Phoenix - Rend és Káosz

/Phoenix/

Nagyot markolok, keveset fogok velem sétálnak a pót botok.
Nem az eső tesz kopottá hanem a mindennapi robot.
Mindennap így járok, más jobbágy telkén,
De mindig lesz egy árok mi haldokló szórvány emlék.
A múltam csak egy szét tépett szelvény,
Földre hulltam fáradt hősként tudva hogy nem avatnak szentté.
Dajkám elfáradt, többé nem ringatja bölcsőm ,
Már csak sírok, magam védem hisz nincsen őrzőm.
Te éljél reményből, de én érted nem halok éhen,
Tőlem ezt kérted én meg odaadom csak hogy élvezd.
Léted határozza létem, mégis a holttestedre lépek,
Te mosolyt látsz arcomon pedig csak ráncaim néznek téged.
Léha fátyolt teszel rám, hisz tudod hogy néha fázom,
A bűn kátránya tűn lapos dűne az ármány.
Tiéd a vászon és az ecset, a csendéletet látom
Mászok és esek de máshogyan mint mások.
Leveled örökké velem van, mint emléked a múltból,
Elég ha csak én érzem hogy többet nem jövök ki a kútból.
Hisz így senki nem lát sötét van, nem kell megfelelnem.
A habzószájú tömeg sem néz, nem kell a szépet elfelednem.
Inkább hátranézek, Anna kérlek amit látok halva végzed annak vége
Ha nem kezdem újra, mindenki az én dalomat fújja.
Anna kérlek had emlékezzek rád könnyeim közé bújva.


(Refrén)
/FankaDeli/

A szakadék mélyén állok és várok, de ma sem jön már a helikopter.
Revolverem csöve halántékomnál, de valami azt súgja: Feri, dobd el!
Messze vagy tőlem, a zsebembe nyúlok, nem maradt rólad, már csak ez a poszter.
Morzsolják ujjaim, gombócra gyűröm, mert valami azt súgja: Feri, dobd el!


/Phoenix/

Hiába ismerjük egymást, ha idegennek tartasz,
Mit neked te balfasz tolerálj, tűrj és csak hallgass!
Ez egy felvonás.Csak a függönytől nem látunk,
Hát vágjuk el a torkunk hogy az élettől könnyen elváljunk.
Diftériás lélekkel, rákos tüdővel és gégével,
Őszintén tisztán fehér zászlóval és békével.
Minden szavad hazugság itt már mindent szabad,
Mint egy szabad élsz az ajtó mögött min nincsen lakat.
Rabnak látszol, lógatnak láncon mint egy bábut.
De örömmel játszod a szereped pár tollvonás elárul.
A világot amit látok az álmaimból építem,
De már tudom hogy a csók, a szó mind illúzió volt.
Téged is csak képzeltelek, mint mindenki mást.
Vendégem a magány hallom hogy csöngetett.
Hát be kell hogy engedjem, hogy társ nélkül ne láss,
Lehet szenvedek de szeretem tetszik hogy valami tönkretett.
Szeretem hogy üres tekintet köszön vissza párbeszédek közben
Az út közted és köztem lehet nincs, mégis ütköztem.
Hazatérni felesleges a négy falon kívül nem vár senki,
Csak a képzeletem játszik mi a fájdalmamon enyhít.
Ennyi, nem vagy több, mint a pohárba' még egy csepp,
Kockának látszó gömb, miben zaj nélkül él a csend
Rend és káosz nem kell pátosz szemmel láttok én meg szívvel
De szívok hisz a hóhér is csak a nyakam miatt szívlel.


/FankaDeli/

A szakadék mélyén állok és várok, de ma sem jön már a helikopter
Revolverem csöve halántékomnál, de valami azt súgja: Feri, dobd el
Messze vagy tőlem, a zsebembe nyúlok, nem maradt rólad, már csak ez a poszter
Morzsolják ujjaim, gombócra gyűröm, mert valami azt súgja: Feri, dobd el!
A szakadék mélyén állok és várok, de ma sem jön már a helikopter
Revolverem csöve halántékomnál, de valami azt súgja: Feri, dobd el
Messze vagy tőlem, a zsebembe nyúlok, nem maradt rólad, már csak ez a poszter
Morzsolják ujjaim, gombócra gyűröm, mert valami azt súgja: Feri, dobd el!

Valami azt súgja: Feri, dobd el!
Valami azt súgja: Feri, dobd el!
Te mosolyt látsz arcomon pedig csak ráncaim néznek téged
Feri, dobd el!
Pedig csak ráncaim néznek téged
Feri, dobd el!
Dobd el!
Dobd el!