Cseh Tamás - Halaknak álma

Nyugati pályaudvar
Előadó: Cseh Tamás
Album: Nyugati pályaudvar
Megjelenés: 1993
Hossz: 18:32
Szövegírók: Bereményi Géza
Cseh Tamás
Zeneszerzők: Keressük a zeneszerzőt!
Kiadó: Hungaroton-Gong Kft.
Stílus: Keressük!
Címkék: Keressük!
Megtekintve: Ma 2, összesen 6411 alkalommal

Beküldő

kokrak

kokrak

Pontszám: 294

Dalszöveg

Jég alatt télen
halaknak álma
szétfolyó
téboly.
Lebegnek némán
smaragd vizekben,
jég alatt,
a szétfoly -

szétfolyik álmuk
a nagy vizekben,
ezüstös halaknak álma.

Aludj hát, drága,
jégpáncélt álmodj,
ezüst halaktól
tanulj el álmot,
nagy vizek mélyén
alvó halaktól
tanuld a nagy álmokat.

Vontatott élet
vontatott álom,
szétterül
fázva.
Jég a fedője,
szemhéj a szemre,
színezüst
zárja.

Tanuld el, drága,
halaknak álmát
a vontatott hófehér tébolyt,
Jég alatt, télen,
zöldes vizekben
halak lebegnek,
szenderegnek,
és az ő álmuk álmaidban
hangtalan szertefolyik.

Hangtalan élet,
hangtalan álmok,
jég alatt vízben
kopoltyú tátog
jég alatt, télen
halaknak álma
úszik a szemben,
mikor lezárva.

Álmodd hát, drága,
halaknak álmát,
a vonatott hófehér álmot.

Semmi se mozdul,
kopoltyú tátog
elszenderednek
mind az átkok,
engedd magadba
halaknak álmát,
a vontatott nagy álmokat.

Kezdjem? Na jó. Én elkezdem. Hát jó... Kezdem... És akkor ugye ott, ahol szoktam. Hogy hol volt, hol nem volt. Tényleg már megint ezt akarod? Jó. Jó.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, nagy, vagy kétszer volt, de az is lehet hogy háromszor, mert semmit se lehet tudni, de semmit, egyszer volt, kétszer, háromszor vagy soha, de soha nem volt, soha egy nagy birodalom és annak a népe. És arra népre valaki álmot bocsátott. Hogy kicsoda-micsoda bocsátotta azt az álmot arra a népre, az el van felejtve.
És akkor a nép hosszú-hosszú negyvenéves álomba merült. Nagy őrjöngés volt az egész univerzumban (én láttam, én ott voltam! Kell ezt nekem mondani? Jó, jó...), nagy őrjöngés volt csak ez a nép aludt.

És ezt a népet valaki, az a valaki, aki régen El Van Felejtve, hirtelen fölébresztette. Az a valaki. Gondolt egyet már megint, gondolt egyet vagy kettőt, hogy ő hányat gondolt, azt már ő maga sem tudja - és egy rántással letépte a szemekről az álmot, és minden el lett felejtve.
És a nép, a nép felébredt és ott akarta folytatni, ahol azt gondolta, hogy abbahagyta.
A rengeteg ébredő közül egyvalaki, egy valahol szintén felébredt. Felemelte álomittas arcát, és azt kérdezte, ami a legfontosabb.
-Ki vagyok? Hol vagyok?
Azt, hogy mi végre vagyok, azt nem kérdezte meg ez a valaki, csak azt, hogy mi vagyok, hol vagyok De erre nem tudta a választ, olyan sokáig tartott neki az ő alvása.
- Elvesztettem magam. Elvesztettem magamat az alvásban! Ki vagyok én?! -kiáltotta, és körülnézett. Egy konyhában találta magát.
És észrevett valakit, aki az asztalra borulva aludt. A kilétét kereső belemarkolt a hajába, felrántotta a fejet és az alvó arcába nézett.
-Ezt az embert ismerem. Osztálytársam volt. - És eszébe jutott egy osztály. Ecsédi - ez a név jutott eszébe a kilétét keresőnek, és rázni kezdte az alvót.

-Ecsédi, Ecsédi, felébredtünk! - kiabálta. -Ecsédi, emlékszel még?!
Ecsédi lehunyt szemmel mondta, hogy: - Én mindenre emlékszem.
-És mire emlékszel, Ecsédi? Mire?!
-Éltünk, aludtunk.
-Ecsédi, én nem emlékszem semmire. Ki vagyok én, Ecsédi? Mondd meg!
Ecsédi lehunyt szemmel mondta: Your name is Vizi Miklós. Int' appele Miklós Vizi. Tuo nome Niccolo Vizi. Tebja zavut, Nyikoláj Vizi. Vizi.
Vizi. Vizi. - mondta Ecsédi, és aludt tovább.

Álmában nagy halakat látott vizekben lebegve, álmot vonva magukkal, redőző árnyakat. Énekelgetett magában, csemcsegett, tiszta nyál csordult a szája szélén. Ringatta magát.
- Ez hát a nevem. Ez a név. Ez voltam én! - És az illető, aki most már Vizi, a tükörbe nézett. Jellegzetes kelet-európai arc repült felé a hófehér
tükörből. Új korszak van, új világ, felébredtünk! -kiáltotta, és fejjel rohant az ajtónak, amely az utolsó pillanatban kinyílott, és Vizi (most már tudjuk a nevét: Vizi) egy szigorú nagykabátos társaságba rohant bele a gangon. A férfiak - lehettek vagy tízen - ujjlenyomatot vettek tőle.
Ekkor derült ki, hogy mind a tízen egyetlen nagykabátot viselnek, alatta szorulnak össze gúlában, mert ők egy Bizottság voltak, moly az elmúlt időszak bűneit és hőstetteit állapította meg tisztázó szigorúsággal.

- Tisztázó szigorúság - mondta a Bizottság vezetője, aki a télikabát gallérját viselte magán. Ritkáshajú, szép feje kócsaghoz hasonlóan koronázta meg az embergúla tetejét.
-Jellegzetes bolseviki ujjlenyomat! - kiáltotta egy szélsőséges a kabát ujjából.
- Neogótikus ujjbegybordázat, egyházi elmélyülésre valló! - zengte egy hang a válltömés alól, kimagasodva.
- Magának való költő - mondta egy szelídszemű tag a belső zsebből sugározva.
-Az igazat megvallva, kevésre emlékszem a múltból - mondta Vizi, mert elhatározta, hogy becsületes lesz
- Csak annyi biztos: a nevem Vizi Miklós.
Az embergúla tetején gallért koronázó kócsagrikoltást hallatott:
- Miklós! Miklós! Tegezhetlek, Miklós! - A mi emberünk! - süvöltötte a lenti tagoknak.
- A mi emberünk! Feddhetetlen hőse a 60.as 70-es, továbbá a 80-as etapnak, amikor legjobbjaink is megszűntek rózsaálmok viruló képeivel ámítani magukat. Emlékszem egy mondására: Meddig tarthat ez még - ezt mondta a Keleti pályaudvar nagy óráját nézve a kagylóba, miközben tizenketten hallgatták le a telefonját! A mi emberünk! Az új kor hőse! Szent! Szent Miklós! Szentet csinálunk belőle! Arra van most szükség! És a télikabátból karok csápjai nyúltak elő, megragadták Vizit, aki nagy, sötét alagútban repült ezután, míg végül meleg, ölelő, bendőszerű helyre érkezett. A jövőbe.
Hagyjuk most Vizit e helyen, és vessünk egy fúró pillantást bele Ecsédibe, aki két karjába temetve arcát még mindig aludt, holott körülötte egy világ kelt új életre zengve.

Ecsédi alvása miatt kimaradt az újjáépítésből egy időre. Hogy mennyi időre, azt csak azt tudja, Aki El van Felejtve, telt, múlt az idő. Ecsédi csak aludt, ám egyszer csak mi történt? Egyszer csak: Csengőszó éle tépte fel a csendet, s a borotválatlan Ecsédi felriadt szintén. Rögtön mindenre emlékezvén támolygott az ajtóig. Feltárta. Egy olyan kékszemű férfi állt odakint, kinek az arca olyan volt, mint a lakat.

- How do You do? - csatttant fel a hangja.
- How do You do? - mondotta Ecsédi, a kába.
- Nevem Thomas Edward Lawrence. -mutatkozott be a férfi és meglobogtatta az indigókék selyemburnuszt, amelyben ő volt. (Mert arabnak volt öltözve.)
A szeme kék, mint az oxfordi college könytárának a legfelső polcán az Enciklopedia Britannica gerince a betűző, délutáni, krikettpályáról jövő napfényben szokott, oly kék. - Nevem Thomas Edward Lawrence. Napjaink első számú Kelet-Közép-Európa szakértője vagyok, titkos ügynök, szeretem az ön népét, mert az végletekig éli meg a rosszat és a jót.

És ekkor Ecsédit felkapták (mert a lakatarcú intésére burnuszos arabok lepték el a gangot), és vitték ki Ecsédit az utcára, káprázó napnak a fényére, Ecsédi a Margit híd pesti hídfőjének a torkában találta magát, ott egy teve púpjára lökték, s az állat ringva elindult. Ecsédi a lakatarcú acélderekát hátulról karolva tartott délkelet fele. (odébb a Duna, távolabb a Margitsziget, jobbra a Néphadsereg utca.) A cél ismeretlen.
És végre Ecsédi körül tudott nézni. Mit látott? Hunyorgó szemével mit vajon?

Egy romjaiból újjáéledő várost látott a tevén imbolyogva, az elmúlt évtizedek tizedelte füstölgő labirintust. Kietlen tájat, egyetlen nagy csillogó, szemmel verő színpadot. Ecsédi felsóhajtott volna, de a levegő mérgezett volt, még nem oszlott el az égről a korom, a házak vakolatát lemarta volt a méreg, a teve lukakba lépett, repedezett a kövezet. S a lakosság, a helybeli lakók sántító lovakat üldöztek, egymást ölelgették: Hát te még..:! Hogy éltétek túl?
-Íme, a hazája egy rablótámadást követőleg - szögezte le a Lakatarcú, hátravetve egy kék villanást a tevén.
- Szegény hazám - sóhajtott ki mérget Ecsédi.
- Nevem Arábiai Lawrence. - mutatkozott be megint a lakat. -Utunk célja..., de erről majd később. Megértem önt.
- Mit csinálunk? Mi lesz itt továbbá? - ismerte föl helyzetét Ecsédi ringva. - Nem tudom összeszedni magamat hirtelenjében!
- Itt műtét. Érti? Mű-tét. Felhalmozni, középosztályt csinálni, ennek lesznek áldozatai, de hát ez egy műtét. Eredeti felhalmozás. Megértem önt; Én anglo-amerikai figura és ügynök vagyok pacifikálni. Vizi Miklós küldött önért.
-Vizi? Hol van Vízi? Hol? - kiáltotta egy lobogva égő ház alatt teveháton pislogva Ecsédi, de a lakatarcú, csak mint egy gyarmatra, rámosolygott.
-A központban. Oda tartunk.

És arabjai felvijjogtak, puskáikat (mert azok is voltak nekik), sütögették az ólmos égbe, Budapesten,1989. június másodikán.
Budapesten. Ezek szerint a magyarok fővárosában vagyunk, a neve Budapest, de most már ne nézzünk körül. Nézzünk inkább a beteg égbe, miként Ecsédi ekkor, és onnan nézzen vissza ránk az, Aki El van Felejtve. Nézzen vissza, nézzen vissza ránk, de nem kell elárulnia semmit. Ezt nem akarjuk.
Nem. Nem. Mi csak azt akarjuk... Nem akarunk mi semmit, csak...

Hát mert mi az ember? Az ember gombásodás. Vörheny és kanyaró. A Földnek orcáján allergiafolt.
Aztán megint csak ringott-ringott a tevekaraván, mígnem a Lawrence nevű kém szárazon megszólalt:
- Well, utunk céljához érkeztünk, my friend. A Központot látja maga előtt.
És Ecsédi kinézett az angol szikár burnuszos válla mögül, és megpillantotta a Nyugati pályaudvart.

Na most ezt úgy kell elképzelni, amit ugye Ecsédi látott, úgy kell elképzelni, mint egy háromosztatú tervrajzot. Egyelőre.

1. Legbelül emelkedett a Nyugati pályaudvar impozáns tömbje fellegvárszerűen az égre.

2. Körülötte a középső gyűrű; egy nagy embertömeg, amely be akart jutni, csak azért, mert a pályaudvar neve nyugati volt, de a kéksisakosok nem engedték őket, (erre a tragédiára még visszatérünk) kéksisakos katonák szorították vissza a tömeget.

3. A legkülső gyűrű pedig egy nagy-nagy bódételepülés volt, afféle vadkeleti piac.

Piláfárusok, koldusok, zsebtolvajok, szerzetesek, korrupt rendőrök, szerb komitácsik, erőművészek, citerások, medvék, rengeteg szemét, lócitrom, mert lovak is voltak ottan, árusok kelepeltek, anyák siratták halott fiaikat, nőgyógyászok végeztek abortuszt a nap ellen kifeszített ponyvák alatt, értelmiségiek vitatkoztak a médiák műsortervéről, nagyon sok volt a rákos, infarktusos, de sok volt a vidám pofa is, satöbbi...
A legszélső gyűrűnek is a szélénél, közvetlenül a pénzváltók asztalkája mellett, a közös nagykabát alá bújt Igazoltató Bizottság szűrte meg az érkezőket, és a kiemelkedően nemes kócsagfej rájuk rikoltott:

-Igazoljátok magatokat, kutyák! Mit tettetek a szebb jövőért?
Tetvek, ganék, tökörészek, dögvész, fujj!

Ecsédinek az ijedtségtől egy fillér sem maradt a zsebében, őhelyette az oxfordi spion kattant egyet, mint a lakat: -Nem ismersz meg, testvér?
-Sir Thomas! - rikoltotta a kócsag, és hosszú nyakát mélyre hajtva a gallérból, csókolgatni kezdte Lawrence piros csizmáját. A Bizottság többi tagja is kikiabált a külső és a belső zsebekből, a kabátujjból meg a gombok mögül:

-Sir Thomas, Sir Thomas, Sir Thomas, Sir Thomas Lawrence, kezit csókolom!
-Bemutatom Mr. Ecsédit, Mr. Vizi barátját. -jegyezte meg a hidegvérű angol. - I suppose, mond ez a név önöknek valamit. Vizi.

A Bizottság tagjai ugrándozni kezdtek a kabát alatt:

- Vizi, Vizi, Vizi! -A kócsagfej pedig már a földön fente a csőrét, úgy vijjogta:
-Ó, ó, ó, a fényesorcájú, bül-bül-szavú Mr. Vizi! Ő, ő, ő, ő az, aki már Bent van, nagyságod engedelmével bejutott, ugye, o, o, o, odabent van ő, ő, ő, ő már, boldog a Nyugati pályaudvaron. Oly jó neki, oly szerencsés, oly szép, rózsalugasban ringatják rettegett személyét dióköldökű hurik, ellenségei letépett fejével labdázik mélán, vessző, OMO mosóporban fürdetett mosolya fényesebben tündöklik a New York-i szabadságszobor fáklyájánál. Még az Európai eszme ragyogásánál is, neki már jó, Ó, ó, ó, neki már jó. És mi mikor juthatunk be, Sir Thomas?

- Vizi a pályaudvaron van, Mr. Lawrence? - kiáltott fel Ecsédi - Ezek szerint Vizi a pályaudvaron van? Bent van a Nyugati pályaudvaron? Azonnal látni akarom a barátomat! - Hahaha! - nevetett fel a kócsagfej - A pályaudvarra nem juthat be, gatyásparaszt, furkóházi, senkibunda, körmösindulatú keleti! Nyelvvizsga kell hozzá, alacsony vérmérséklet, magas IQ, szexvizsgálat, hűségnyilatkozat!

De Lawrence megsimogatta Ecsédi fejét: - Majd én elintézem.

- Az más, az más, az más, ha Mr. Lawrence elintézi - mondta a kócsagfej, és a kabátszárnyakat széttárva földig hajolt.

Lawrence hátravillantott egy kéket, mosolyogni akart, válaszolni, de hirtelen apokaliptikus dobogás, csatazaj, vak ügetés és fegyvervillogás történt, és a Bajcsy Zsilinszky út, a Váci út és mindkét körút felől, fergeteges támadás érte a piacot. Vijjogva és torokból ugatva irdatlan tatár lovascsapat zúdult elő, és vágta közben énekeltek, hogy:
 
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2019 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
// //
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább
//