L.L. Junior - Gyarló ember

Egyedül sétálok, és nézem az arcokat,
Gondokkal küszködő barázdált ráncokat,
Fátyolos szemekben elvész a tekintetem,
Eltűnődöm, hogy hol van az én helyem.
Mert fakó ez a világ amiben élünk,
Gyarló az ember, és ezért kell félnünk,
Mikor a jó barát is hátba támad egy kevéske pénzért,
Feladja a hitét, a megélhetésért.

A sorsom hív, de félek egyedül.
Csak egy sötét szobába zárva,
Mélyen szenvedünk.

Gyarló ember vagyok én,
Gyarló ember, semmiség.
Gyarló ember vagyok én,
Gyarló ember, semmiség.

Kevés a szeretet, az őszinteség vétek,
Az igaz szívünknek szenvedés az élet.
Áldozatot hozhatsz, de semmibe se veszik,
Robotolhatsz, a profitot mások zsebre teszik.
Lehetsz bármily kedves úgyis ködbe veszel,
Pedig csak élni akarsz, erre törekszel,
A fény felé mennél, hogy megtaláld az utad,
Elfogadod a sorsod, mely más irányba mutat.

A sorsom hív, de félek egyedül.
Csak egy sötét szobába zárva,
Mélyen szenvedünk.

Gyarló ember vagyok én,
Gyarló ember, semmiség.
Gyarló ember vagyok én,
Gyarló ember, semmiség.

Keresed az élet értelmét,
Milyen jó volna, ha gyermekkori álmaidat élhetnéd,
Olyan messzinek tűnnek a régi vágyaid,
Ólomként nehezednek már a lábaid.
Ébren álmodom, lehunyt szemmel,
Mert minden megváltozik majd egyszer,
Mindenkinek szebb lesz az élete,
Beteljesedik majd az Úr ígérete.

A sorsom hív, de félek egyedül.
Csak egy sötét szobába zárva,
Mélyen szenvedünk.

Gyarló ember vagyok én,
Gyarló ember, semmiség.
Gyarló ember vagyok én,
Gyarló ember, semmiség.