Psota Irén - A század asszonya

Most elmondanám, hadd maradjon nyoma,
hogy fest a század modern asszonya.
A kurta hölgyet, akin látható,
hogy éjjel-nappal korszakalkotó.
Műprémet hordott telente a válla,
és műanyag a harisnyája szála,
és műanyag a fülében az ékszer,
és műanyag sál burkolja be hétszer,
és műanyag szál szövi át ruháját,
és művirág díszíti szíve táját,
és retikülje műbőrből van varrva,
és műanyag a báli cipő sarka, reccs,
s van alsószoknya rajta mű, de milyen műanyagból,
s alatta a kombiné, a kombiné is abból,
és műanyagból csatot tűz a hajba,
és nejlon, perlon, szilon minden rajta.
A század asszonya az nem hanyag,
az öltözéke modern műanyag.

S most elmondanám, hadd maradjon nyoma,
miféle nő a század asszonya.
E hölgy oly elszánt módon korszerű,
hogy húsz évéhez negyven éve hű.
Hát műhajat hord, mert a színe festve,
és műkontyot rak a fejére este,
és félméteres műszempillát lenget,
és szeme alá műárnyékot kentek,
a homlokán ül rajzolt mű szemöldök,
és mű az is, hogy kis galamb ő, töltött,
mert mű előnyök domborulnak rajta,
s a rúzstól, ahol nincs, ott van mű ajka,
s mind műanyag a haja és a szája és a bőre,
s az is, ami nem látszik, mi nem látszik belőle,
és mű, de milyen mű a bőre hamva,
s az orra is, mert fitosra van varrva.
A század nője, kit ismertetek,
nem remek mű, csak szimpla műremek.

Most elmondanám, hadd maradjon nyoma,
hogy érett nő a század asszonya,
kin műanyagból korszerű a máz,
és plasztik rajt a klasszikus varázs.
Csak gondolkodó gép a feje lágya,
de azt egyetlen gondolat sem bántja,
s min tudósok még csak kísérleteznek,
ő magának egy műszívet beszerzett.
A műmell alatt műszív jár rugóra,
oly tárgyilagos, mint egy svájci óra,
a művészet hajtja a mű erekben
e műanyagból készült műremekben.
De jól vigyázz, ne még, ne lángolj érte,
mert megsemmisül, ha egy szikra érte,
és mint a köd a könnyű föld, a tó fölött a szélben,
úgy foszlik szét a szenvedély tüzében,
és két karod közt semmi sem marad,
mert műanyag volt, csupán műanyag.