Auth Csilla

Zenei irányzat: Pop
Albumok: 4 db
Címkék: Keressük!
Megtekintve: Ma 15, összesen 6042 alkalommal

Bemutatás:

Auth Csilla (Budapest, 1972. április 28. –) magyar énekesnő. Legismertebb feldolgozása az 1998-as Féltelek című duett, amelyet a Bon Bon együttes egyik tagjával, Szolnoki Péterrel adott elő. A dalt eredetileg a Color együttes vitte sikerre.

Biográfia:

Édesanyja dr. Balázs Boglárka, aki gégész orvos, énekesnő. Csilla 9 évig tanult zongorázni, 1990-ben kezdett el énekelni Toldy Mária musical stúdiójában majd Gergely Róbert első lemezén vokálozott. Hosszú évekig dolgozott a Calypso Rádióban, mint zenei szerkesztő. 1990-1998 között több hazai énekes köztük, Charlie, Zorán, Ákos lemezén háttérénekelt. 1992-ben elnyerte Az év felfedezettje eMeRTon-díjat majd 2 évvel később az egri táncdalfesztiválon A legjobb előadó-nak járó díjat kapta meg. 1998. március 18-án megjelent 1. szólóalbuma Egy elfelejtett szó címmel.
1998-1999 között rajzfilmhősöknek kölcsönözte hangját: Kayleigh (Bűvös kard), Mirjam (Egyiptom hercege), Mulan, Simba (Oroszlánkirály 2).
2000 április 22-én megjelent 2. szólóalbuma Minden rendben címmel, ugyanebben az évben elnyerte Az év énekese eMeRTon-díjat. 2001. február 22-én vette át az 1. albumból eladott 25000 példány után járó aranylemezt. 2003 tavaszán jelent meg 3. nagylemeze, A szerelem az esetem, amelynek az első kislemeze, az Érzés című Edda-dal feldolgozás.

 Legismertebb feldolgozása az 1998-as Féltelek című duett, amelyet a Bon Bon együttes egyik tagjával, Szolnoki Péterrel adott elő. A dalt eredetileg a Color együttes vitte sikerre.

Tagok:

Auth Csilla dalszövegek:

2/A

365 video

8-tól fél 6-ig video

A dal a miénk

A szerelem az esetem video

Egy elfelejtett szó video

Egy kicsiny szép

El kell, hogy engedj

Emlékül video

Érzés video

Felnőttünk video

Féltelek video

Fújom a dalt

Gyere Velem

Ha ott jársz lenn

Ha szeretnél ma még video

Hívj fel!

Ilyen, aki szeret video

Jól vagyok és pont video

Jöttem, láttam, győztem

Költözés video

Különös szilveszter

Legyen ünnep video

Lennék én pont az a Nő

Maradj velem

Mától én vigyázok rád

Minden rendben

Mondd, hogy nem

Nekem ennyi nem elég

Nekem így, neked úgy

Nem akarok túl sokat kérni

Nem csak rólad szól az élet

Nem látlak többé

Nem te vagy a végső megoldás

Nem tudok nem gondolni rád video

Szakadék

Szállj fel magasra video

Tétlen évek

Vigyél el video

Vonzó szomszéd

Whitney Houstont hallgatok


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Hozzászólások

matyinos Hozzászólás ideje: 2009-12-21 19:09:14

Utolsó bejelentkezés:
2011-10-14 19:36:16

Véleménye a(z) "Auth Csilla" előadóról:

A nekem így neked úgy című számát legyen olyan kedves valaki, hogy szerezze meg nekem! Ez egy V-Moto Rock-tól feldolgozott szám. Megköszönném, ha valaki megszerzi nekem!

beatboys Hozzászólás ideje: 2009-01-30 13:57:30

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-06 13:25:18

Véleménye a(z) "Auth Csilla" előadóról:

csilla a zeneszerző auth ede lánya viszonylag későn kezdett el énekelni 18évesen, feldolgozásokat ad elő, hang terjedelme kicsi hangteknikai képessége sem nagy mégis élvezhető produkciói vannak

macskaszem70 Hozzászólás ideje: 2007-06-16 21:32:22

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Auth Csilla" előadóról:

Zolinak üzenem, hogy ezt komolyan is gondolom!

LANDIANDIKA32 Hozzászólás ideje: 2007-05-05 22:19:17

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Auth Csilla" előadóról:

Igazi énekesnõ ....igazi hanggal ..:) Szeretem minden " számát". Az " Ilyen aki szeret"nagyon szép szerelmes dal ....és jó hallgatni :)))és közben a kedvesünkre gondolni ... :)))

© 2012 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.