1. Beton.Hofi - Be vagyok zárva
2. Ismerős Arcok - Nélküled 5:41 [2010]
3. A Pál utcai fiúk (musical) - Mi vagyunk a Grund
Pintácsi Viki
Bemutatás:
Magyar énekes, dalszövegíró és fotós hölgy.
Ő Szandi (Pintácsi Alexandra) nővére.
1985-től 4 évig tanult énekelni Toldy Mária ének stúdiójában.
Közben 1987 től kisebb szerepeket énekelt a Rock Színház
darabjaiban, valamint több akkori amatőr együttessel fellépett.
A dalszövegírást is ekkor kezdte el.
1988-ban részt vett a Ki mit tud?-on, majd érettségi vizsgáját
követően a Thermál szálló Havanna bárjában volt énekesnő.
Ebben asz időszakban ismerkedett meg Szikora Robival, aki
meghívta az R-GO Proletars-ba vokalistának. Közben a Latin
Combo Band tagja is volt 1989 őszétől.
1990 decemberében Szikora Robival kezdték elkészíteni a
bemutatkozó albumát, amely 1991 őszén meg is jelent.
1993-as második albumán Popper Péter, Hrutka Róbert, és
Szikora Róbert voltak a zeneszerzői, és Tóth Max a szövegíró.
Ezen az albumon Vikinek két saját szerzeménye is szerepel.
Nem sokkal ezután elindította a Viki-Suli nevű énekiskoláját,
ahol később nála tanult például Alexa és Nagy Natália is.
Aztán férjhez ment és hamar két gyermekes anyuka lett.
Anna Kata (1998), Viktor (2001).
1998 tavaszán ismerkedett meg Horváth Charlie-val, akivel
később elkészítette harmadik, és talán legjobb albumát.
A Vándorvilág című albumnak Charlie volt a producere,
és a rajta szereplő címadó dalban duettet is énekeltek.
Szerzőként közreműködtek: Lerch István, Halász János
és Gyulai Zsolt (Not for sale együttes).
Azután megjelent egy fogyókúrás könyve Bye Bye kilók
címmel és megnyitotta első kismama boltját is.
Hamarosan kismama ruhakollekciót is kreált, ami a saját
boltjain kívül a Brendon Babaáruházakba is bekerült.
Magánélete nem volt felhőtlen, elvált az első férjétől (2005).
2006 nyarán ismét férjhez ment és megszületett harmadik
gyermeke, Zolna. Ismét elvált...majd harmadszor is...
Még két albuma jelent meg:
Csoda történt (Private Moon, 2008)
Ünnepek dalai (Private Moon, 2009)
Mind amellett, hogy jelenleg is énekel, és továbbra is
üzletasszony, újabban fotósként is találkozhatunk vele.
Biográfia:
Tagok:
Albumok:
2000
2008
2009
Zeneszöveg hozzászólások
Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!