Lakat - A titkok őrzője - Nő a Teliholdban

Album: nincs kép
Szövegírók: Keressük a szövegírót!
Zeneszerzők: Keressük a zeneszerzőt!
Kiadó: Keressük!
Stílus: Keressük!
Címkék: Keressük!
Megtekintve: Ma 1, összesen 1492 alkalommal

Beküldő

W.W.F.

W.W.F.

Pontszám: 298

Dalszöveg

A telihold lassacskán felébredt az égen,

Nem volt már ilyen túlságosan régen.

Az ősz is lassan búcsút int a nyárnak,

És utána csak halott leveleket találnak.



A parkban ott egy szétvésett padon,

A költő lovagol ódon bölcs szavakon.

Meggyötört kezében gyűrött a papír,

A saját kis magányába temetkezve ír.



Nem akar hős lenni, csak írni szeretne,

De ki az ki méltó múzsája lehetne?

Ki magával ragadja egy pillanat alatt,

Ki ledönti a magányát jelképező falat.



Hisz egyedül a magánya van csupán,

S most is, csak bámul a semmibe bután.

Tollát kecsesen az ujjai közé fogja,

Önmaga lett a verseinek fogja.



De hirtelen egyszerre mozdul a táj,

És úgy fúj a szél, hogy már szinte fáj.

S ahogy az ősz kisebb vihart kavar,

Dalolni kezdett hirtelen az avar.



Tekintetét a költő a dal felé emelve,

Pillantotta meg Őt őszbe temetve.

Táncoló hajtincs és érzéki ajak,

Kirajzolódott egy női alak.



A költő pedig csak csodálta-e képet,

Mióta él nem látott ennyire szépet.

S bár értette rég a rímekkel bírást,

Most abbahagyta mégis a versírást.



Fáradt szemeit a lányra szegezte,

S fényesőt vélt látni meg felette.

Egy angyalt látott felé közeledni,

És szeretett volna fiatalabb lenni.



Szívében azonban vad lángok gyúltak,

Helyet égetve lelkében az újnak.

Hát minden erejét összeszedve,

Visszatért belé elhalt életkedve.



S, mint a megfagyott dér a rézharangon,

Szólalt meg a költő reszkető hangon.



Valami új van születőben bennem,

Hisz a szépséged lenyűgözött engem.

Hát adj még nekem ihletet rózsám,

S kérlek, legyél az én Múzsám!



Megdöbbenve hallgatta végig a lány

S nem tudta, hogy dilemma-e vagy talány,

Az, hogy a költőt ennyire megigézte,

Csak ácsorgott zavartan hódolóját nézve.



Finom kézfejét kecsesen csókra nyújtotta,

S a költő szívét ezzel lángra is gyújtotta.

Kezdetét vette egy láthatatlan tánc,

És született köztük egy törhetetlen lánc.



Múzsáját a költő két kezébe fogva,

Csak táncoltak együtt az őszben forogva.

A félig írt vers csak mi a padon hevert,

De a magányos szív végre újra vert.
 
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2018 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
// //
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább
//