Szomszédok - Ne panaszkodjál

Héj, az égen szárnyaló hadaknak oly könnyű a lét.
Akár egy rét, a virágok sem viszik túlzásba az öltözködést.
Ez nem újság, hallottuk már.

De nézd, a sírás mindig hangosabb volt, mint egy mosolygó kép.
Vajon miért akarunk újra sorbaállni sajnálatért?
Az kell, hogy lásd az érme túloldalát.

Nem érdekel, hogy üres a tárcád, nem érdekel, hogy nincsen mátkád,
Nem érdekel, hogy megint híztál, most ne siránkozzál!
Nem érdekelnek az új ráncok, sem a titkos börtönláncok,
Nem érdekel, hogy nehéz az élet, most már ne panaszkodjál!

Na elég már, most éppen azért panaszkodok, mert panaszkodtál.
Lépjünk tovább. Mihez kezdjünk, hogyha nincs több negatív hullám?
Tán nincs is több beszédtémánk.

De az sem fáj, hogyha csak némán ülünk egymásba kapaszkodván.
Úgy, mint a fák: nem beszélnek, nem vitáznak, de tőlük szép ez a táj.
Ha jön az ősz, nem sírnak, csak lombjukat lehullatják.

Nem érdekel, hogy üres a tárcád, nem érdekel, hogy nincsen mátkád,
Nem érdekel, hogy megint híztál, most ne siránkozzál!
Nem érdekelnek az új ráncok, sem a titkos börtönláncok,
Nem érdekel, hogy nehéz az élet, most már ne panaszkodjál!

Nem érdekelnek a hipohonderségek és a mentségek,
Hogy az egész világ kiszemelt téged örökellenségnek.
Nem érdekel az irigység, nem érdekel az álszentség,
Nem érdekel, nem érdekel, nem érdekel, nem érdekel már...

Nem érdekel, hogy üres a tárcád, nem érdekel, hogy nincsen mátkád,
Nem érdekel, hogy megint híztál, most ne siránkozzál!
Nem érdekelnek az új ráncok, sem a titkos börtönláncok,
Nem érdekel, hogy nehéz az élet, most már ne panaszkodjál!