Gálvölgyi János - Bohócdal

Tapsolt a közönség és hangosan hahotázott,
a zenekar tust húzott, majd felállva tovább játszott.
A fejvéd megrezdült, a karmester könnye hullt,
ott állt a porondon a Bohóc és a múlt.

A púder megfakulva elpihent a ráncon,
arcán egy fél mosollyal megroggyant a lába.
És mégis a fénybe lépve felrémlett a múlt,
egy régi dalba kezdett s kóchajába túrt.

Egy mosoly többet ér, mint bármi más,
ha nevetsz megszépülhet a világ.
Csak most az egyszer még, nehogy elhibázd,
könnyeid ne lássa senki más.

Bohócnak lenni szép és nagy jutalma a sorsnak,
nevetve néz a nép, s a végén megtapsolnak.
A bánat elrepül, ha kifestett magad,
itt minden rendben van, csak sírni nem szabad.

Egy mosoly többet ér mint bármi más,
ha nevetsz megszépülhet a világ.
Csak most az egyszer még, nehogy elhibázd,
könnyeid ne lássa senki,
könnyeid ne lássa senki más.

Egy mosoly többet ér, mint bármi más,
ha nevetsz megszépülhet a világ.
Csak most az egyszer még, nehogy elhibázd,
könnyeid ne lássa senki,
könnyeid ne lássa senki más.

Egy mosoly többet ér, mint bármi más,
ha nevetsz megszépülhet a világ.
Csak most az egyszer még, nehogy elhibázd
könnyeid ne lássa senki,
könnyeid ne lássa senki más.