Dolák-Saly Róbert - Vasmacsó

Emlékszem, régen sok bánat ért,
Van néhány kudarc, mit elfelejtenék.
Az oviban többször kiáltott reám
A Magdi néni, hogy fogjam be a szám.
És azzal csúfolt, hogy túl nagy a fejem,
Ő volt az első, ki miatt kisiklott az életem.

A szomszéd fiú izmosabb volt,
Egy szagos radírt tőlem elrabolt.
Ha újra látnám, megleckéztetném,
S a Magdi nénit is már nagyon, nagyon, nagyon leverném.

Hiszen ma én vagyok az erő,
A jégtörőhajó,
Én vagyok a nyerő,
Én vagyok a jó!

Én vagyok a jövő,
A meghatározó,
A tér vagyok, az idő,
A négy dimenzió, a vasmacsó, a vasmacsó!

A gyomrom ugrál, a hajam kihull,
Ha eszembe villan Kobzos tanár úr.
A koponyám bánta, amikor megszidott,
Az igazgató úr meg az illemhelyen rám nyitott.

Az osztálytársnőm tetszett nagyon,
Az arcán gúny volt és gőgös szánalom.
Szemében girnyó kukac voltam én,
Ha szembe jönne, ma már nagyon, nagyon, nagyon leütném.

Hiszen ma én vagyok a menő,
A sikert halmozó,
Én vagyok a Jenő,
A híres nőfaló!

Én vagyok a minden,
Az égből származó,
Én vagyok az isten,
Az örökkévaló, a vasmacsó, a vasmacsó!

Tudom, hogy én vagyok az Ernő,
A zöldes űrmanó,
A bégető napernyő,
A szárnyas víziló.

Remélem, nem késő,
Hol egy nyugtató?
Jöhet már a mentő,
Itt vagyok, hahó, a vasmacsó, a vasmacsó!.