Kárpátia - Busó rege

Egy rejtelmes kis sziget, mit jótékony köd fedett,
A régmúlt időknek korát idézi meg.
Hol minden kis szegletet a nád és mocsár belep,
Új otthonra lelt ott a bujdosó sereg.

A túlparton lánc csörög, az ocsmány török röhög,
S gályára száll sok-sok elrabolt kölyök.
A bosszúra szomjazó megannyi szigetlakó,
Tengernyi könnyét viszi a nagy folyó.

Héj-héj! Süvít a szél. Héj-héj! Hosszú a tél.
Héj-héj! Recseg a jég. Héj-héj! Közel a vég.

Már égnek az őrtüzek, forr bent a gyűlölet,
S az est kék ködéből kilép egy ősz öreg.
A vénség pipára gyújt, a füstből kövéret fújt,
Hangjának érce a téli égre zúg.

Ej, ne keseregjetek, egy jelt kell kövessetek,
A fénylő viharból vitéz jön értetek.
Meglesz jutalmatok, csak fegyvert kell fogjatok,
És vérrel kifestett maszkot faragjatok.

Héj-héj! Süvít a szél. Héj-héj! Hosszú a tél.
Héj-héj! Recseg a jég. Héj-héj! Közel a vég.

A jóslat egy éjszakán oly sok hosszú év után,
Vihartól kisérve végleg valóra vált.
Arany vértbe öltözött lovas állt a fák között,
És intett: Utánam! Csatába, ördögök!

Száz csónak útra kel az elszánt legényekkel,
Maszk rejti arcuk, kezükben bot figyel.
Hej, török, itt a vég, szaladj, fuss az életért,
Mert eljöttünk érted, fizetsz ma mindenért.

Héj-héj! Süvít a szél. Héj-héj! Hosszú a tél.
Héj-héj! Recseg a jég. Héj-héj! Közel a vég.

Rémséges maszkban jönnek, ördögszekéren ülnek,
Kolomp húzza a bundájuk, lóbálják nagy buzogányuk.