Kárpátia - Vérrel írom

Ablak rácsai között beszűrődik a fény,
Mint egy alattomos, mindenre kíváncsi kém.

Vérrel írom a falra, ne hagyjatok egyedül!
M'ért nem érti meg senki, így biztos nem sikerül!
Szemembe könnyet csalnak az utolsó éjszakák.
Szükségem van rátok, már nem bírom tovább!

Nem bírom!
Nem bírom!
Nem bírom!

Szívem a torkomban dobog, fehér vagyok, mint a fal,
Vergődök az ágyon, mint a partra vetett hal.

Vérrel írom a falra, ne hagyjatok egyedül!
M'ért nem érti meg senki, így biztos nem sikerül!
Szemembe könnyet csalnak az utolsó éjszakák.
Szükségem van rátok, már nem bírom tovább!

Nem bírom!
Nem bírom!
Nem bírom!

Nem bírom!
Nem bírom!
Nem bírom!

Kezemet láncok súlya húzza a föld felé,
A padlóra roskadva csak nézek magam elé.

És vérrel írom a falra, ne hagyjatok egyedül!
M'ért nem érti meg senki, így biztos nem sikerül!
Szemembe könnyet csalnak az utolsó éjszakák.
Szükségem van rátok, már nem bírom tovább!

Nem bírom!
Nem bírom!
Nem bírom!

Számban még néha érzem a szabadság ízét,
Oly távol vagytok tőlem, és nem jön a segítség.

Azért is vérrel írom a falra, ne hagyjatok egyedül!
M'ért nem érti meg senki, így biztos nem sikerül!
Szemembe könnyet csalnak az utolsó éjszakák.
Szükségem van rátok, már nem bírom tovább!

Nem bírom!
Nem bírom!
Nem bírom!
Nem bírom!
Nem bírom!
Nem bírom!
Nem bírom!
NEM BÍROM!