Jóindulat - Gondtalan ember

Lámpaoszlop fénye, már süti az ember arcát
A villámok a felhőkbe állítja bosszú karmát.
Hull az eső, sötét van, egy lélek sincs kint az utcán,
Csak ő az, egy ember áztatja az esőben magát.

Válláról a cseppek leperegnek, mint a gondok
Nem töri a fejét, mindenféle buta dolgon
Az eső csak hull, de őt ez soha nem érdekelte,
Nem zavarja senki tovább megy a végtelenbe.

Refrén
Minden lépés egy út a sorsban, egy út a jövőhöz,
Egy ember a fejben a testben, ez már senkihez se fűz,
Gitárja a hátán az egyetlen cimborája
Nincs neki senki mása ebben a világba

Megáll ha alszik, eszik a sötétben a tűz mellett
A városból a szabadba húzza minden ösztöne.
A csillagokkal fekszik, kel még ha rossz is az idő,
Senki sem ismeri, megtudják, hogy ki ő!

Megért ő már sok mindent tüzet, fagyot, hideget,
Sok ember lázadását, de főleg nyugalmat és csendet.
Az eső csak hull, de őt ez soha nem érdekelte,
Nem zavarja senki, tovább megy a végtelenbe.

Refrén
Minden lépés egy út a sorsban, egy út a jövőhöz,
Egy ember a fejben a testben, ez már senkihez se fűz,
Gitárja a hátán az egyetlen cimborája
Nincs neki senki mása ebben a világba

Raggies-rész
Itt a hajnal,. a napsugár lyukat vág a felhőn.
Megváltozik minden, megtudják, hogy ki ő
Nem lesz már egyedül ez fordulhat jóra s rosszra,
De még mindig a gitárja, a legjobb barátja.