Sárosi Katalin - Nem vagyunk a középkorban

Lá-lá, lá-lá-lá, lá-lá,
lá-lá-lá, lá-lá, lá-lá-lá, lá,
csa-csa-csa.

Egy ódon várkastélyban szűk toronyba zárva
szépséges, elvarázsolt várkisasszony él.
Nincs apja, anyja, csak egy ádáz mostohája,
kitől a leányka reszketve fél.
És csillagfényes holdvilágos este
az ablak alatt felcsendül egy húr,
mit lát a leány az ablakon kilesve,
szerelmes dalt dalol egy félszeg trubadúr.

La donna mobile! - A lányka kis szíve
megdobban szenvedélyesen.
Szende édesen csókot int.
Hősünknek több se kell,
harsányan énekel,
és mászik felfelé, térdel a lány elé:
Madonna, szeretem!
Ma már csak regényekben él a régi hőskor,
a délceg áldozat-kész dalnok és a vár.
Manapság eszpresszóban ül a lányka hétkor,
fekete mellett egy fiúra vár.
És csillagfényes, holdvilágos este,
ha felcsendül a halk muzsikaszó,
a régi gitárt, hogy senki ne keresse,
az csak egy tranzisztoros táskarádió.
You are my destiny. Hol van, ki elhiszi?
Nevet csak rajta egy tanult, felvilágosult pesti lány.
A csók is másmilyen, nem kell már nász, misem,
hisz annál egyszerűbb, ezerszer nagyszerűbb
a mai szerelem.
Ám ha nincsenek is várak, randevúra liften járnak,
csók előtt a mai lánynak kell romantika azért.
Lá, lá, lá-lá-lá-lá, lá, lá, lá-lá-lá-lá.