Gravefruit Sound

Zenei irányzat: Reggae
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 31947 alkalommal

Bemutatás:

A Gravefruit Sound zenekar pozitív tartalmú és lüktetésű dalaival igyekszik szebbé tenni a világot. A koncertjeiken tapasztalható energikus előadásmód, a kellemesen kellemetlenkedő szövegek és a slágergyanús dalok felejthetetlen élményt nyújtanak bizonyítottan. 2010-ben elkészült Kéz a kézben lemezük Szabad leszek című dalát, az MR2 Petőfi rádióból ismerhette meg az ország.

Biográfia:

Ha most alakulna a zenekar, méltán nevezhetnénk Supergroup-nak... A Supergroup kifejezést az 1960-as évek második felében olyan zenekarok esetében kezdték használni, melyek tagjai korábbi zenekaraikban vagy szólókarrierjük során elismerést és hírnevet szereztek..." ...de nem most alakult sőt, nagyon is régen. Mégis talán a Gravefruit Sound lett a zenetörténelem első bandája, mely létezése folyamán vált Supergrouppá. Hogy miért is?

A zenekar ritmusszekciója Serious P (basszusgitár) és General B (dob) kis hazánk első riddim zenekarának a Budapest Riddim Band -nek oszlopos tagjai, mellyel egy év alatt jelentős sikerre és szakmai elismertségre tettek szert.

A zenekar énekesnője Mammazita szólóban is bizonyította tehetségét és mára a magyar reggae szcéna élvonalbeli szereplőjeként tartják számon.

A zenekar gitárosa Vetopet számtalan zenekarban csillogtatta meg tehetségét és jelenleg főállásban, az igényes funkrock zenét játszó, MR2 által is kedvelt Propellerband frontembere.

A zenekar szintise Hangszi, korábban az ígéretes és funkos É-trend zenekarban tevékenykedett.

A zenekar szaxofonosa Ogüz, Bársony Bálintot megszégyenítő popszaxofonvirtuóz, aki jelenleg az Ogüz trilógia kibővítésén fáradozik.

A zenekar MCÉnekesGitárosa Week-t továbbra is a Gravefruit Sound együttes frontembere és Serious P-vel az ország első underground gyermekzenekarának az Apacuka együttesnek tagjai.

Amit nyújtunk közösen: Reggae lüktetés, dancehall zúzások, hip-hop ütemek, egyéni szövegek, slágergyanús dalok és felejthetetlen koncertélmény bizonyítottan.


Forrás: zenekar honlapja

Tagok:

Ogüz

szaxofon

Hangszi

billentyűs

MammaZita

ének

Szíriusz P.

basszus gitár

Vetopet

gitár, vokál

Week_t

gitár, ének, vokál

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Te vagy a kiválasztott!
Te

Még egy hozzászólás sincs, tökéletes alkalom, hogy írj valamit!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább