Téveszme - A vész-szelídítő (Kövek III.)

Verítékem patakján egy nagy hajó mind elviszi
tégy úgy, mint akit érdekel, és úgy teszek, mint aki elhiszi
A jóléttel tömött polcokat járom, tudom, gázos... de magamat látom
egy sérült termék vonalkódján -
a magam elbaszott módján.
Selejtek közt félrehányva,
de leértékelve is drága
láng láng láng
lángol a ház, verítékkel oltom, anyám zokog, és nem vagyok otthon.
Sehol sem vagyok otthon.

Találtam valamit, valamit tudok már régóta:
azoknak fáj a legjobban, akik nem beszélnek róla
Hát nem beszélnek róla, és eltelik pár óra,
és megszállott vigyorral néznek egy újabb buktatóra

Sötét bajtárs...
kézenfogva járták a síneket,
együtt léptek a termekbe,
ahol sosem láttak
még olyan embert,
aki sose látta
még a tengert,
és a vajaskenyeret
(ha csak úgy tehette)
vaj és kenyér nélkül ette.
Vacsorára torokgombócot.
Ki vidítja fel a bohócot, ki? ki? ki? ki?
Ki temeti el a papot?
Ki adja vissza, amit kapott?

Fekete méreg űzi az álmot,
ülj csak le, nem kell így állnod.
Nem kell így élned,
hisz lesz mitől félned
mindig
senki sem hibás
soha, senki nem hibás
Nem kell így élned, majd megteszi helyetted
valaki,
úgyis lesz valaki más,
biztos lesz valaki más…

Megtanulta (millió lélekváltó árán):
akinek minden a vállán nyugszik,
nem nyugszik senki vállán.
akinek minden a vállán nyugszik,
nem nyugszik senki vállán.

Múlt századi kiadás,
Megannyi eszelős hivatás:
mosolydublőr
számlazsonglőr
emberfaragó
hátrány-kovács
kényszer-önkéntes álomhóhér
a rab kőműves rab marad,
aki felhúzta a nagy, fekete falat,
ami támasztja a mély, fekete tavat,
amit a hit hagyott
amikor itt hagyott.
Ó, mindegy, hogy itt vagy ott, hiszen látod: ma már voltam itt.
Ordítanék, ha volna mit,

de a hallgatás köveit dobálom a tóba.
Azoknak fáj a legjobban, akik nem beszélnek róla.
Hát nem beszélnek róla, és eltelik pár óra,
és megszállott vigyorral néznek egy újabb buktatóra.

Verítékem patakján egy nagy hajó mind elviszi,
tégy úgy, mint akit érdekel… nekem az is megteszi
nekem az is megteszi
nekem az is megteszi