Téveszme - A Szoba

(fn., gyak.): 1. Láthatod: én itt elvagyok, épp egy önarcképet rajzolok, és tegnap úgy gondoltam, hogy ideje eljuttatnom hozzád | látod, az ott én vagyok, épp néhány ujjat markolok, amik karban folytatódnak, és vállban kapcsolódnak hozzám 3. Persze, hogy túléltem, nem is hagytak más választást a szerveim [a gépek]…de nem is ez a lényeg 4. rajta áll majd nagy betűkkel [kézzel írva] úgy ahogy kell: elég csak annyit tudnod, nem muszáj velem buknod. 4. Műveltem a kertem mindhiába (vakon írt sorok egy bibliába), és volt már nagy fám (kettő-három), hogy fájjon a lelked, épp azt várom (nekem is van, csak nem használom) 5. az elvarratlan szálak nem tartanak meg, hát függönyöket varrok belőlük, míg bírom cérnával. Közelednek [közelednek]. Emlékviharok. Mennydörgésük múlt-képeket villant a falra (percenként másikat), a tapéta alatt olyan tűzfalat tárva fel, ami a sötétséget se bírja el már 6. Kétség-szörnyek lakják a sarkot [amit nincsen fény, ami beragyog], már ébredeznek a homályban, és én még mindig gyenge vagyok, még felrémülök számtalanszor. 7. Szerettem nézni, ahogy alszol [szerettem nézni, ahogy alszol] 8. Egy biztos: hatalmas fát ültetek, és ott csüngök majd rajta. Lenkötélen hintázva | vagy felakasztva. Ha elhozod az időt, majd azt is kivágom, és dobok a tűzre, ha nagyon fázom. Szólj rám, mielőtt elhasználom! [szólj rám, mielőtt elhasználom] [nekem is van, csak nem használom] [nekem is volt - már nem használom]