Magyar nóták - Az este, hogy hazafelé mentem

Az este, hogy hazafelé mentem,
Feleségem nagy bánatban leltem,
Sírva mondta, hogy a falióra ráesett az öreg anyósomra,
Sej, akire régen kellett volna.

Azon nyomban vigasztalni kezdtem:
Ne sírj édes, kicsiny feleségem,
Mondtam én, hogy késik az az óra,
Későn esett rá az anyósomra,
Sej, akire régen kellett volna.

Kihirdettem Pesten az ujságban;
Keresek egy szép nőt hamarjában
A fél arca lehet kissé ragyás, másik szeplős mint a pulykatojás,
Megházasodnék én, ha lehetne.

A minap, hogy a Körúton mentem,
Egy bűbájos hölgy jött velem szembe,
Bár az arcát fátyol borította,
a szívemet gyászba borította,
Hej, de nagyon elszomorította!
Ott a kicsi lecsücsült egy padra,
mire én meg karban megragadva
Melléültem, s fűzni kezdtem nyomban.
Ahogy ottan üldögéltünk ketten,
Arra jött a piciny feleségem,
Nem szólt az egy árva szót se nékem,
két nagy pofont úgy lekevert szépen,
Hogy az eget nagybőgőnek néztem.

Mérges voltam, majdnem szétdurrantam,
Mert a pofont ártatlanul kaptam,
Mivel a hölgy, akit szépnek néztem,
A fátyolát felhajtotta éppen,
S képzeljétek, az anyósom volt nékem.