Tóth Gabi

Zenei irányzat: pop rock
Albumok: 2 db
Megtekintve: Ma 6, összesen 48814 alkalommal

Bemutatás:

1988. január 17.-én Tapolcán született magyar énekesnő.

Biográfia:

Tóth Gabi 2004 őszén indult a Megasztár második szériájában, ahol a harmadik helyezést szerezte meg, s egyben ő volt a legjobb helyezést elért női előadó. Ezáltal elnyerte a „2005 legjobb női hangja” címet. 2005-ben megjelenik Fekete virág című debütáló albuma, melyről két videoklip készül, a Fekete virág és a Vágyom rád című dalokból. A lemezbemutató koncert 2006-ban a Művészetek Palotájában volt, az est folyamán az élő zenekari kíséret a TNT együttes volt. 2007-ben megjelenik a Szívemet adnám című kislemeze, amelyhez videoklip is készült. Még ebben az évben VIVA TV újonnan induló A Stáb című valóságshowjában Mark, AFC Tomi és Zimány Linda mellett főszerepet kap, amely a VIVA legnézettebb műsora lett. 2008-ban a Tiszta Fejjel Projekt egyik kampányarca lett Tóth Gabi. Még ez év tavaszán leforgatják az Érte megérte című dalhoz a videoklipet. A dal szerzője Kasza Tibor. 2009-ben elkezdik Tóth Gabi második lemezének számait felvenni, illetve elkészül legújabb klipje a Salalla című dalhoz. A következő évben megjelenik a második stúdióalbuma Elég volt! címmel. 2010-ben a magyar X-Faktor egyik sztárfellépője, illetve a Való Világ 4 főcímdalának az énekesnője volt. 2012-ben elindult A Dal című műsorban, melynek keretén belül a nézők és a szakmai zsűri kiválasztotta, hogy ki képviselje Magyarországot a 2012-es Eurovíziós Dalfesztiválon. Tóth Gabi egészen a döntőig jutott a Nem kell végszó című dalával. 2013-ban az X-Faktor egyetlen egy női mentora Geszti Péter, Szikora Róbert és Alföldi Róbert mellett.

Tagok:

Tóth Gabi

énekes

Dandó Zoltán

zeneszerző

Albumok:

Tóth Gabi dalszövegek:

Bárhogy Fáj video

Csillag gyúlt

Egy csillag gyúlt

Éjjel-Nappal Budapest video

Elég volt video

Élünk,ahogy bárki video

Érte megérte video

Fekete virág video

Fekete virág /Szabó Zé remix/

Gépinduló video

Hallgass már! video

Hív az élet video

Jó lenne video

Jóban-rosszban video

Jöjj Még video

Megszakad a szívem video

Mi a szívemen a számon video

Mindig kék az ég

Mindig nevetek rajtad video

Mire jó a szó? video

Mire jó szó

Most szeress video

Nem adom fel (LGT) video

Nem kell végszó video

One moment in time video

Otthonom a nagyvilág

Örökké nem eshet video

Salala

Salalla video

Sors video

Szélvihar

Szívemet adnám video

Titkos ajtó video

Történhet bármi video

Trallala video

Tűrtem eleget video

Vágyom rád video

Valami Amerika (ft Csipa) video


Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

Narancs1995 Hozzászólás ideje: 2011-02-25 21:20:03

Utolsó bejelentkezés:
2014-03-28 17:49:06

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Gabinak egyszerűen fantasztikus hangja van.O_O szerintem sokan megirigyelnék..(: ez a szám az egyik nagy kedvencem tőle.^^ IMÁDOM!! <3

mocyke Hozzászólás ideje: 2010-12-21 19:10:09

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-21 20:04:44

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Mar megne haragudj de azert mert neked nem tetszik az nem azt jelenti hogy nincs hangja!es aki unja ne halgassa!!!! es azert mert neked speciel nem tetszik attol meg jo es nem azert lett enekesno mert annyira rosz mint ahogyan leirod!

akira aki Hozzászólás ideje: 2010-11-01 15:30:47

Utolsó bejelentkezés:
2011-04-02 18:49:52

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Az igaz hogy a szam jo. De hallottatok mar arrol hogy egyszamos egyuttesek. Vannak neha olyanok hogy csak egyetlen szamuk lesz befuto, mert az sikerult a legjobban mindkozul. Nem akarok senkit megserteni...De Toth Gabi-nak egyaltalan nincs jo hangja, meg igy a klipekben jo hangja van mert kicsit megszinezik, meg adnak hozza, de a valosagban szornyen rikacsolo hangja van...En mar sokfajta stilust halgattam es sokkfajta zenet. De en nem tettem volna meg enekesnonek. Az egy dolog hogy tudd enekelni...ezzel nemikeppen eltudja terelni a figyelmet arrol hogy nem olyan jo a hangja. Egy ido utan unalmassa valik...es sokk hely nagyon is kiabal ami elrontja a szam ritmussat.

mocyke Hozzászólás ideje: 2010-10-31 12:49:41

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-21 20:04:44

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

kit erdekel hogy kie a szam.....????? lenyeg hogy szuper!!!!!eggesz nap tudnam halgatni:D:D:D

Miss Avril Hozzászólás ideje: 2010-08-23 17:47:58

Utolsó bejelentkezés:
2011-12-13 11:49:20

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Imáááááááááááááááádom ezt a számot!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

aannaa18 Hozzászólás ideje: 2010-08-20 17:29:42

Utolsó bejelentkezés:
2012-09-17 17:00:18

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Nem az ő száma, de itt még normális a csaj, de eladta magát ,és egy felkapott sztárocska lett....Vihette volna valamire, mert van hangja .Inkább a nővére mostmár...

Phobe930106 Hozzászólás ideje: 2010-08-20 09:16:43

Utolsó bejelentkezés:
2012-11-02 19:15:18

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Sztem Tóth Gabinak tök jó hangja van és a zenéi is coolak pusza

zsuzs-diary Hozzászólás ideje: 2010-08-03 16:38:56

Utolsó bejelentkezés:
2011-11-26 19:07:31

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

alexa001, Nasii, hülyék vagytok.. tudhatnátok, hogy Gabi ezt a számot a Megasztárban énekelte, és senki nem mondta h az ő száma..

beba0518 Hozzászólás ideje: 2010-07-28 09:21:58

Utolsó bejelentkezés:
2011-06-10 17:48:48

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

<<3

csilivilii Hozzászólás ideje: 2010-07-22 09:29:34

Utolsó bejelentkezés:
2010-09-30 18:43:09

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Nem vagyok egy nagy Tóth Gabi rajongó de ez a szám nagyon tetsziik :))És a klip is tökjoo

alexandra25 Hozzászólás ideje: 2010-06-17 07:29:57

Utolsó bejelentkezés:
2014-03-01 10:56:16

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Amikor először hallottam ezt a számot,már akkor biztos voltam benne,hogy ezt csak Molnár Tomi írhatta.Tóth Gabihoz pedig tökéletesen illik a dal.A hozzá készült video is igazán űtős lett.Ha egy szóval kellene jellemezni azt mondanám, hogy zseniális.

petruska3698 Hozzászólás ideje: 2010-04-05 08:21:09

Utolsó bejelentkezés:
2010-06-25 18:41:16

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

IMÁDOM ezt a számot!!!!!:-D

alexa001 Hozzászólás ideje: 2010-02-22 21:02:47

Utolsó bejelentkezés:
2012-10-16 10:21:37

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

a számból vetted ki a szót "Nashii"!!! am maga a szám király, bár én inkább Moby Dickes vok...

Nashii Hozzászólás ideje: 2010-02-22 16:01:21

Utolsó bejelentkezés:
2010-07-17 21:35:34

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Csak hogy ez nem a gabika száma ti nyomorékok, és ennek a bénának semmi köze a rockhoz, és még a hangja is egy sz.r

alexa001 Hozzászólás ideje: 2010-02-22 15:35:52

Utolsó bejelentkezés:
2012-10-16 10:21:37

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Üdv mindenkinek! ez Pokolgép szám, nem Tóth Gabié!!!

XXmusiccXX Hozzászólás ideje: 2009-09-06 09:01:53

Utolsó bejelentkezés:
2009-09-06 10:56:10

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Szerintem Tóth Gabi Magyarország legjobb női hangja! De most komolyan... Annyira jól énekel, és koncerteken is bizonyítva van, hogy tényleg van hangja. Nagy elismerés neki, hogy egy neves ember azt mondta, hogy Amerikában is simán megállná a helyét a jó hangjával és személyiségével:)

vikus98 Hozzászólás ideje: 2009-08-20 05:38:48

Utolsó bejelentkezés:
2013-06-19 13:59:12

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

De amúgy a számai is tök jók!

vikus98 Hozzászólás ideje: 2009-08-20 05:38:16

Utolsó bejelentkezés:
2013-06-19 13:59:12

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Bocsi az előbb elírtam mert azt akartam írni hogy Gabi nagyon jó. Sorry!

vikus98 Hozzászólás ideje: 2009-08-20 05:36:44

Utolsó bejelentkezés:
2013-06-19 13:59:12

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Sziasztok! Nagyon jó ez a szám. Ma jön Biharkeresztesre le Tóth Gabi. 21:00-kor ad koncertet a Sportcsarnoknál.Biztos nagyon jó lesz. Én ott leszek az 100 százalék.

b.sziszi11 Hozzászólás ideje: 2009-07-29 09:02:19

Utolsó bejelentkezés:
2009-08-30 22:19:00

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

nagyon jó ez a szám!!

Lucuska09 Hozzászólás ideje: 2009-07-25 15:23:22

Utolsó bejelentkezés:
2011-02-04 19:31:34

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

imádom ezt a számot(L)

rulcanus Hozzászólás ideje: 2009-07-13 11:12:50

Utolsó bejelentkezés:
2014-02-15 19:18:27

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

nekem vmilyen szinten a rokonaim apám mondta de sztem úgy hogy ott nőttek fel ahol a nagypapám

Cynti Hozzászólás ideje: 2009-06-26 10:47:01

Utolsó bejelentkezés:
2012-06-10 11:57:39

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Madárpók,teljesen igazad van!Gabi bárkinek bármikor bármit elénekel,legyen az utcán vagy akárhol! Nekem akkor is Gabi a legjobb!!!

madarpok12 Hozzászólás ideje: 2009-06-19 03:58:54

Utolsó bejelentkezés:
2010-12-19 20:48:16

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Szisztok! Hagyátok békén Gabit és tesóját! Csináljátok végig azt amit ők csináltak! És ti is elesztek ismerve!!! Ti csak azt látjátok, mikor enn ülnek a sminkszobában, vagy éppen a színpadon ugrándoznak! Azt nem látjátok, hogy ezért milyen támadások érik őket,és mennyit dolgoznak a sikerért próbák stb... Ti csak a számítógép előtt ültök és kritizáljátok, Gabit! Stílus: Gabinak ez a stílus jön be! Nem kell magunkat beraknunk egyetlen kockában sem, hogy most én emo, punk vagy ép repper vagyok. Mert az azt jelenti h másnak akarsz megfelelni! Pokolgép valóban nem Gabi száma! De ezt a hülye is tudja! És nem kell leqrvázni, mert ő megdolgozott a sikerért! És nemúgy mint más, hogy lerak pár milkát az asztara és azt mondja a menedzsernek, csinálj belőlem sztárt! Gabi bármikor bárhol énekel, bárkinek! Mert nincs átszerkesztve a hangja! Ezt sokan nem teszik meg! Gabit én személyesen ismerem és pont ezért szeretem mert kívül egy vad csaj belül egy sírós kislány ez olyan édes benne! Mindíg közvetlen másokkal! Na páá

Szofi970604 Hozzászólás ideje: 2009-03-18 18:29:36

Utolsó bejelentkezés:
2012-01-02 11:34:24

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

I love the 'Érte megérte' song, because, it's very very good!!!

Lollipop<3 Hozzászólás ideje: 2009-03-17 20:34:18

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-17 21:23:48

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

The Best!

Biya Hozzászólás ideje: 2009-01-10 18:16:29

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-10 19:12:10

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Nem rajongok Gabiért, de nagyon jó az Érte Megérte című dala.

Biya Hozzászólás ideje: 2009-01-10 18:16:00

Utolsó bejelentkezés:
2009-01-10 19:12:10

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

ancsu Hozzászólás ideje: 2008-12-15 16:32:45

Utolsó bejelentkezés:
2010-08-06 19:47:44

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

bazddmeg-.- ez a csaj egy divatpicsa jo ésmég semmi bajom nem lenne vele nyomja a szar zenéjét kiafasztérdekel de az h gépinduló tóth gabi hahhaaa jovicc volt köze nincs hozzá .. pokolgéép(L)

No thanx csenge Hozzászólás ideje: 2008-08-09 19:23:02

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-28 20:08:10

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

am én is szeretem a gabit és naon jó hangja van:) am a verának is jó hangja van, csak az ő zenéje nem az én stílusom:) de a gabit naon bírom és a stábban is őt bírom a legjobban=)

No thanx csenge Hozzászólás ideje: 2008-08-09 19:15:39

Utolsó bejelentkezés:
2008-11-28 20:08:10

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Gabi sztem sem emos! Én sem vok emos attól függetlenül,h fekete és halálfejes ruhákat is hordok!

Flower13 Hozzászólás ideje: 2008-08-06 11:57:29

Utolsó bejelentkezés:
2008-08-07 16:27:55

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Sztem se emos...

gabca Hozzászólás ideje: 2008-07-25 11:53:58

Utolsó bejelentkezés:
2008-09-11 17:43:28

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Szerintem Gabi nem emos...attól hogy olyan ruhákba járt akkor nem kell azt hinni hogy emos egyébként meg az egyik interjújában is mondta hogy nem emos

TH&AFC fan Hozzászólás ideje: 2008-06-27 11:39:11

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-12 21:51:38

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Jah, elfelejtettem leírni, hogy melyik száma...lol Az érte megérte a the best!:)

TH&AFC fan Hozzászólás ideje: 2008-06-27 11:38:30

Utolsó bejelentkezés:
2010-02-12 21:51:38

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

IMÁDOM ezt a számot! Már fújom kívülről...Gabi legjobb száma:)

bigikdani Hozzászólás ideje: 2008-06-15 19:05:04

Utolsó bejelentkezés:
2008-06-15 19:03:09

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Ezt írtam régen!! szia nekem minden dala megvan! [*** moderálva ***] ez az msn címem!!! Ha vki vmit akar [*** moderálva ***] de nem biztos h visszajelölöm

R@mika Hozzászólás ideje: 2008-03-25 21:19:30

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-23 21:45:47

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

stáb_fangir> Kihagytad a végéről a Hehe nevetést Gabitól!!

R@mika Hozzászólás ideje: 2008-03-25 21:17:02

Utolsó bejelentkezés:
2012-03-23 21:45:47

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

(stáb:fangirl>Ezt mind minek írtad le????????????) Amúgy én azért szertem Tóth Gabit, mert ő Emo-s, és az emo-sok 'általában' naon kedvesek!!!!!!!!!XD Tapasztalat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :)

stáb_fangirl Hozzászólás ideje: 2008-01-17 16:20:37

Utolsó bejelentkezés:
2008-01-17 16:09:33

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Mark: Hátunk mögött éppen néhány év, de vajon mennyi vár ránk még? A szívünk örök tűzben ég. Ne hidd hogy a gyávaság megvéd, a vágyad semmitől sem fél, mindig tudd hogy merre mész. yeaah yeaah Tóth Gabi: Húszon innen, vagy már azon túl, minden régi a sorsunk lesz csak új, indulunk most négyen négyfelé, Vezet majd egy láthatatlan jel, legbelül egy hangos dallam kel, hallom jól, megölel a zene ami szól. Együtt: Csak élünk ahogy bárki, nem a holdról jöttünk mondhatsz bármit, nem fontos hogy mindig jónak láss, de ha elkap az az érzés, ami elragad már nincs több kérdés, ma megtettük késő bánni kár. De most a mi dalunk szól ó-ó-ó Végre mi jövünk már á-á-á Végre csakis az a jó ó-ó-ó A szívünk szabadon száll á-á-á Láss a falakon túl ú-ú-ú Végül mindenki más á-á-á Mégis közös az út ú-ú-ú Együtt sodor az ár. Tomi: Rajzolnak az életünk falán, Sok az eltúlzott szabály, Nincs az, aki a szívünkbe lát. Feltépem a szobám börtönét, Tudod úgy elrepülnék, A valóságtól elszakadnék. Tóth Gabi: Húszon innen, vagy már azon túl, minden régi a sorsunk lesz csak új, indulunk most négyen négyfelé. Vezet majd egy láthatatlan jel, legbelül egy hangos dallam kel, hallom jól, megölel a zene ami szól. Együtt: Csak élünk ahogy bárki, nem a holdról jöttünk mondhatsz bármit, nem fontos hogy mindig jónak láss, de ha elkap az az érzés, ami elragad már nincs több kérdés, ma megtettük késő bánni kár. De most a mi dalunk szól ó-ó-ó Végre mi jövünk már á-á-á Végre csakis az a jó ó-ó-ó A szívünk szabadon száll á-á-á Láss a falakon túl ú-ú-ú Végül mindenki más á-á-á Mégis közös az út ú-ú-ú Együtt sodor az ár. Linda: Sok címlap, s mindig fény, csak elferdített kép, nem ez vagyok én. Mert hidd el minden más, mit a képernyőkön látsz, elvakít a varázs. Együtt: Csak élünk ahogy bárki, nem a holdról jöttünk mondhatsz bármit, nem fontos hogy mindig jónak láss, (nem fontos, mert nem fontos) de ha elkap az az érzés, ami elragad már nincs több kérdés, ma megtettük késő bánni kár. De most a mi dalunk szól ó-ó-ó Végre mi jövünk már á-á-á Végre csakis az a jó ó-ó-ó A szívünk szabadon száll á-á-á Láss a falakon túl ú-ú-ú Végül mindenki más á-á-á Mégis közös az út ú-ú-ú Együtt sodor az ár.

stáb_fangirl Hozzászólás ideje: 2008-01-17 16:19:19

Utolsó bejelentkezés:
2008-01-17 16:09:33

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

nah...beküttem A Stáb szövegét!reméllem bekerül hihi annyira yoo szám...nem?

nyiká Hozzászólás ideje: 2007-12-07 16:55:40

Utolsó bejelentkezés:
2007-12-07 16:52:22

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Tök jó szám cerintem:)

97daci Hozzászólás ideje: 2007-11-22 18:44:47

Utolsó bejelentkezés:
2008-03-04 20:11:45

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Király ez a szám!

angeleee Hozzászólás ideje: 2007-09-12 17:05:36

Utolsó bejelentkezés:
2011-07-15 09:43:02

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Igen, a Gépinduló egy Pokolgép szám, eredetileg. De az aki egy kicsit is figyelte a Megasztárt, tudja, hogy különbözõ kategóriákból kellett választani egy-egy döntõ során az énekeseknek. Az egyik középdöntõben Gabi a Gépindulót énekelte. Ennyi az egész, és mivel egyszer elénekelte, vki az általa ELÕADOTT dalok közé rakta be. De ha elolvassátok a dalszöveg végén az infókat, ott van, hogy szövegíró: Pokolgép!!!!

Dóribaby Hozzászólás ideje: 2007-08-12 21:44:55

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Sziasztok! Ha valakinek meglenne a Tóth Gabitól a Szívemet adnám, akkor léccike küldje át MSN-en! Msn címem: [*** moderálva ***] is köszönöm!

tgabisite Hozzászólás ideje: 2007-03-31 19:06:58

Utolsó bejelentkezés:
2013-04-15 16:21:54

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

szia nekem minden dala [*** moderálva ***] ez az msn címem!!!

Dievca Hozzászólás ideje: 2007-03-27 17:09:10

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Légyszi akinek van Gabitól bármelyik dalja és van Msnenje írja már le a cimét,és felveszem,köszi!

vikesz Hozzászólás ideje: 2007-03-08 14:39:17

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

És amit még hozzá szeretnék tenni: Mind a két elõadó a maga stílusában jó elõadó. Úgy, hogy igazándiból szerintem egyiket se lehet fikázni, legfeljebb valakien ez valakinek az a stílus áll közelebb. Ha meghallgatjátok a megasztár felvételét ott biztos úgy van, hogy következzen a gépinduló Tóth Gabi elõadásában. Az nem egyezik meg azzal, hogy õ a szerzõ.

vikesz Hozzászólás ideje: 2007-03-08 14:33:07

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Figyeljetek. Ez e vita, hogy most Tóth Gabriella vagy Pokolgép. Ez egy olyan dolog, hogy a dal címe elõtt a szerzõt szokás mondani. Ez olyan dolog mint ha a Himnuszt én elszavalnám és így kezdeném Vikesz . . . Himnusz Ti is felháborodnátok. Max így lehetne: Kölcsey Ferenc . . . Himnusz Elõadja: Vikesz Szerintem enne ez a helyes formája.

rockosss Hozzászólás ideje: 2007-02-27 13:32:00

Utolsó bejelentkezés:
2009-03-31 22:27:11

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Gyerekek ezt gavi csak alénekelte. Ez POKOLGÉP szám!!! Istenem ez hogy jutott eszedbe hogy gabié???? Szted õ össze tudna hozni egy ilyet??? Mert sztem ki van csukva! Nah csá MINDHALÁLIG ROCK 'N ROLL!!!!!!!!!!!

andylolly Hozzászólás ideje: 2007-01-26 09:41:48

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

en nem ertem mit tudtok annyit csamcsogni ezen a teman :h. kinek jobb a hangja.Szerintem ez olyan dolog h mindenki magabol indul ki!!!Talan nem irigykedtek a sikereikre?nem egyikojuk sem jott be!

tgabisite Hozzászólás ideje: 2007-01-11 12:18:33

Utolsó bejelentkezés:
2013-04-15 16:21:54

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Hát itt jópáran félreismeritek Gabit !!!! Ha lenne a zenéhez fületek akkor nem ezeket írnátok néhányan a dalairól és a hangjáról!!!(www.tothgabi.gportal.hu)

Bogibaba Hozzászólás ideje: 2007-01-01 13:13:55

Utolsó bejelentkezés:
2008-04-18 15:13:53

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Ja, és csak azért került be, mert Vera is volt, és ne hogy má' a családi büszkeségen csorba essen, igy benyalták 3.nak!!!

Bogibaba Hozzászólás ideje: 2007-01-01 13:12:39

Utolsó bejelentkezés:
2008-04-18 15:13:53

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Szelli03: az elsõ hozzászólásodal tök egyet értek, de a másodikkal nem, mert szerintem Verának nincs rossz hangja(nem azt mondtam, h jó!!!!)

Szelli03 Hozzászólás ideje: 2006-12-07 16:05:34

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Hát a nõvérénél tutira, mer annál bárkinek jobb :D de most komolyan :P na viszontlátás

allatiamigo Hozzászólás ideje: 2006-12-05 11:12:28

Utolsó bejelentkezés:
2008-03-09 10:52:59

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Nem is tudom... Szerintem csodás a hangja, szép is... Az egyik kedvenc énekesem. Szerintem jobb hangja van, mint testvérének:))))

Szelli03 Hozzászólás ideje: 2006-11-30 12:40:46

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Nekem meg tökre utálatosnak tûnik :S Nem tudom, olyan kis nagyképû pitsa... meg a hangja is gázos. Egyszóval : számomra fullgázos a csaj, ja meg a többi megasztáros beválogatott "mû-média-sztár-izéé" is. Bocsi, ha ezzel beletapostam a "rajongói" lelkébe, én csak elmontam hogy mit gondolok, mer kérték itt hogy Írd meg, Te mit gondolsz ! Na szóval, és ezzel szerintem nem én vagyok egyedül! :)

yrinka Hozzászólás ideje: 2006-10-28 12:09:20

Utolsó bejelentkezés:
2000-01-01 00:00:00

Véleménye a(z) "Tóth Gabi" előadóról:

Elõször nagyon gyûlöltem Gabit, de kellemeset csalódtam. Máramár õ a kedvenc énekesnõm.:)

© 2014 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.

Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább