Kreck - Nevetek

egyre mélyebb az álom, csak én vagyok ébren
és én vagyok benned, ott az ürességben
ezt látom... arcról olvasok és tudom
bár nem vonz, hogy egy mosoly, és aztán dugom...
figyelj! nem szexhiányom van, hanem szerelem
de ahogy van az egész, én mégis így szeretem
nem kéne máshogy, de örülök, hogy változok
mert változik minden és én már pénzzel nem számolok
megmondom mi vagy: egy burjánzó félelem!
mert egyedül nem megy, te életre képtelen!
mindig érted beszéltem, te ezt hívod bántásnak
nincs időm az egódra, de elhiszem átvágtak
ellened a világ, persze, jól van megértem
én is ilyen voltam, amíg nem éltem
vagy te, meg nem te... és ez nálad ennyi
az önző ember célja tudod szeretve lenni
A telep meghalt látod mégis boldog
ez gyerek, akivel már nincs is több dolgod
páran maradtunk, de inkább csak én egyedül
hisz a legtöbb már beteg, szomorú és menekül
sok barát választotta, inkább londont
mert képtelen volt itthon felfedezni az otthont
ne vedd magadra, ha úgy könnyebb a lelkednek
pedig ez neked szól, azért mert szeretlek

valahol legbelül mindig nevetek
virágzó végtelen, vagyis a szeretet
a szemed tükör, és látom
hogy veled menne, veled elveszhetne
minden álmom
ez ünnep, ez élet
valahol legbelül mosolyt ad, érzed?
a szavak repülnek, de a szív nem feled
valahol legbelül, valahol elenged...

hercegnők a sárkány fogságában
mint ahogy én érzem magam a szobámban
fel a székből, legyél te a létezés
a tó, a fák, a tudat, az ébredés
Tíz emelet magasban gyémántok bezárva
de isten magáról a betont majd lerázza
minden értem van, a hálám örök
túl egyenes voltam, ezért nem bírtak a körök
ahogy a lányokkal bántok az borzalom
de igazából ezt már nem is kell mondanom...
nem tudom mire vársz, egy új pártra vagy magadra
megrágott szavakra vagy énekre, dallamra
játék az elmém, nem korlát, nem én
az vagyok aki te, te én, mi fény
néha tudom sok... de ez a legkevesebb hidd el
na áruld el mire mentél a nagy hittel

valahol legbelül mindig nevetek
virágzó végtelen, vagyis a szeretet
a szemed tükör, és látom
hogy veled menne, veled elveszhetne
minden álmom
ez ünnep, ez élet
valahol legbelül mosolyt ad, érzed?
a szavak repülnek, de a szív nem feled
valahol legbelül, valahol elenged...

ne mást okolj azért, mert nem vagy boldog
ehhez nem kell semmi, ez csak a te dolgod
hogy megteremtsd, és élvezd a gyümölcsét
aztán csend váltja fel majd az üvöltést
talpam a füvön, szemem a holdon
és beismerem soha nem is volt gondom
az eső átölel és belül érzem
hogy ez így egész, és tényleg nem kell félnem
az emlékeknek tudod jól áll a távolság
de nevetek már azon mi álmot lát
mosoly az arcon, és ez nem kirakat
csak egyszerűen a szívem adja az igazat
egy olyan világban, hol a szabadság dogma
hol a képmutatás tép szét darabokra...
remény, hit, szalagon gyártott pokol
pedig lehetnél te is jó helyen, pont jókor...

valahol legbelül mindig nevetek
virágzó végtelen, vagyis a szeretet
a szemed tükör, és látom
hogy veled menne, veled elveszhetne
minden álmom
ez ünnep, ez élet
valahol legbelül mosolyt ad, érzed?
a szavak repülnek, de a szív nem feled
valahol legbelül, valahol elenged...