Tolvai Reni - Hamvadó cigarettavég

Hamvadó cigarettavég,
ül a hamutálcán, s csendben végigég.
Kis cigaretta, te hidd nekem el,
hogy engem is csak égve dobtak el.

Voltam én, boldog, lángoló,
bíborpiros ajkat csókra csábító,
Most a szobámban magam vagyok én,
merengek a múltak ütemén.

Zene szól az éjben már valahol,
a Hold fenn az égen jár.
Szívem, mint az expressz, úgy zakatol,
állomásnál majd megáll.

A szív az mindent nem bírhat el,
holnap talán az sem fáj,
Ha szembejössz,
és nem is szólsz, énhozzám.

Hittem néked,
s ezernyi csókban égett a nyár,
Égben, szívben azóta ősz van,
már késő jár, az én időm lejár.

Hamvadó kis fehér parázs,
megremeg az éjben, úgy veri a láz.
Nyugszik a tálca hamus peremén,
az ő sorsa pontosan enyém.

Hamvadó cigarettavég,
ül a hamutálcán, s csendben végigég.
Kis cigaretta, te hidd nekem el,
hogy engem is csak égve dobtak el.
Voltam én, boldog, lángoló,
bíborpiros ajkat csókra csábító,
Most a szobámban magam vagyok én,
s merengek a múltak ütemén.

Hittem néked,
s ezernyi csókban égett a nyár,
Égben, szívben azóta ősz van,
már késő jár, az én időm lejár.

Hamvadó kis fehér parázs,
megremeg az éjben, úgy veri a láz.
Nyugszik a tálca hamus peremén
Az ő sorsa pontosan enyém.