Funktasztikus - Fényterápia

"Boldog vagyok, hogy a világtörténelem egyik legnagyobb eseményében a magam kis erejével részt vehetttem... Most aztán nagyon halkan, hogy: [...]"

Ref:
Ablakpárkányon, a neonfényben újjá születek.
Elvétve gyöngybetűvel írott utca köveket hagyok,
(Mert) mindig is egy elégedetlen,
ingyen élő, istenfélő, örök kölyök maradok.

Mielőtt megcsapolnám az írói vénám,
leragadok egy sémán,
hogy mért pont én rám
esett a választás, isteni sugallat
fülledt keleti fuvallat műve,
a paradicsomból száműzve...

Bááázeghh...

Keserű a keserlyű húsa,
a játékszabályok merőben más aspektusa,
utca testamentuma, futtatott aranyduma.
Faggatom a vasbetont, ha úgy alakul
nap, mint nap, hogy rám vetül árnyéka.
(Ez...)
Szürke vadrózsák szülte valósága.
(Az...)
Hunyorítva átlátok a magányon.
A befalazott képzelet áthág minden szabályon.
Egy dobozba zárt jellem: egy halk hang.
A többségnek infantilis, nekem a hitem.
Kincs, ami nincs, mint egy David Lynch filmen,
ilyen, tulipános fun funk.

Egy szó... lehet szívszorító.
Egy szem... szilánkosra tört tükrében.
Egy száj... nem jár, ha nem muszáj.
Egy kéz... nehéz időket idéz.

Ref:
Ablakpárkányon, a neonfényben újjá születek.
Elvétve gyöngybetűvel írott utca köveket hagyok,
(Mert) mindig is egy elégedetlen,
ingyen élő, isten félő, örök kölyök maradok.

Én már láttam
számtalan szegény nyomorban
boldogan öngyilkos milliomost,
gyémántos palotában, és levágtam,
hogy a kötegek csak kötelek.
A barátok is maradékon marakodó ölebek.
A bizalom egy kihaló félben lévő fogalom.
Aggodalom helyett rezzenéstelen arccal fogadom azt,
régóta eltemetett kaszt,
utolsó példánya révén a falára akaszt.
Idősödő műgyűjtő birtokában a poros trófeák.
Saját hazájukban megvetett próféták.
Depresszió, impresszió, de más is;
eredendő nyakra tekeredő áspis.
Erős ház a miénk, de a szobámnak nincs ablaka.
Ne kérj számon semmit a Mustangtól, ha nincs abrakadabra.
Akik szánalomra méltó sportot űznek, eltűnnek.
Merem remélni a sortűznek
????? mint a malária, lassan, de biztosan.
Szürke hályogtól is látni, csak piszkosan.
Eltévedtetek hibátlanok!
Ki mondta, hogy a vakok a világtalanok?

Ref:
Ablakpárkányon, a neonfényben újjá születek.
Elvétve gyöngybetűvel írott utca köveket hagyok,
(Mert) mindig is egy elégedetlen,
ingyen élő, isten félő, örök kölyök maradok.

Ha belülről fázol,
ha elfáradtál a szájpróbálgatástól,
néha tárd ki vakablakod.
Tarts az arcod a fénysugarak felé,
és áttetszővé válnak a falak.
Idővel értelmet kapnak az elcsépelt szavak.