Egyszer - már nem is emlékszem -
volt egy lány, aki szenvedélyben
égett és velem tombolt,
amire én, ő is arra gondolt.

Szemében oly szép láng parázslott,
szívembe rögtön fényt varázsolt.
Elhittem neki minden szépet,
szívemben őrzöm még mindig e képet.

De szomorú, a nyár után
sárga levél zizeg a fán,
a fülembe' az őszi szél
édes emlékekről mesél.

Kis szobámban minden olyan kihalt , üres -
találok bent egy bús szívet.
Felnyitom a vén zongorát,
eljátszom a szívem dalát:

Halvány őszi rózsa,
mondd el hogy imádom őt!
Halvány őszi rózsa,
miért nem jön sosem felém?
Mondd el, hogy rab vagyok,
azt is, hogy meghalok,
ha mást szeret...
Halvány őszi rózsa,
gyógyítsd meg a szívemet!

Szomorú szívem, még mindig vár,
itt van az ősz és elmúlt a nyár,
csepereg az eső a szobám ablakán,
könnycseppként gurulnak tovább.
Hideg a szívem és hideg a táj -
elmosódik minden, ami fáj.
Felnyitom hát a vén zongorát,
hogy eljátsszam a szívem dalát:

De szomorú, a nyár után
sárga levél zizeg a fán,
a fülembe' az őszi szél
édes emlékekről mesél.

Kis szobámban minden olyan kihalt , üres -
találok bent egy bús szívet.
Felnyitom a vén zongorát,
eljátszom a szívem dalát:

Halvány őszi rózsa,
mondd el hogy imádom őt!
Halvány őszi rózsa,
miért nem jön sosem felém?
Mondd el, hogy rab vagyok,
azt is, hogy meghalok,
ha mást szeret...
Halvány őszi rózsa,
gyógyítsd meg a szívemet!