Kormorán - Parancs (A napba öltözött leány)

(Ambrus):
Nem volt küzdelem, tettem mit kértél,
de Anna halt meg! Áron él!

(Janus):
Elpusztítok mindent, beszántom a várost.
Ne vigyék a lajtorját keresztben az erdőn.
A végítélet trombitái, ébresszenek mindenkit.
Nem kegyelmezek! Könyöröghet bárki.

Nincs erő mi győzne rajtam,
itt már rég nincsen hit.
Belepi a hó, a múlt árnyait.
Sok kicsi féreg! Az én hatalmam nagy!
A pokol tornácán, hozzám mérik magukat.

Ami én vagyok, elég a győzelemért,
a csatákat nem vívják régi térképekért.
Nincs erő mi győzne rajtam,
itt már rég nincsen hit.
Belepi a hó, a múlt árnyait.

Nem kérik számon a sorstól
az ellopott napsugarat.
Kik nem tudják mire vágynak,
ne álmodjanak nagyokat!

Hívj mindenkit a tetőre,
készül a leszámolás.
Elrendelem a seregben
a teljes mozgósítást.

(Ambrus):
Megtettem mindent családomért,
megtettem mindent fiamért,
szövetséget kötöttem, semmiért,
szövetséget kötöttem, egy álomért.

Tettem a dolgom, legyen kenyér,
tettem a dolgom, több legyen enyém.
Nincs igazi válasz a félelemért,
nincs igazi ok! Uram, mondd miért?

Megfeleltem mindenkinek, ítéljen az Ég!
fiamat arra neveltem, a föld az a miénk.
Rosszul döntöttem, a gyónás nem elég,
mert jönnek majd mások, hogy a földet elvegyék.

(Kórus):
A Föld érlelt aranyát méreggé kavarják,
az élet maradék magját, pénzért árusítják.

(Ambrus):
Magamban énekelek,
a táncot magamban járom,
érti azt úgy is, akinek szánom.

Jönnek a kereskedők, jönnek álruhában,
elveszik, mit építettem,felszántják a tájat.
A világ útjain, végleg eltévedtem.
Nincs más mentségem, fiamat szerettem.

Jönnek égi bírák, kérdezik majd tőlem,
amit tettem – miért – kiért tettem.
Lesz majd felelet,
de nem magamat mentem.
Ebbe a világba születtem,
ebben a világban éltem!

Megszűnt a kötődés, nincsen több gondom!
Itt a Földön, nincsen több dolgom!