Szabó Miklós - Ma önről álmodtam megint (Ördöglovas)

Rohan az éj, elkerül az álom.
A kicsi szobámon úgy ragyog a nyár.
Üzen a szél, hogy valaki hív még,
hogy valaki sír még, hogy valaki vár.
Benéz az ablakon a holdsugár szelíden,
s én halkan altatom e régi dallal égő szívem.

Ma önről álmodtam megint, bocsánat, asszonyom,
hisz nincsen abban semmi bűn, hogy Önről álmodom.
Fehér selyemben jött felém a csókok éjjelén,
és rám mosolygott könnyedén, s oly boldog voltam én.

Rózsa virult az ágon, csók tüze gyúlt a számon,
arca pirult, hozzám simult, s a rózsa kint lehullt.
Ma önről álmodtam megint, bocsánat, asszonyom,
mert szeretem nagyon, mert szeretem nagyon.

Nevet a fény a tavaszi réten,
a maga szívében a szerelem ég.
Szeme tüzén, ha nagyon imádom,
ott ragyog az álom, ez nekem elég.
Reggelre elrepül, de este újra vár rám,
és addig itt marad a parfümje a gyűrött párnán.

Ma önről álmodtam megint, bocsánat, asszonyom,
hisz nincsen abban semmi bűn, ha Önről álmodom.
Fehér selyemben jött felém a csókok éjjelén,
és rám mosolygott könnyedén, s oly boldog voltam én.

Rózsa virult az ágon, csók tüze gyúlt a számon,
arca pirult, hozzám simult, s a két karom lehullt.
Ma önről álmodtam megint, bocsánat, asszonyom,
mert szeretem én nagyon, mert szeretem én nagyon!