Killakikitt - A Föld már elengedte km. Harakiri

hiányoztok nekem, egyszer ott leszek köztetek
fenn az égben, van lent a pokolban
nyugodjon békében mindkét nagyapám
unokaként nekik örömet okoztam
több barát is odaát van már
akiknek az életemet is akar átadnám
mert titeket sosem feledlek, rest in peace
tanui lesztek annak, hogy a zene meddig visz
dobom a jelet, akkor is mikor fellépek
lekapcsoljak a fényt, ha ott vagy a gyujtód égjen
a föld öleli magába, kit eltemettek
a feltámadás, amit az isten nem engedett meg
csak egyszer, és azt is csak a fiának
mer nála többet senki nem adott a világnak
mi elünk, de nem biztos, hogy kiérdemeltük
bünösök vagyunk, mivé lett a lelkünk

mennetek kellett, elhagytatok a földet
ilyen a halál, ő bármikor az életre törhet
magával viszi azokat, akiket szeretsz
kegyetlen világ ez, ha nem bírod utánuk mehetsz
az égre nézek, a keresztapámhoz beszélek
várom, hogy találkozzunk, ezért a végtől nem félek
mind a két nagymamámat elveszítettem
sok emlékre zárat tettem, de most felfeszítem
felidézem az emlékeket
a szerettekkel eltöltött éveket
fáj, hogy egyre többen itthagytok
csak az az egy nyugtam, hogy ti már jobb helyen vagytok
hiányoztok, vissza sírom a múltat
támadnak a képek, megint a szívembe szúrnak
sok barát elment, akiket nagyon szerettem
ti vagytok a csillagok, mik ragyoknak felettem
vigyáztok rám, érzem, tudom mellettem álltok
akármerre járok, vágom, hogy ti rámtaláltok
a szöveg nektek szól, hiszem, hogy hallotok
amíg velem vagytok, nem állok le, addig alkotok

én is egyszer meghalok, megyek a föld alá
le a mélybe, ahol senki meg nem talál
vésd be a nevem, a jövőm egy gödörbe
erre gondolj fiam, mikor azt mondod dögölj meg
rengeteg rokon elhagytott és fáj
dep, szakít fent van és már száll
szerettem őket, nem szóltak, hogy távoznak
értük jött a halál, hiába is táraztak
fényképek nyugtatnak, de a lelkem harcol
nyomomban az ijedelem egyre-egyre hajszol
kopogtat, lehet mikor alszol
nem hallod a szavát, tesó, ne hidd azt, hogy majd szól
dédimamám egy asszony, aki barát
őt büntéttek, pedig nem érdemelt halált
dühöm nagy, vitték, akit féltettem
mit nem mondok, gyöker, hogy azt asztalra lét tettem
férfi vagyok, de sírok is képzeld
odajutunk mind, ahonnan élve már nem mész el
nem köszöntem el mindekitől éltében
kik mára meghaltak, nyugodjatok békében