Bornai Tibor - Balatoni tél

A tó jegére száll egy magányos sirály,
üres a part, s a diszkó előtt a tér.
A sok vidám nyaraló most fázós városlakó,
és télikabátba bújva mendegél.
Most a Balaton hófehér
és az éggel összeér,
a csend hangszerén zenél
a balatoni tél.

A strandon hull a hó, sok apró fehér hajó.,
s egy levelezőlapot hord a szél.
A képen süt a nap, és a hátán ennyi maradt:
„szeretlek, kár, hogy elmentél”.
Milyen hideg a napsugár,
mintha sose lett volna nyár.
Minden évben visszatér
a balatoni tél.
Néha hangokat hord a szél,
mint ki álmában beszél,
olyan mélyen alszik már
a balatoni tél.

Havas a móló és havasak a fák,
üres az étterem, üres a világ,
nyikorog a szélben a kabinajtó,
üresek a motelek, nincs lakó.
Pihen a komp, mivel kikötötték,
fáznak a kötelek, alszik a gép,
alszanak a házak és alszik az út,
álmosan hunyorog a benzinkút.
A rendőr a kocsiban unatkozik,
rabló nemigen mutatkozik.
Ilyenkor inkább elszelel,
Dubajba dobbant, ott telel.
A halsütőnél most nem áll a sor,
nem fogy a kolbász nem fogy a bor,
és délután már leszáll az est,
a tájképfestő szürkét fest.

Hangokat hord a szél,
mint ki álmában beszél,
olyan mélyen alszik már
a balatoni tél.
Milyen hideg a napsugár,
mintha sose lett volna nyár.
Minden évben visszatér
a balatoni tél.

És álmodik a balatoni tél.