(verze I.)
Mindig olyankor kell a Rend nekem
Mikor a belső csillag fénytelen
És nem értem a Káosz énekét

Hogy az Út, amin járok – és érteni vélek
Gyávaság, meg az ösztönök élnek
És elfedik a közelgő veszélyt

(refrén)
De hogyha akarom – és akarom
Még átugorhatok minden gátat
A cinizmus csak egy takaró, amit
Eldobok, mikor megkívánlak

(verze II.)
Hogyha kapaszkodom egy hazug képbe
Akit érteni vélnek – és szeretik végre
Azért kell, mert féltem az igazi Én-t

Mert törékeny, és van, hogy gyáva
A bántásokat is rosszul állja
És néha-néha tévutakra tér


(refrén)
De hogyha akarom – és akarom
Még átugorhatok minden gátat
A cinizmus csak egy takaró, amit
Eldobok…
Mikor megkívánlak.