Társaid a múltból fentről néznek rád,
Utolsó vagy köztük, ki még a földön jár,
A harcok véget értek, népedre béke vár.

Voltál harcos délen és az északi hegyeknél,
Volt gúnyban részed, büszke arcodért,
Folyt véred a népért, fiúért, asszonyért.

Most békélj meg a korral, mit rég nem értesz már,
Vigasztald meg lelked, mi a test házában jár,
Nyugtasd meg a néped, nincs több elnyomás.

Egy magaslaton ülve, a földet nézheted,
Minek védelmére áldoztad földi létedet,
Társaiddal együtt hullattad a véredet.

A szél súgja füledbe, hogy egy út most véget ér,
A nap fényével áthat a lelked legmélyén,
A Föld türelmét érzed, vágya az ölelés.

Alkonyatkor tested sötét öleli át,
Búcsúmosoly arcodon, hisz jól tudod mi vár,
Ma éjszakára vendéged a széparcú halál.