Lakat - A titkok őrzője - Vadászidény

Csalódnom kellett ma is pár ökörbe,

Verset írnék most, de a düh ránt ökölbe.

Már nem izgat, ha többé senki sem vesz ölbe,

De egy dobásuk van még és meg lesznek ölve!



Én legbelül mindig a Bushido-t valltam,

De ezek gúnyt űznek belőlem, röhögnek rajtam.

Mert nem látták milyen, ha a dühömtől vér folyt,

Majd lemossa a látvány-e kaján kis mosolyt!



A szemükben cinikus káröröm ragyog,

Lebecsülve hiszik, hogy esélytelen vagyok!

Pedig, ha tudnák, hogy nekem az a kéj,

Ha azt hiszik, köszönőviszonyba sincs az esély!



Támadt már rám a tietekből verődött falka sok,

Egyedül mind gyávák vagytok, mint a farkasok!

A szemeikből ki is aludtak gyorsan a fények,

Ha rám támadtok, ezek a következmények.



És, ha azt hiszitek, hogy ez csupán látszat,

Had induljon útjára hát a véres vadászat!

Azt hiszitek jó poén, hogy ellenségek lesztek,

De a Bruce Willis filmekből rossz példát vesztek!



Mert ha tényleg magatok ellen fordítotok,

A kegyelmemre már nem nagyon lesznek okok.

És nem segítenek ellenem a divatos gyógyszerek,

A véremben ivódtak régen a gyilkos módszerek!



Nem vagytok többek csak pár nagyra nőtt kaki,

De ellenem nem véd meg majd a Kawasaki!

És kímélet a játékban majd nem nagyon adódik,

A mocskos vérfürdő csak tovább folytatódik!



Fullasztóan fogynak majd egyre csak a terek,

Pattanásig feszülnek bennetek az erek.

Egymást marjátok, majd míg én fölényesen nyerek,

Most egyedül legyen nagypofád hülye gyerek!



A jövőtök kapcsán, viszont most én sorsot húzok,

S bár itt a Lakat én vagyok, de Ti adjátok be a kulcsot!