The Crybabies - Atomvillanás

Sajnos el kell, hogy mondjam Önöknek,
A város átadta légterét
A sokkal nagyobb hatalmú erőknek
Most mindenki mentse az életét
Számoljunk vissza, más dolgunk nincs ma
Egy perc múlva úgyis szétesünk
Addig is majd az asztalon állva
Szárad a mákos rétesünk

Vagy szaladjunk, nehogy itt maradjunk
A méterek elfogynak alattunk
És közben reméljünk, de hogyha felérünk
A hegyre amirol aztán lenézünk
Alattunk, amerre haladtunk,
Nem túl szép látvány fogad
Összedőlünk, és belőlünk
Csak száraz sóbálvány marad

Túl nehéz elképzelni, hogy nincsen semmi,
Hogy porból lenni, meg porrá lenni
De az sem mindegy, hogy földnek vagy égnek menni

Először minden elterül
És nem is látszik más aztán,
Mert egyből elvakít az atomvillanás

A semmi most még egyszerűbb
Planáris sík a táj
Volt egyszer egy életterünk
Igen, volt, de hol van már?
A környék kihalt, és kopár,
Itt nem lesz élet most már

Lehet hogy ettől kezdve
Az angyalokkal ölelkezve sírunk, ameddig
Bele nem nyugszunk az örök életbe
Mer' odalenn már túl rizikós lenne
Élni valameddig

Erre csak unottan legyint az összes marslakó:
"-Az a kék-zöld bolygó ott megint,
Már nem sokáig lakható!

Tesz még pár kört a Nap körül,
Utána felrobban, és kész
Kicsit sajnáljuk legbelül
De ennyi az egész."

Túl nehéz elképzelni, hogy nincsen semmi,
Hogy porból lenni, meg porrá lenni
De az sem mindegy, hogy földnek vagy égnek menni

Porból lenni, meg porrá lenni
Földnek menni vagy égnek menni
Mit lehet még ehhez hozzátenni?
Asszem ennyi volt