Gerendás Péter - Újszülött fiamhoz

Az ablakhoz viszlek. Besüt
a januári nap.
Hadd nézlek, pöttöm újszülött:
a fénybe tartalak.

Anyádra ütsz-e vagy reám?
Keresem, kutatom:
kettőnk közül ki jön veled
a földi utakon?

Vagy választásod szuverén:
nem kell sem ő sem én.
hogy szabadon járhass e sártekén

S hol vannak ők, a régiek? Hadd figyelem az arcodat,
hoztál-e róluk rúna-jelt, hieroglifet, karcokat?
Mily radioaktivitást sugároz az auschwitzi rét,
hogy egy ősöd porából, kit a répaföldön szórtak szét,
ősödből, ki azóta már füvek zöldjébe öltözött,
egy sejtcsomónyi bölcsesség tán éppen beléd költözött?

Nevető ajka szögletét ugyan mely televíziós
adón küldte apámnak és neked egy szőke vizigót,
s hogy ráismerj, ha arra mégy, Úr városából ki adott
egy tervrajzot tenéked és a Szfinxről egy képeslapot?
Vörösmedve vadászatot, halak villanó iszonyát,
fehér holdszarv vadkanagyart s az esti erdők uszonyát
ugyan melyik barlanglakó telefonálta meg neked,
s mily időgépen érnek el minket az elmúlt ezredek,
hogy Budapesten láthatom József szép barna szemeit,
miket Thébában megcsodált Amenófisz, a negyedik,
s milyen stafétát indított egy nomád ősöd a setét
asszír mocsárból, hogy hozzád küldhesse vándorösztönét?