Kornélkül - Nem kell más

Szórjuk szét az álmokat,
lobbantsuk fel a vágyakat,
nem kell más,
én nem vagyok szabad.

Éljük fel az életet,
más ember belőlünk már nem lehet,
nem kell más,
én nem vagyok szabad.

Nyárson lógva,
rácsok mögött,
bevarrt szájjal,
én állok az üldözött.
A gyűlölet tengerén,
álruhás keselyűk
éhezve várják,
hogy az álom ma rám köszönt.
De engem nem érdekel,
én ma nem halok meg,
mert holnaptól végre újra élhetek,
egy új életet, ahol mások helyett
végre egyedül csak én, csak én dönthetek.

Ne fojtsuk el az indulatot,
hát nyaljuk le magunkról a vér szagot,
nem kell más,
én nem vagyok szabad.

Ne keressünk jobb helyet,
ne valljunk elveket, mert
nem kell más,
én nem vagyok szabad.

Nyárson lógva,
rácsok mögött,
bevarrt szájjal,
én állok az üldözött.
A gyűlölet tengerén,
álruhás keselyűk
éhezve várják,
hogy az álom ma rám köszönt.
De engem nem érdekel,
én ma nem halok meg,
mert holnaptól végre újra élhetek,
egy új életet, ahol mások helyett
végre egyedül csak én, csak én dönthetek.

Elfogyott az erőm,
a lakat visszakerült,
a csónak örök álomba szenderült,
a remény hazudott és nevetve elszaladt,
nekem nem kell más,
én nem vagyok szabad.

Nyárson lógva,
rácsok mögött,
bevarrt szájjal,
én állok az üldözött.
A gyűlölet tengerén,
álruhás keselyűk
éhezve várják,
hogy az álom ma rám köszönt.

Én nem vagyok szabad,
én nem vagyok szabad,
én nem vagyok szabad,
én nem vagyok szabad.