Kálloy Molnár Péter - A gyermek énbennem

Ezután már játszom gondolattal, fénnyel,
játszom szép gonosszal, szélként falevéllel.
Játszom gyermekarccal felnőttet ma éjjel,
játszom bűntelent is, ha éppen hófehér kell.
Játszom sebzett vadkant, ha menthetek más százat,
játszom törvénytelent, ha megfojt az alázat!

Kiabál a gyermek énbennem,
felesel, ha Júdást felmentem
megint, megint hogy élnem kell,
kiüvölt, ha nem számolhat el.
Kiabál a gyermek: nem mondták!
Unott kő, hogy embernek dobták
megint, megint hogy élni kell,
zokogok, hogy nem számolhatok el…

Ezután már játszom erőből, keményen,
Hazugságot játszom, hogy valóságom éljem.
Játszom én félholtat, ha eljátsszák hogy néznek,
Játszom erős embert, ha eljátsszák , hogy félnek.
Ezután már játszom, játszom, hogy beszélek.
Játszom valóságot, eljátszom, hogy élek.

Kiabál a gyermek énbennem,
felesel, ha Júdást felmentem
megint, megint hogy élnem kell,
kiüvölt, ha nem számolhat el.
Kiabál a gyermek: nem mondták!
Unott kő, hogy embernek dobták
megint, megint hogy élni kell,
zokogok, hogy nem számolhatok el…

Kiabál a gyermek: nem mondták!
Unott kő, hogy embernek dobták
megint, megint hogy élni kell…
Kiabál a gyermek énbennem,
felesel, ha Júdást felmentem
megint, megint hogy élnem kell…

Ezután már játszom erőből, keményen,
Hazugságot játszom, hogy valóságom éljem.
Ezután már játszom, játszom, hogy beszélek,
játszom valóságot…