Kiss Zoltán - Lábnyomok a parton

Mint szakadékban a mélység úgy él bennem még
A vízesések szabadsága, s a tenger színű ég.

Szabadnak születtem, hogy védtelen legyek,
S a szélcsend fog csak tudni rólam, ha egyszer elmegyek.

De még itt vagyok, vigyázom álmaid akár a csillagok
Ha majd elmegyek leszek a hallgatás, fogom a két kezed.

Csak lábnyomok vagyunk a parton, mit elmos majd az ár
Egy pont vagyunk csak a végtelenben, mit elnyel a láthatár.

Én kagylóhéjba zártalak, pedig porból születtél,
De igazgyöngyöt érlelt belőled ma éjjel a szenvedély.

Amíg itt vagyok, vigyázom álmaid, akár a csillagok
S ha majd elmegyek leszek a hallgatás, fogom a két kezed.

De még itt vagyok, vigyázom álmaid, akár a csillagok
S ha majd elmegyek leszek a hallgatás, fogom a két kezed.

Van úgy, hogy elfelejtem, a szerelem mennyit ér
Van úgy, hogy eltévedek az ég alatt

Van úgy, hogy indulok pedig nincs hova menni már
Hiszen hozzád rohan minden út, hozzád köt már rég a múlt

Te vagy a valóság és az ébredés és minden más csak tévedés.

A lelkünk mint egy bolygó, csak kering a vár körül,
S a Napba zuhanunk minden éjjel, míg el nem ragad az űr.

Csomagok nélkül jöttünk, és nem viszünk semmit el,
Csak a szerelem lesz, ami túlél minket, ha egyszer menni kell.

De még itt vagyok, vigyázom álmaid, akár a csillagok
S ha majd elmegyek leszek a hallgatás, fogom a két kezed.

De még itt vagyok, vigyázom álmaid, akár a csillagok
S ha majd elmegyek leszek a hallgatás, fogom a két kezed.

De még itt vagyok, vigyázom álmaid, akár a csillagok
S ha majd elmegyek leszek a hallgatás, fogom a két kezed.

De még itt vagyok, vigyázom álmaid, akár a csillagok
S ha majd elmegyek leszek a hallgatás, fogom a két kezed.

Csak lábnyomok vagyunk a parton, mit elmos majd az ár
S a szélcsend fog majd tudni rólunk, ha elnyel a láthatár.