Akkezdet Phiai

Zenei irányzat: hiphop
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 10, összesen 167784 alkalommal

Bemutatás:

Az Akkezdet Phiai hazánk legnépszerűbb underground hip-hop formációja, a kortárs kultúra nagyköveteiként tartják őket számon. Dalszövegeik költeményként is megállnák a helyüket, olyannyira, hogy érettségi tételként is szerepeltek az egyik pécsi középiskolában.

Weboldal:

Biográfia:

Saiid és Újonc 1996-ban kezdték közös zenei pályájukat. Saiid ebben az évben már DJ-ként gyakorolt otthon, és az elkövetkező időszakban sorra járta a pesti hiphop klubokat, sport- és rap-rendezvényeket lemezjátszóival. Ez idő tájt kezdett zenei alapokat, ütemeket is fabrikálni.


A korai demóból kinőtt debütáló album “Akkezdet” címmel – az első szövegkönyves magyar hiphop lemez – 2004 áprilisában jelent meg, a WacuumAirs -az első magyar független hiphop kiadó – címkéjével. A hanganyag szó szerint egy szekrényben lett felvéve, a házi stúdióban készült lemez maszter-munkálatait a csapat Bobakrome-mal közösen végezte – az „Akkezdet” szerzői kiadásban látott napvilágot. Az albumot azóta a magyar hiphop egyik legmeghatározóbb mérföldkövének titulálják számos fórumon, az album többször is fellelhető a “2004 Legjobb Albumai Zenészek és Újságírók Szerint” elnevezésű kollektív listán, szintén megtalálható a „303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz” c. könyvben.


A csapat hivatalos fellépő lemezlovasa -és ezzel harmadik tagja- 2004 óta DJ Frequent (Havas Patrik), akivel Saiid a kezdetektől fogva együttműködik olyan állandó rendezvényeken, mint a legendás WacuumEst a volt Kultiplexben és az AKPH Klub a Dürer-Kertben -utóbbi a legmeghatározóbb budapesti underground hiphop partysorozat, ami jelenleg Goodfellaz néven fut a Frequent, Saiid és más dj-ket magába foglaló kollektíva alapján.


A lemez révén a csapat eljuthatott külföldi fesztiválokra, és itthon a folyamatos turnézás mellett olyan neves előadóknak nyithattak, mint RZA vagy Raekwon a Wu Tang Clan-ból, Method Man, a De La Soul, a Das EFX, a Lootpack, Psycho Realm, vagy a Cali Agents. Szintén az album hatására elindultak a vendégeskedések a hazai underground rap csapatok lemezein, felkérések érkeztek freestyle és tehetségkutató versenyek zsűrizésére, valamint a duó állandó fellépővé vált honi és külföldi fesztiválokon.


A teljesség igénye nélkül: Sziget Fesztivál (2003-2013), Volt Fesztivál (2008-2013), Balaton Sound (2011), Pannonia Fesztivál (2011-2013), SportSziget (2005-2006), Hegyalja Fesztivál (2008-2013), Offline Sport Games (2005-2013), Budapest Park, PEN, SZIN, Aqua Feszt, Puma Jam, Garancsi-tó Fesztivál, Krime City Jam-ek, Millenáris StreetArt Fesztivál, Swatch This Day, XAFT (2006-2008), Hírös Underground Fesztivál, FEZEN, Hoopz and Hiphop Kosárlabda Fesztivál, Hanuka Fesztivál, Hiphop Kemp /Prága/, Aquabeats Fesztivál /SLO/, Babylon Jam /Milánó/, MetalBros Snowboard Jam (2005-2008) /Ausztria/, Winterfest (Franciország 2011-2012) valamint több éve 2 koncertet is ad nyaranta a Akkezdet teltház előtt a Zöld Pardonban.


Időközben a csapat felkérést kapott, hogy elkészítsék Császi Ádám és Tóth Zoltán Gábor „1 Hét” c. kisjátékfilmjének zenéjét, amivel a 35. Budapesti Független Filmszemlén elhozták a Legjobb Filmzenének járó díjat.


A debütáló lemez utáni 6 év alatt a korai beharangozók ellenére a csapat végül nem dolgozott saját albumon, viszont a számos vendégeskedés (hozzávetőlegesen 35-40 közös dal) mellett irodalmi oldalukat is megmutatták. Saiid 2009-ben szövegíróként közreműködött Nagy Andrea koreográfus-táncművész Silentium című, tételekre osztott darabjában, melyet közösen adtak elő Michael Mehlmann színművésszel és Kallai Nóra csellóssal. A duó részt vett a Műcsarnokban többször is megrendezésre került Budapest Slam esteken, ahol meghívásos alapon hazai és külföldi mc-k illetve magyar, kortárs költők adták elő verseiket élőzenére. A második rendezvényről DVD kiadvány készült 2007 novemberében. Azóta Saiid és Újonc állandó résztvevői a nagyobb slam poetry rendezvényeknek, és saját élőzenés versesteket is tartanak olyan neves hazai jazz zenészek, muzsikusok közreműködésével, mint a Balázs József trió, a Transform Quintett tagjai, vagy Lamm Dávid. 2009-ben zenés workshop-ot tartottak Berlinben a legnagyobb európai Slam Poetry esemény, a European Poetry Slam Days keretein belül. Saiid 2010-ben az A38-on megtartott Budapest Slam 3 rendezvényen végzett első helyen, a Szólásszabadság slamen is első lett 2011ben, ezen kívül még a dobogó tetejére állhatott Showcase Slam sorozat "Születés" állomásán, valamint a Janikovszky Éva emlékére rendezett slam versenyen a Millenáris Parkban, míg Újonc 2011 januárjában nyert a Millenárison az Aqua Slam-en az Európa Pont nyitófesztiválon. Kiállítás megnyitók, könyvillusztrációk és színházi előadások fűződnek még ezen a vonalon a csapat nevéhez, Újonc pedig a Jelenkor, a Holmi, az Irodalmi Jelen Online és a Litera című irodalmi és művészeti folyóiratokban publikált versek után 2012-ben a Libri kiadó gondozásában kiadta az "Ahol megszakad" c. kötetét, jelenleg egy színdarabot ír, és második kötetén is dolgozik.


2012-ben az első hivatalos Országos Slam Poetry Bajnokságon Saiid lett az első hazai Slam bajnok, így ő képviselte az országot a Belgiumban megrendezésre kerülő 2012-es Poetry Slam Európa bajnokságon, ahol a 18 ország indulói közül végül 5. helyen végzett


A 2013-as OB-n megvédte címét, 2014-ben a második helyezést hozta el.


A második rap lemez 6 évvel a debütáló anyag után, 2010 április 4-én jelent meg „Kottazűr” címmel. 2db, ezúttal már videoklipeket is tartalmazó korongot adott ki Saiid és Újonc a DDK gondozásában, a felvételek immár csúcsminőségben, a Pannonia Stúdióban (Róbert Balázs keze alatt) készültek, mégis megőrizve a „koszos”, utcai hangzásvilágot. A 15-15 számot tartalmazó dupla album 2 világot tükröz, rávilágítva a hiphop és az irodalmi közeg párhuzamaira és különbözőségeire egyaránt.


Saiid és Újonc 2008-ban megkapták a Hiphop.hu „Legjobb magyar koncertjéért” járó díját Zöldpardonos fellépésükért, 2010-ben pedig az „Év Albuma” és az „Év Klipje” díjakat vihették haza a Kottazűr albumért és a Hisztory/Kiskece c. videóért, melyben Spáh Károly operatőr és Kiss Vanda aranyollós vágó is közreműködött.


Jelen pillanatban a csapat egy verses, zenés lemez elkészítésén dolgozik- tervüket kiváló magyar jazz-zenészek segítségével kívánják megvalósítani.


forrás: a zenekar hivatalos oldala

 

Albumok:

Akkezdet Phiai Akkezdet

Akkezdet

2003

Akkezdet Phiai Kottazűr

Kottazűr

2010

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

amunt.vcf Hozzászólás ideje: 2010-07-23 01:06:49

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-23 03:05:54

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

subscribe

petyaaaa89 Hozzászólás ideje: 2010-07-05 10:58:58

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-07 22:09:37

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

[*** moderálva ***] az valóban lendülünk a [*** moderálva ***] a szám, az Akkezdet című album intrójának egy átmixelése, ha nem tévedek Hegyi Dávid csinálta azt a rövid kis részt, de mérget nem vennék rá. Mindenesetre nem tartom valószínűnek, hogy megtalálod bárhol is.

Zoltan895 Hozzászólás ideje: 2010-07-04 09:46:00

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-04 11:44:17

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

Tudja valaki, hogy a Kottazűr album intrójában (rádióadó -tekergetés) mi a második szám? Tehát a vonósok utáni metál előadója/számcíme érdekelne. Köszi.

akkezdetphia14 Hozzászólás ideje: 2010-06-22 10:25:30

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-22 12:24:10

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

sziasztok! ot ahol van ez: énvagyok és te...lent ülünk a semmiben. az nem lendülünk lenne mert én ugy hallom? a válaszokat előre is köszi

prayer Hozzászólás ideje: 2010-05-07 13:18:47

Utolsó bejelentkezés:
2010-05-07 15:18:25

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

szerintem : Nem látok temetőt, nincs hol hajtanom fejet, mégis nézte egyik szemem a sírt, a másik a nevet.

flummoxed Hozzászólás ideje: 2010-04-23 16:31:06

Utolsó bejelentkezés:
2013-05-09 17:00:52

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

Nekem a "szintén zenész" szóhasználat jutott eszembe egyből, ahogy hallgattam, de most hogy mondod, lehet igazad van. :) Javítom :) Písz :)

Shanti Hozzászólás ideje: 2010-04-22 20:32:09

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-22 22:22:09

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

..szintén Zen észjárását, by the way........... ..hát a távolkeleti beatek se vezetnek rá? ..láss már át a Máya homályán.. :P Písz :)

Jenniii Hozzászólás ideje: 2009-12-30 10:07:25

Utolsó bejelentkezés:
2011-11-06 17:34:51

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

imádom*.*(L)

Jenniii Hozzászólás ideje: 2009-12-30 10:06:00

Utolsó bejelentkezés:
2011-11-06 17:34:51

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

MartyMcfly Hozzászólás ideje: 2009-09-11 10:54:16

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-07 16:41:53

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

Üdv! Valaki feltudná tenni az Itt vaker ingyé' trekk szövegét? Sokan örülnénk neki:)

Wu-Wins Hozzászólás ideje: 2009-07-20 12:12:47

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-20 15:26:07

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

helóó! valaki nem tudná feltölteni az elvarázsolt dollár cimü számot??

atomline Hozzászólás ideje: 2009-07-10 12:07:37

Utolsó bejelentkezés:
2009-07-10 14:06:36

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

Saiid Hozzászólás ideje: 2009-05-17 13:35:33

Utolsó bejelentkezés:
2009-05-17 15:34:14

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

Csuka! Vki feltöltené ezeket? : Újítanék Újítanék ft. BobaKrome & AZA (Remix)

inox Hozzászólás ideje: 2009-04-01 12:06:08

Utolsó bejelentkezés:
2009-04-01 14:02:45

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

nos adok egy e-mail cimet, vagy letezik egy olyan oldal ahova fel lehet tolteni, majd megadod a linket , es igy mindenki hozzafer akit erdekel. az oldal cime: sendspace.com . ha nem sikerul erre, akkor az emailem : [*** moderálva ***]

csomesz Hozzászólás ideje: 2009-03-28 22:39:28

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-28 23:36:19

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

Üdv!! Engem is érdekelne ez a szám!!

zack81 Hozzászólás ideje: 2009-03-27 13:34:15

Utolsó bejelentkezés:
2013-01-03 21:34:14

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

Hali!Nekem megvan csak a módját mond meg és küldöm!

inox Hozzászólás ideje: 2009-03-27 08:51:16

Utolsó bejelentkezés:
2009-04-01 14:02:45

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

Megkaphatjuk ezt a Kisköcsögös számot ? :D Akinek megvan legyen olyan kedves. Csók

legyenhived Hozzászólás ideje: 2009-03-26 19:35:37

Utolsó bejelentkezés:
2009-04-08 19:34:51

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

"Elvitte a cica a nyelvét, amin Őt nyelnéd, Hogy lassan kéne járjon a faszomhoz peron." - annyi nőt nyelnék, hogy lassan kéne járjon a faszomhoz peron-.-"

legyenhived Hozzászólás ideje: 2009-03-26 19:34:23

Utolsó bejelentkezés:
2009-04-08 19:34:51

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

legyenhived Hozzászólás ideje: 2009-03-26 19:26:41

Utolsó bejelentkezés:
2009-04-08 19:34:51

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

"bepunnyadt a csódodon" - dzsó, nem csó "kérek egy stabot a mutertól" - staub, nem stab stb....

zack81 Hozzászólás ideje: 2009-02-19 13:33:50

Utolsó bejelentkezés:
2013-01-03 21:34:14

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

Hali! A kisköcsög felkerült akit érdekel nézzen rá!!!

Pussy Hozzászólás ideje: 2009-01-03 09:38:40

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-03 10:34:49

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

mert a böribe keveset adnak "cella-koszt" ami nem elég egy hétre, és ezért lapozza el ezt a faszt mert szart osztott

AZANTISZOCIÁLISH Hozzászólás ideje: 2008-12-21 22:59:57

Utolsó bejelentkezés:
2008-12-22 14:07:40

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

SZIJASZTOK...Pussy...jó lenne így is, de akkor mér mondaná azt, hogy "de nem lesz egy hét se mer nem kell a cellakoszt"...????

Pussy Hozzászólás ideje: 2008-12-14 10:56:02

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-03 10:34:49

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

"ha bukom a 3 5öt tesztelem XD... mert nem kapja meg a 4.0-t csak a 3.5grammot nem pedig annyit fog ülni

MiCon Hozzászólás ideje: 2008-11-10 14:04:40

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-10 15:00:27

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

Ha 4 percre találkozunk (4 grammot vegy) 2 félbe átveszem ( 2500 ft 1 gramm)ez így 10 (4x2500=10000 tehát 10) , ha bukom, a 3-5-öt tesztelem (3-5 évig terjedő szabadság vesztésre ítélnek) de nem lesz egy 7 se (nem megyek sitre), mert nem kell a cella-koszt (mer ott szar a kaja:D) így 100% helyes, remélem mindenki számára teljesen érthető.

kovimiki Hozzászólás ideje: 2008-06-22 23:50:52

Utolsó bejelentkezés:
2015-05-17 13:57:44

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

és ez idézőjelbe mert őt másoltam. na pacsi mindenkinek, remélem megvagyunk elégedve.

kovimiki Hozzászólás ideje: 2008-06-22 23:50:16

Utolsó bejelentkezés:
2015-05-17 13:57:44

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

a 2 fél drogról szól (sajnos), a fűről ha 4 percre találkozunk- 4 gramm fű miatt 2,5 be átveszem-2500 ft ért ez így 10-tízezer forint ha bukom a 3-5 öt tesztelem-ha elkapnak akkor 3-5 évig terjedő börtönt kaphatok de nem kell 1 hét se-nem akarok 1 hétig sem ülni nem kell a cella poszt...

kovimiki Hozzászólás ideje: 2008-06-22 23:50:00

Utolsó bejelentkezés:
2015-05-17 13:57:44

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

Ezt a témát még én indítottam fél éve, és azóta erről vitatkoztok / eszmecseréltek :) nem számítottam erre, szó mi szó még mindig nem érti/tudja senki (én sem), hogy mi a pontos jelentése a 2 Félnek. Ezért írtam ma egy levelet Újoncnak h ne legyen több félreértés. Mindenki tiszta mindenki ért mindent, téma lezárva, mindenesetre köszi mindnekinek a próbálkozásokat:D na bemásolom a 'megoldást' :)

szónok Hozzászólás ideje: 2008-06-08 14:00:43

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-08 13:55:12

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

Ha 4 percre találkozunk 2 félbe' átveszem/ez így 10, ha bukom, a 3-5-öt tesztelem/de nem lesz egy 7 se, mert nem kell a cella-koszt/ellapoztam ezt a faszt, ezt a faszt, mert szarul oszt! Ugyebár ez a refrén az én értelmezésem szerint a 4 percre találkozás azt jelenti hogy 4 gramm zöldre beszéli le a dílerrel és 2,5 félbe átveszi tehát 2500 forintért, ez igy 10 tehát 4x2,5=10 ezer forint, ha bukja tehát ha elkapják a zsaruk 3-5-t teszteli 3-5 évig tartó börtön, de nem lesz egy hét se mert nem kell a börtön kaja, ellapozta a dílert mert szarul oszt. Szerintem ez a helyes értelmezés na phísz!

Chokkers Hozzászólás ideje: 2008-02-14 19:44:52

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-01 21:44:01

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

Cső valakinek nincs meg a P.I.Á.É. szövege? Örülnék

Fanatifo Hozzászólás ideje: 2008-01-19 16:35:48

Utolsó bejelentkezés:
2016-11-13 11:39:03

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

Valaki nem rakná fel a Mivel játszol szövegét?? Köszi

krayzie bone Hozzászólás ideje: 2008-01-16 22:41:59

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

IstOne: ha az lenne amit írtál nagyon meglepődnék, de elég jó a fantáziád hogy ilyet kitaláltál :) én biztos vagyok az én értelmezésemben, de persze lehet hogy nem jó...

IstOne Hozzászólás ideje: 2008-01-07 16:55:12

Utolsó bejelentkezés:
2008-01-07 16:51:12

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

2fél refrén értelmezésre reagálnék krayzie bone-tól: nem rossz fel lehet fogni így is de mi van ha: 4 percre (kis időre, amíg a tranzakció megtörténik) 2500ft/g megveszi, ez így tíz (zsír, frankó) ha bukik a 3-5öt (3X5 m-es cellát) teszteli (börtönbe megy). de nem lesz 1 hét se mert nem kell a cellakoszt (kijön az előzetesből) ellapoztam...ez megegyezik...sztem is dílert vált.

Goshin Hozzászólás ideje: 2007-12-09 14:30:03

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

Hali Hero Papa. Én megirtam a Mi Szítunk c. szám szövegét... Be is küldtem. Mindenbizonnyal ebben a percben bírálják. Remélhetőleg nem ejtettem benne sok hibát:$ Ha igen elnzéseteket kérem. Akkezdet Phiai, Wacuum Airs Izompower egy Team:O csak igy tovább srácok Peace

kovimiki Hozzászólás ideje: 2007-12-02 14:59:56

Utolsó bejelentkezés:
2015-05-17 13:57:44

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

a szám címe; Mivel játszol

kovimiki Hozzászólás ideje: 2007-12-02 14:59:13

Utolsó bejelentkezés:
2015-05-17 13:57:44

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

kissmyass Hozzászólás ideje: 2007-12-01 13:38:45

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-18 12:05:14

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

meg tudja mondani vki h melyik számba van az a rész h :"valósággal az a gáz h nincsen hozzá háttérzene, a kérdés h áttérzed-e"

krayzie bone Hozzászólás ideje: 2007-11-07 12:40:08

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

a refrén ezt jelenti: 4 grammot vesz 2500Ft/g-ért, ez összesen 10000Ft, ha viszont bukja(=lehúzza a dealer), akkor 4 helyett csak 3,5 g-t kap, de 1 hétig se lesz ez neki elég, mert nem kell a cellakoszt(=kevés adag), ellapozta (keres másik dílert) mert szar adagot hozott neki

Csőri Hozzászólás ideje: 2007-10-29 09:20:22

Utolsó bejelentkezés:
2007-10-29 09:14:27

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

A Akkezdet Phiai A LEHETŐ LEGJOBBBBBBBBBBBBBBBBBB :):

zimpvagyok Hozzászólás ideje: 2007-09-29 00:53:20

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

véleménye "komamam" szövegérõl: komám alig bátor, hogy wacumot másol: szánalomból pár sor

komaman Hozzászólás ideje: 2007-08-19 13:32:04

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

am én is probegátolok szöveget irni csak sztem még elég szarul megy de hát ide is tolok pár sort a plafonon ott log a Picaso,az asztalnál mindenki kifeküdt a pikásztól,a foszer rám szól,Haver a csalástól átázol,mig a festõ mázol,a csaj nem lát át a kártol,ez az ami gátol,5 szivok mátol,nem leszek Petõfi Sándor,

komaman Hozzászólás ideje: 2007-08-19 13:23:55

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

a refbe a 3,5 tezsetelem az csak annyi h 3 vagy 5évet lehet kapni érte,értitek?

Hero papa Hozzászólás ideje: 2007-08-14 16:24:22

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-07 14:44:38

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

na le1szerûsítem akkor ha látom Saiid-ot msn-en megkérdezem tõlle hátha tuggyaXP

Alaque Hozzászólás ideje: 2007-08-14 00:54:02

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

Szerintem is inkább azt jelenti, hogy ha 3500-at bukik, akkor lapoz, de lehet az is, hogy 3-at-5-öt tesztel belõle, és egy hétig sem tart. Cellakoszt nem azért van, mert nem akar ülni, hanem annyira kevés, mint a cellakoszt:) Szerintem.

Hero papa Hozzászólás ideje: 2007-08-13 23:37:59

Utolsó bejelentkezés:
2010-11-07 14:44:38

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

hejhó vki esetleg nem tudná feltenni a Mi szítunk szövegét?? Újonc peti nevén van AZA albumon és kiérteni elég nehézkes:S kovimiki: csak vesz 4 pakk-ot 2500/pakk ugye az 10 bukik 3500-at és teszteli, de nem tart 1 hétig se és nem szeretne ülni ezért keres másik terjesztõt mert ez szarul oszt:D nagyvonalakban kb ezt jelenti (sztem legalábbis) de ha így van hibásan van írva a szövegbe mert nem 3-5-öt bukik hanem 3,5-öt. de ha nem így van javíccson ki vki:D

kovimiki Hozzászólás ideje: 2007-08-13 15:12:01

Utolsó bejelentkezés:
2015-05-17 13:57:44

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

nekem meg valaki légyszives a 2 Fél refrénjét magyarázza el, rohadt jó szám de nem vágom le mit jelent, most komolyan:) Ha 4 percre találkozunk 2 félbe' átveszem/ez így 10, ha bukom, a 3-5-öt tesztelem/ de nem lesz egy 7 se, mert nem kell a cella-koszt/ellapoztam ezt a faszt, ezt a faszt, mert szarul oszt/

Gangrapper Hozzászólás ideje: 2007-05-30 21:46:00

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-07 18:38:01

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

Szevasztok tesók.Nemtudjátok nekem megszerezni az újitanék-nak a dalszövegét?Aki megtudja szerezni az vegyen fel [*** moderálva ***] küldje el e-mailba.ugyan arra a cimre,amit leirtam az msnhe.Elõre is kössz.

gellert Hozzászólás ideje: 2007-05-27 14:28:51

Utolsó bejelentkezés:
2010-04-05 16:19:51

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

ez a magyar nyelvet kicsavaró szóhatárrím koronázatlan királya, azaz Újonc megin kitett magáért, ahogy megszokhattuk xDDD Azér igazán át lehetne írni BobaKrome-ra a "szövegíró" nevét

kissmyass Hozzászólás ideje: 2007-04-02 17:15:00

Utolsó bejelentkezés:
2008-10-18 12:05:14

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

sztem a kezdetnek a 2fél a(z egyik) legjobb száma... ez a Kerelõ himnusz... ha vmelyik zene nagyon ott van, akkor ez az! nah peace!

Joekers Hozzászólás ideje: 2007-03-07 12:37:03

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

Csatlakoznék az elöttem leírtakhoz,a magyar underground mûfaj legfõbb képvieslõi és abszolút koronázatlan királyai!!:D BéKe

Audreycica Hozzászólás ideje: 2007-02-06 13:48:52

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Akkezdet Phiai" előadóról:

Ha vki az én véleményemre kíváncsi, kezdeték az egyik legodavágósabb magyar underground elõadók. Ott vannak battle-rapben is, ahogy egy igazi mc-hez illik. Csak így tovább!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Peace

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább