Kentaur

Zenei irányzat: pop - rock
Albumok: 4 db
Megtekintve: Ma 2, összesen 14427 alkalommal

Bemutatás:

magyar díszlet- és jelmeztervező, festő, zenész, énekes

Biográfia:

Erkel László 1965. április 18-án született Budapesten Erkel Tibor zenei rendező és Bognár Márta gyermekeként. Középiskolai évei alatt a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola tanulója volt. Főiskolai tanulmányait a Képzőművészeti Főiskola festő szakán végezte 1984 és 1988 között, ahol olyan tanárai voltak, mint például Gerzson Pál vagy Tölg-Molnár Zoltán. Több évig a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának vezetőségi tagja volt, egy évig elnöke is. 1982 és 1988 között a Satöbbi együttes alapító tagja volt. 1988-ban Kentaur néven Új világ című szólólemezt készített, melyet 1989-ben Rókás Lászlóval és Lengyel Péterrel színpadi produkció változatban is előadtak. 1988 és 1989 között Bartha Andreával megalapították a Pankrátor Balett Akciócsoportot, mellyel performance-okat és happeningeket hoznak létre. 1996-ban megjelent Valaki az eltűnt városból című nagylemeze, melynek videoklipjeit maga írta, rendezte, részben fényképezte és vágta is. 1982–től lemezborítókat, koncertplakátokat, majd könyvborítókat, színházi plakátokat tervezett. 1989–től a Vígszínház, a Budapesti Kamaraszínház, a József Attila Színház grafikai megjelenésének kialakítója, majd plakáttervezője. 1990 óta díszlettervező. 1996–tól a Friderikusz-produkciók látványtervezője volt.
Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Kalap Károly Hozzászólás ideje: 2009-08-20 18:51:32

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-20 20:40:51

Véleménye a(z) "Kentaur" előadóról:

Szevasztok! Valaki nem tudná meg mondani, hogy honnan tudok letölteni egész albumokat Kentaurtól ? Kerestem már mindenhol, a hivatalos oldalán is néztem, de ott csak dal részletek vannak. Hálásan megköszönném, ha valaki adna 1 linket vagy elküldené az albumokat. Cserébe én is küldenék zenéket vagy amit szeretnétek az albumokért cserébe. Akinek megvan valamelyik albumja az legyen szíves írjon, előre is köszönöm.

Moriar Hozzászólás ideje: 2009-04-01 20:34:30

Utolsó bejelentkezés:
2009-04-02 10:13:18

Véleménye a(z) "Kentaur" előadóról:

poetikus!! Nekem megvan az Urban stigma album! És pont a Valaki az eltűnt városbl c. album nincs. Csere??

poetikus Hozzászólás ideje: 2008-09-01 11:18:34

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-01 11:12:42

Véleménye a(z) "Kentaur" előadóról:

Nekem csak a Valaki az eltűnt városból c. album van meg. Nem tudná valaki elküldeni ezt az újabbat, amelyiken van az Álamatlanság c. dal is - a többi közt? Hálás lennék érte. Nem találtam eddig sehol, ahonnan le tudnám tölteni. A címem: [*** moderálva ***]

Ezüstliliom Hozzászólás ideje: 2007-09-30 14:57:23

Utolsó bejelentkezés:
2013-05-02 13:05:59

Véleménye a(z) "Kentaur" előadóról:

Köszi, meg fogom keresni.:) Épp most adta le a Duna TV a tavalyi koncertjét, és elénekelte a Tüzet is!!!:)))

janedli Hozzászólás ideje: 2007-07-29 18:41:52

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Kentaur" előadóról:

Az elõttem szólónak üzenném, hogy nyugodtan nézzen körül Kentaur fronton, mert a tavalyi lemeze is nagyon-nagyon jó;)Igényes kiadvány és ez már akkor is látszik, mikor az ember kezében tartja a lemezt. Szívbõl ajánlom...

Ezüstliliom Hozzászólás ideje: 2007-03-30 14:38:55

Utolsó bejelentkezés:
2013-05-02 13:05:59

Véleménye a(z) "Kentaur" előadóról:

Kentaurnak erre az egy számára emlékszem, de ez beleégett a lelkembe, bár csak kétszer hallottam életemben (rádióból - na ja, akkor még adtak jó számokat az akkor létezõ adók...), és azóta is hiába keresem. A zene és a szöveg is tökéletes! Árad belõle a vad szenvedély, feltölti az embert energiával. "Táplálj még tûz!":)

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább