Magna Cum Laude - Tájról tájra

Északról lólépésben, hol verdánk aranyos fapados,
mivel lecsorgunk délre éppen, utunk a 26-os.
Turul tárul elénk, szárnyain röppenünk vissza a múltba,
mikor szobrot emeltek Szent Jánosnak, ki korát felülmúlta.
És ha tovább úszunk le a folyón, miről csukát is neveztek el,
belénk égett, hogy minden időben, minden időben viselni kell.
Itt van a legtöbb sarok, itt forrnak a legjobb sörök,
itt születnek a legszebb sorok, a Tisza partról, ami örök.

Kis ország, ne légy szomorú, mindenki szeretője vagy,
lesz itt még sok száz randevú, gyermekeink édesanyja marad.
Kis ország, ne légy szomorú, népdalra szomjazónak zene,
éhesnek rántott hús alakú, de nekünk a világ, a világ, a világ közepe.

Fák alatt pihen a pincesor, mihez asszisztál a vén Sajó,
itt hétköznap is folyik a bor, és 603 hang hallható.
De csitt az Alföld közepén elindult valami moraj,
máshol mindenki verhető, de itt verhetetlenné vált az olaj.
De régi országunk közepén, hol majd kezedet fogom,
a Katalin kettőn mi csendben oson, vígan a káka fokon.
Csók csattan mamutfenyő alatt, két karom erős satu,
hogy a zebrán a zebrában megyünk, megsüvegelni Tessedik Samut.

Kis ország, ne légy szomorú, mindenki szeretője vagy,
lesz itt még sok száz randevú, gyermekeink édesanyja marad.
Kis ország, ne légy szomorú, népdalra szomjazónak zene,
éhesnek rántott hús alakú, de nekünk a világ, a világ, a világ közepe.

Kis ország, ne légy szomorú, mindenki szeretője vagy,
lesz itt még sok száz randevú, gyermekeink édesanyja marad.
Kis ország, ne légy szomorú, népdalra szomjazónak zene,
éhesnek rántott hús alakú, de nekünk a világ, a világ, a világ közepe.