László Imre - A vén cigány

Zöld erdő mélyén, kis patak szélén,
Párjával csendesen él egy cigány.
Vén öreg ember, nótája nem kell,
Senkinek sem kell a nótája már.
Szép tavasz járja, zöld a fa ága,
Kis galamb vígan turbékol a fán,
Ősz feje kábul, a szíve kitárul,
Párjához így szól az rokkant cigány:

Hol van a hegedűm, párom?
Tavasszal minden vidám,
Városba elmegyek máma,
Én, az öreg cigány,
Egyszer még hadd muzsikáljak,
Szívemből úgy igazán...
Szeretném elmuzsikálni:
Él még a vén cigány,
Öreg cigány, az ősz cigány.

És a vén ember eltipeg csendben,
Hóna alatt a kopott hegedű,
Alig bír járni, lábain állni,
Mégis szívében ott él a derű.
Városba érve, fáradtan tér be,
Egy csillogó, fényes terem ajtaján,
Vére fellobban, a szíve megdobban,
S középre tipeg az rokkant cigány.

Nagyságos uraim, kérem,
Nem tudom, ismernek még?
Könyörgöm, én sokat húztam
Valaha, réges-rég.
Egyszer még hadd muzsikáljak
Szívemből úgy igazán,
Szeretném elmuzsikálni:
Él még a vén cigány,
öreg cigány, az ősz cigány.

Csend lett egy percig,
Így szólt az egyik:
Jó uraim, mulatunk ma, ugye?
Nyissanak ajtót, ezt a vén rajkót
Látni szeretném, repülni tud-e?
Ugrik a pincér, pénzt kap a viccér'
Kint van az ember, és kész a hatás ...
Jó öreg párja már halva találja,
Beszól az anyó, Urak, jó mulatást.

Nem muzsikál sohasem már,
Csendes lett a vén cigány,
Alussza erdőben álmát,
Vadgalamb búg a fán.
Öreg-vén anyóka, sírját
Virággal díszíti már,
Galambbal sírva dalolja:
Élt egyszer egy cigány,
Öreg cigány, szegény cigány.