Vuk - Pódium Színház - Csele szólója családja kiirtásáról és fogságba eséséről

Árnyas tisztás rejtőzött a tölgyerdő mélyén.
Éltem jó pár holdat ott, a rókavárban én.
Érzem ma is szívemben a bundánk melegét.
Lehunyt szemmel látom, milyen szép volt az a rét.
Kis patak is folyt csendesen az óriás fák tövén.
Ott a hely, ahol játszhatunk; kis bátyáim meg én.

Amíg az erdőn apácskánk friss zsákmányra lelt,
Mi hallgattuk anyácskát, mert a nyárról énekelt.
Nem tudta, hogy nincs időnk. A dalunk megszakad.
A nyár sosem lel már meg minket a vén fák alatt.
Lecsap dörgő botjával az ember mireánk.
Váratlanul elcsendesül, kihalt lesz a tanyánk.

Rácsok között élek, reményem odalett.
Álmaimban őrzöm a szép emlékeket.
Ha mélyen beszívom az erdő illatát,
Még idehallom halkan a csermely víg hangját.

Rácsok között élek, reményem odalett.
Álmaimban őrzöm a szép emlékeket.
Ha mélyen beszívom az erdő illatát,
Még idehallom halkan a csermely víg hangját.

Baljós esti árnyak közt a domb csak szürkés folt.
Bús felhők mögött bujkált a sápadt fényű Hold.
Nem zengett fel tücsöknóta, mély csend borult ránk.
Mi vacogtunk, de csitított apánk és anyácskánk.
Ránk tört dörgő botokkal az ember ezután.
Csak én élek, mert elrabolt, de rom lett a hazám.