Historica - Kard és toll

Harcolt, ha kellett, de a szónak élt.
Ugyanúgy élt, ahogy beszélt.
Amit mondott, amit írt,
Azon felnőtt csendben egy nemzedék.

Egy üldözött ki csak könyvet írt.
Leírta a mosolyt és a kínt.
Nem tudom, kit miért zavar
Egy írni tudó, hontalan magyar?

Száműzöttként élte életét.
Meghalt, de nem hiába élt!
Sírjában legalább békét remélt,
Amikor örök nyugovóra tért.

Sötéttel eggyé olvadt, lopakodó árnyak,
Ti, akik alázat nélkül gyaláztok egy sírt,
Nevethettek most még, de a pokolba várnak,
Nevethettek, de készüljetek ti is átélni a kínt!

Volt kezében kard és toll.
Mindig szemből, soha nem hátulról.
Erős alapon, mint egy sziklakő,
Miből egy nemzet forrása törhet elő.

Kényszerből ment másfelé az út,
Így tollával vívta a háborút.
A fegyelmezett szellemben nevelt,
Ember, aki soha nem felejt.

És ti eljöttetek az éj leple alatt,
Barbár kezetek mocsoktól ragadt.
Felkelt a nap, mind elszaladt.
A sír könnyezett, de a kő maradt.

Sötéttel eggyé olvadt, lopakodó árnyak,
Ti, akik alázat nélkül gyaláztok egy sírt,
Nevethettek most még, de a pokolba várnak,
Nevethettek, de készüljetek ti is átélni a kínt! (2X)


S KI MINT VETETT, AZONKÉPPEN ARAT, MERT ELFUT A VÍZ ÉS CSAK A KŐ MARAD…A KŐ MARAD!