Moby Dick
| Thrash Metál |
| Albumok: | 19 db |
|---|---|
| Címkék: | moby dick |
Bemutatás:
forrás: Wikipédia
Biográfia:
1988-ban Göbl Gábor lett a Moby Dick új basszusgitárosa, aki addig (és azóta is) agilis szervezőként intézte a zenekar ügyeit és próbált fogást találni a budapesti döntéshozókon egy Moby Dick nagylemez kiadásának reményében. Többször próbáltak állandó frontembert találni, egy ideig Molics Zsolt (Sámán, Classica, Cool Head Clan) bevonásával is próbálkoztak, de végül Schmiedl Tamásra maradtak az énekesi teendők.
Nagy Feró az általa vezetett Garázs című rádióműsorban rendszeresen játszotta a Keresztes vitéz és a Prometheus Moby Dick dalokat, melyeket egy osztrák stúdióban vett fel a csapat. A német Stormwitch magyar turnéjának előzenekaraként és a hosszú idő után újjáalakult Beatrice koncertjeinek vendégeként a Moby Dick több ezer rocker előtt tudott bizonyítani.
Az 1989-es rendszerváltással egyidőben megszűnt a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat monopóliuma és a frissen alakult magánkiadók lehetőséget láttak az országosan népszerű műfaj legjobbjainak leszerződtetésében. A Moby Dick a Proton kiadóval állapodott meg, és 1990-ben végre megjelenhetett az Ugass kutya! címre keresztelt album.
A sikeres debütáló lemezt követő második Moby Dick albumot (Kegyetlen évek, 1991) már az EMI által felvásárolt Quint kiadó jelentette meg. Ezen a lemezen dolgoztak először Pusztai Zoltán szövegíróval, aki frappáns soraival új dimenziót nyitott a Moby Dick dalok értelmezésében. A csapat sikereinek csúcsát az 1992-es Körhinta album jelentette, mely a Mahasz eladási listájának 4. helyéig jutott, és a Gazember című Hobo Blues Band dal feldolgozására készült klipet minden csatorna játszotta. A lemez megjelenése után Rozsonits Tamás kilépett a zenekarból és Hoffer Péter került a helyére, aki dobos létére dalszerzőként is tovább erősítette a zenekart.
1993-ban a teltházas Körcsarnok koncert felvételét adták ki (Atomtámadás), majd a határon túlra szervezett őszi Kárpát-medence Tour lecsengése után az új felállás elkészítette a kísérletezős hangvételű Fejfa helyett albumot, ami a következő év elején jelent meg.
1994-ben egy másik Moby Dick album is napvilágot látott Memento címmel. Erre a lemezre a demós korszakban írt dalok legjavát vette fel újra a zenekar. A Memento kissé megzavarta a kemény thrash metal dalokhoz szokott Moby Dick rajongókat, hiszen a lemezre került számok legtöbbje halvány hard rock/heavy metal utánérzés, cikis dalszövegekkel.
Tovább torzította a csapat jövőjét mutató képet, hogy Mentes Norbert gitáros és Hoffer Péter dobos a következő évben egy Brazzil nevű projektet is létrehozott Szokodi Zoltánnal a Blokád énekesével. Ráadásul az év végi PeCsa koncerten Mentes Norbert betegsége miatt trióban lépett fel a Moby Dick. Mindenre a cáfolat az 1996-ban kiadott Indul a boksz stúdiólemez volt, melyet új kiadó, a Magneoton-Warner gondozott. Az együttes érezhetően visszavett a kísérletezésből és a jól bevált receptet követve írtak 13 durva dalt.
A Moby Dick körül 1997-ben fogyott el a levegő. Még kiadták a teljességgel céltalan Tisztítótűz albumot, de a lemez gyér fogadtatása megadta a kegyelemdöfést. A tagok más elfoglaltságot találtak maguknak, majd 1998-ban közös megegyezéssel feloszlatták a zenekart. A novemberi búcsúkoncert után a Good Bye válogatás zárta le ezt a korszakot.
Az ezredfordulót követően nemzetközi és hazai szinten is újra erőre kapott a metal műfaj, és egyre többször merült fel a kérdés, hogy a Moby Dick vajon mikor tér vissza. Előbb Schmiedl tűnt fel a színpadon 2002 kezdetén az Akela zenekar Farkas-farsangjának különleges vendégeként, aztán pár hónappal később már a Moby Dick visszatérő bulija következett. Az első koncerteken még Bertalan Balázs (Strong Deformity) dobolt a zenekarban, majd 2003. januárban Hoffer Péter is csatasorba állt és a Moby Dick egy új stúdióalbum elkészítésébe is belefogott.
A vérvörös borítóba burkolt Golgota a tizedik Moby Dick album lett a sorban. A határozott, erőteljes metal témák, az egységes zenei és szövegi koncepció a zenekar egyik legjobb produkciójává tették a lemezt. A megjelenést egy masszív fesztiválturné követte, ahol a Moby Dick mellett további öt zenekar lépett színpadra esténként.
A lendületbe jött banda 2004-ben nekilátott felvenni a következő lemezt, majd a Tankcsapda különleges vendégeként járták be az országot. 2005-ben jelent meg a Moby Dick eddigi utolsó stúdióalbuma Se Nap se Hold címmel, amelyhez egy bónusz koncert dvd-t is csatoltak az 1995-ös Sziget-fellépés felvételével. A cd a Mahasz eladási listájának 4. helyén nyitott.
Még ugyanebben az évben megjelent egy Moby Dick tribute album (BálnaVadÁszok), melyen a zenekar legjobb dalait olyan magyar csapatok játsszák, mint például Ossian, Akela, Wall Of Sleep, Cadaveres, Watch My Dying, Depresszió, Dalriada, és olyan énekesek működtek közre, mint Kalapács József, Rudán Joe valamint Molics Zsolt.
Az ünneplést folytatva 2006. február 10-én jubileumi koncertet tartottak a Petőfi Csarnokban a Moby Dick megalakulásának 25 éves évfordulója alkalmából. Ennek felvétele majd' egy évvel később jelent meg dvd és cd formájában.
2007 óta a Moby Dick viszonylag passzív időszakát éli. Mentes Norbert és Hoffer Péter valamint a szövegíró Pusztai Zoltán ismét egy külön projektben vezeti le energiáit, a nemzeti rockot játszó Hungaricában.
2008. március 22-én a német Brainstorm társaságában lépett fel Budapesten a Moby Dick egy rendhagyó retro-thrash műsorral, mely az első három albumuk dalaira koncentrál, közte a teljes Kegyetlen évek albummal. A koncert hang- és videófelvétele az Ugass kutya! album 2009-es deluxe újrakiadásának bónusza lett.
Hosszabb csend után 2010 februárjában ismét színpadra lépett a zenekar egy budapesti és egy vajdasági koncert erejéig, hogy jelezzék, élnek még.
Április elején megjelent Schmiedl Tamás frontember Bloody Roots nevű projektjének Isten kezében című albuma. A lemezen számos magyar metalegyüttes tagjai vendégszerepelnek.
Tagok:
gitár, ének
gitár
basszusgitár
dob
dob
dob
ének
ének
basszusgitár
basszusgitár
ének
dob
Albumok:
1990
1991
1992
1993
1994
1994
1996
1997
1999
2003
2005
2005
2006
2011
Moby Dick dalszövegek:
A bűn Krisztusa
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Memento
Kiadás éve: 1994
A holnapok ravatalán

Zeneszerzők:
Hoffer Péter,
Szövegírók:
Pusztai Zoltán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A III. Világháború előtt

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Kun Árpád,
Album címe: Ugass kutya!
Kiadás éve: 1990
A mesének vége

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Körhinta
Kiadás éve: 1992
A politikus
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Indul a boksz
Kiadás éve: 1996
A semmi tapalzatán

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Pusztai Zoltán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A teremtés
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Golgota
Kiadás éve: 2003
Apránként adagolva
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Se nap se Hold
Kiadás éve: 2005
Bebetonozva

Zeneszerzők:
Mentes Norbert,
Szövegírók:
Pusztai Zoltán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Beteg a Föld

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Schmiedl Tamás,
Album címe: Kegyetlen évek
Kiadás éve: 1991
Betolakodók
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Schmiedl Tamás,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Bölcső és koporsó

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Pusztai Zoltán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Csak a döbbenet

Zeneszerzők:
Mentes Norbert,
Szövegírók:
Pusztai Zoltán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Csontok felett

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Golgota
Kiadás éve: 2003
Demokrácia álarca

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Pusztai Zoltán,
Album címe: Se nap se Hold
Kiadás éve: 2005
Durván akár a vulkán

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Pusztai Zoltán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Égess meg!

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Tisztítótűz
Kiadás éve: 1997
Egy kis Anarchia

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Indul a boksz
Kiadás éve: 1996
Éjfél után tíz perccel

Zeneszerzők:
Mentes Norbert,
Szövegírók:
Pusztai Zoltán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Élsz, vagy meghalsz

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kegyetlen évek
Kiadás éve: 1991
Falfirkáló
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Memento
Kiadás éve: 1994
Fejfa helyett

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Fejfa helyett
Kiadás éve: 1994
Fekete lyuk

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Golgota
Kiadás éve: 2003
Fordítva sül el a fegyver

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Fejfa helyett
Kiadás éve: 1994
Gonosz erő

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Pusztai Zoltán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hamis törvény jele

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Golgota
Kiadás éve: 2003
Hősök tere
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Búcsúkoncert (VHS)
Kiadás éve: 1999
Így tűnsz el

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Fejfa helyett
Kiadás éve: 1994
Illúziók nélkül

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Fejfa helyett
Kiadás éve: 1994
Ilyen ez a század

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kegyetlen évek
Kiadás éve: 1991
Indul a boksz

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Indul a boksz
Kiadás éve: 1996
Járványveszély

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Memento
Kiadás éve: 1994
Játszik velem egy álom

Zeneszerzők:
Hoffer Péter,
Szövegírók:
Pusztai Zoltán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Johnny B. Goode
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: 25 éves jubileum
Kiadás éve: 2006
Jusson Eszébe

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Schmiedl Tamás,
Album címe: Se nap se Hold
Kiadás éve: 2005
Káosz és zűrzavar

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Ugass kutya!
Kiadás éve: 1990
Kegyetlen évek

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kegyetlen évek
Kiadás éve: 1991
Keresztes vitéz

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Ugass kutya!
Kiadás éve: 1990
Ki kell jutnom
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Indul a boksz
Kiadás éve: 1996
Ki mer a szemembe nézni?

Zeneszerzők:
Mentes Norbert,
Szövegírók:
Pusztai Zoltán,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Kinek kell?
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Memento
Kiadás éve: 1994
Kiválasztott
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Molics Zsolt,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Köszönöm, jól vagyok

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kegyetlen évek
Kiadás éve: 1991
Külön a lélek
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Tisztítótűz
Kiadás éve: 1997
Lassú halál
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Indul a boksz
Kiadás éve: 1996
Legyél Hepi

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Körhinta
Kiadás éve: 1992
Lélekromboló torpedó

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Pusztai Zoltán,
Album címe: Se nap se Hold
Kiadás éve: 2005
Lezárt szemek

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Golgota
Kiadás éve: 2003
Másféle tűz

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Fejfa helyett
Kiadás éve: 1994
Még ebben a testben

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Golgota
Kiadás éve: 2003
Megfeszitve

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Golgota
Kiadás éve: 2003
Mennyből az angyal

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Rock - A legjobbaktól
Kiadás éve: 2006
Mesélték-e kislány?
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Memento
Kiadás éve: 1994
Metallopolisz

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Ugass kutya!
Kiadás éve: 1990
Motorizált nemzedék
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Búcsúkoncert (VHS)
Kiadás éve: 1999
Múló álom

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Pusztai Zoltán,
Album címe: Körhinta
Kiadás éve: 1992
Na, mi van?

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Indul a boksz
Kiadás éve: 1996
Napot ő hoz
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Se nap se Hold
Kiadás éve: 2005
Ne köss belém

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kegyetlen évek
Kiadás éve: 1991
Ne provokálj

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Indul a boksz
Kiadás éve: 1996
Nem adnak semmit
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Se nap se Hold
Kiadás éve: 2005
Nem érdekel, ki énekel

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Indul a boksz
Kiadás éve: 1996
Nem érhet véget

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Se nap se Hold
Kiadás éve: 2005
Nem erre vártam

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Indul a boksz
Kiadás éve: 1996
Nem vagyok idegen

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Memento
Kiadás éve: 1994
Néma harangok

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Golgota
Kiadás éve: 2003
Önkéntes áldozat

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Fejfa helyett
Kiadás éve: 1994
Ördög volt szeretőd
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Kun Árpád,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Patkányirtás

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Atomtámadás
Kiadás éve: 1993
Péntek esti láz
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Indul a boksz
Kiadás éve: 1996
Pozitív minta

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Se nap se Hold
Kiadás éve: 2005
Prometheus

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Schmiedl Tamás,
Album címe: 25 éves jubileum
Kiadás éve: 2006
Rezervátum
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Tisztítótűz
Kiadás éve: 1997
Rohadt dolog

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Körhinta
Kiadás éve: 1992
Romlás virága

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Golgota
Kiadás éve: 2003
Romlott rendszer

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Fejfa helyett
Kiadás éve: 1994
Rossz bőrben
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Indul a boksz
Kiadás éve: 1996
Rossz helyen

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Fejfa helyett
Kiadás éve: 1994
Se Nap se Hold
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Se nap se Hold
Kiadás éve: 2005
Semmiből sehová
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Tisztítótűz
Kiadás éve: 1997
Sopron Induló
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Talpon maradni

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Ugass kutya!
Kiadás éve: 1990
Te vagy a kezdet

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Golgota
Kiadás éve: 2003
Tegyünk úgy...

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Se nap se Hold
Kiadás éve: 2005
Tobacco Road
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Búcsúkoncert (VHS)
Kiadás éve: 1999
Tornyok omlanak

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Golgota
Kiadás éve: 2003
Többet nem tehetek

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Ugass kutya!
Kiadás éve: 1990
Ugass kutya!

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Ugass kutya!
Kiadás éve: 1990
Ugass kutya! (1997)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Unom a banánt
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Tisztítótűz
Kiadás éve: 1997
Utolsó kenet

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Fejfa helyett
Kiadás éve: 1994
Vágd le!
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Pusztai Zoltán,
Album címe: Tisztítótűz
Kiadás éve: 1997
Vágóhíd utca 5.

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Se nap se Hold
Kiadás éve: 2005
XX. századi ima

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Körhinta
Kiadás éve: 1992
Zokog a lelkem

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Memento
Kiadás éve: 1994
Zsibbad az agyam

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Indul a boksz
Kiadás éve: 1996

Dalszöveg beküldése
Hozzáadás a kedvencekhez




























Hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2011-10-06 17:46:15
Véleménye a(z) "Moby Dick" előadóról:
A fentebb említett SDI zenekart megtalálhatjátok a külföldi zenekarok között! MOBY DICK - SDI --->FORERVER
Utolsó bejelentkezés:
2011-01-13 16:49:09
Véleménye a(z) "Moby Dick" előadóról:
Az van, hogy a tagok a project zenekarukkal foglalkoznak és a Moby Dicket hanyagolják..... :S Pedig jó lenne már egy fasza koncert a környéken :)
Utolsó bejelentkezés:
2011-01-05 19:39:15
Véleménye a(z) "Moby Dick" előadóról:
Nem tudjátok, mi van velük? Semmit nem lehet hallani róluk... Am. a legjobb banda.
Utolsó bejelentkezés:
2011-11-16 00:49:44
Véleménye a(z) "Moby Dick" előadóról:
Elvan kúrva a refrén. Helyesen így hangzik: ,,Indulj ne nézd a vesztem Holnap TÁN holtam fekszem Menj tovább, ne gondolj rám!'' Kéretik javítani!
Utolsó bejelentkezés:
2008-07-15 11:14:29
Véleménye a(z) "Moby Dick" előadóról:
sziasztok! valaki légyszi küldje el a Se Nap Se Hold és a Bálnavadászok albumot!köszi előre is.. [*** moderálva ***] ; [*** moderálva ***]
Utolsó bejelentkezés:
2010-10-22 19:41:38
Véleménye a(z) "Moby Dick" előadóról:
Imádom ezt a számot a Moby Dick-től! VESSZEN TRIANON!!!
Utolsó bejelentkezés:
2007-11-24 23:38:21
Véleménye a(z) "Moby Dick" előadóról:
Szia Dilibogyó! Nekem meg van ez a szám. a freemail címedre dobok 1 msn címet, majd vegyél fel, és átpaszolom amit keresel. ;)
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Moby Dick" előadóról:
Nincs meg vkinek a Zokog a lelkem című szám???Jó lenne...ha véletlen vki eltudná küldeni, akkor msn: [*** moderálva ***]
Utolsó bejelentkezés:
2008-03-20 18:48:30
Véleménye a(z) "Moby Dick" előadóról:
Letöltheted az oldalamról Gportalos és Mnr a címe a letöltések menüben van a társalgó felett www. gportal.hu mnr
Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00
Véleménye a(z) "Moby Dick" előadóról:
Sziasztok =) Valaki el tudná nekem küldeni a Mennybõl az angyalt? Nem találom sehol :S :( ímél: [*** moderálva ***] :D
Utolsó bejelentkezés:
2012-02-11 11:53:55
Véleménye a(z) "Moby Dick" előadóról:
IMÁDOM AZ EGYÜTTEST.EZ A KEDVENC SZÁMOM