. Tessék, mutass egyet! Egyet mutass, tessék! És Vizi fáradtan elmosolyodott, és mondta, hogy: -Hát igen, azt még tudom. Azzal odalépett -rengeteg pohár volt az asztalokon a restiben- odalépett az egyikhez , megfogta, így, felemelte, így, és elengedte. Vizi pohara megint ott maradt a levegőben. Állt a pohár a levegőben. Vizi meg Ecsédi nézték. Ecsédi szólalt meg előbb, és mondta, hogy: -Te Miklós, vegyük az energiát m2-nek. De Vizi ráförmedt: -Hagyj békén a tömegvonzással meg a hülyeségeiddel. De Ecsédit nem lehetett megállítani. Folytatta, hogy: -Te, Miklós, mert te még nem gondoltál arra, hogy a pohár levegőben maradásakor a hidrogénatomok átalakulása héliummagokká létrejöhet a hozzá szükséges 55 millió Celsius fokon, most ne törődj azzal, hogy a magfúzió fenntartása még megoldatlan, hanem arra
gondolj, hogy ez kihat a Földön, mint forgórendszerben, a mozgó-tárgyakra érvényes korioliszerőre, ha? S Vizi legyintett, hogy: -Ecsédi, mindez a két hatás a Föld forgásának a lassúbbodását vonná maga után.

És ekkor Ecsédi talányosan kérdezte, hogy: -Tíz a mínusz nyolcadikon nagyságrenden? Így a Nap, a 24 óra a tíz mínusz nyolcadikonod részével, tehát körülbelül százezred másodperccel rövidülne, Miklós? S Vizi homloka gyöngyözni kezdett, s mondta, hogy: -De hát a Föld forgásához és efféle változásaihoz tíz a mínusz tizediken is elegendő. Ecsédi bólintott, és mondta, hogy: -Tehát tíz a mínusz kettediken van a kezünkben, Miklós. Tíz a mínusz kettediken van a kezünkben. Vizi nézte Ecsédi kezét, és suttogta, aztán sikoltva kiáltotta, hogy: -Nem a kezünkben, Ecsédi, nem a kezünkben van, a vonatban. A vonatban van, Ecsédi! Nem a kezünkben, a vonatban lesz, Ecsédi! A vonatban, a vonatban, a vonatban, a vonatban!

És másnap Budapest lakossága a következő fantasztikus élményben részesülhetett. Egy hatalmas mozdony zúzta szét a keleti pályaudvar homlokzati üvegfalát, és kirobogott a térre, mögötte kocsik, tehát szerelvény volt. Ablakokon, kéményeken emberek ültek, sírtak, nevettek, énekeltek és kalapokat is dobáltak. A szerelvény pedig végigdübörgött a Rákóczi-úton, át a Blaha Lujza téren, el a Rókus Kórház mellett. Emberek özönlöttek köré és szaladtak mellette a Kossuth Lajos utca irányában. Rázkódástól a Ferencesek templomában egy harang kimozdult a helyéből, és kondult egyet. Az árvízi hajós pedig, Wesselényi Miklós -aki egy domborművön éppen egy fuldoklónak nyújtja az evezőjét- ő is utánanézett a vonatnak.

Az addigra pedig már a Felszabadulás téren át a Március 15. térre érkezett. Petőfi csak intett nekik. A vonat meg tovább: Vörösmarty tér, József Nádor tér, a két nagy magyar csak lengette, lobogtatta bronzköpenyét. A vonatnak irány a Roosevelt tér, ahol a Magyar Tudományos Akadémia felső ablakain kihajolt Széchenyi és Arany János, és integettek ők is a vonatnak és az utasoknak is. Ekkor már a Lánchíd nyögött a lokomotív kerekei alatt, amint haladt át Buda felé. Persze Vizi és Ecsédi vezették a mozdonyt, amelyik végül is megállt a Clark Ádám tér hatalmas bejáratánál, az alagút eltátott szájával szemközt. Rengeteg ember tolongott a téren, zenekarok játszottak, petárdák robbantak, a hangszórók pedig azt kiáltozták, hogy: Éljen Vizi, Éljen Ecsédi! Éljenek a Keleti pályaudvariak! Éljenek, akik helyettünk is vártak! Éljen, Éljen! És aztán megint hangorkán, megint konfettik, megint virágeső, megint diadalordítás, és Vizi elfogódottan piszkált valamilyen alkatrészt a mozdonyban, és nem vette észre, hogy a barátja otthagyja őt és lemászik a mozdonyról, átfúrva magát a tömegen, megáll a tribünnél, megvárja, míg az emberek egy kicsit elcsendesednek, és mondani kezdi, hogy:

Most, hogy ilyen szépen együtt,
mindig erről álmodtam,
örömünknek napja elgyütt,
végre összehangoltan.
Ha én mostan költő volnék,
jobbat tudnék, mint ez itt,
rímek között pancsikolnék,
úgy köszönteném Vizit.
De mivel én költő nem vagy-
ok se vagy, csak okozat,
gondom nem is kicsi, ám nagy.
Nem is mondok nagyokat.

És ezt is hatalmas üdvrivalgás és hurrázás követte, és megint virágeső, megint petárdák. És utána tűzijáték, tűzijáték, igen tűzijáték volt. És a tűzijátékot természetesen a televízió is közvetítette.

Vizi meg Ecsédi otthon nézték a műsort, végül Vizi maradt tovább, s amikor vége volt az adásnak, kikapcsolta a készüléket, átment a másik szobába, ahol Ecsédi a két karjára dőlve részegen aludt, Vizi odament hozzá, belemarkolt a hajába, felemelte, és beleordított az alvó arcba, hogy: -Ha nekem itt még egyszer nők nevét kiáltozod, meg házszámokat, ennek vége, érted?!!!

Ennek vége, értik?!
 
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2019 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
// //
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább
//