Hot Jazz Band

Zenei irányzat: Jazz
Albumok: 0 db
Megtekintve: Ma 1, összesen 30648 alkalommal
Letölthető tartalmak az előadónál

Bemutatás:

A Hot Jazz Band egy Kossuth-díjas magyar jazz-zenekar.

A zenekart Bényei Tamás alapította 1985-ben, és azóta is
az együttes vezetője. Akkori nevük Jazztramps volt.
Megalakulásuk a sorkatonai szolgálatnak, azon belül egy a
laktanyában szervezett „Ki Mit Tud?” műsornak köszönhető.
A tagok a leszerelés után is együtt maradtak.
Akkor még főként dixieland zenét játszottak.
Eleinte utcazenészként működtek, de néhány alkalommal
eljutottak külföldre is.

A zenekar neve 1988-tól Hot Jazz Band.

A tagság lassan állandósult, kialakult saját egyéni stílusuk,
amelyben a dixieland mellett a hangsúly a szving-korszak
különféle zenéire helyeződött.
A hivatásos zenekarrá válás folyamata a kilencvenes évek
elején kezdődött. 1994-ben egy kiküldött felvétel alapján
meghívták őket a Le Havre-ban megrendezett nemzetközi
Louis Armstrong jazz versenyre, melyet megnyertek, ezzel
elindultak a nemzetközi karrier útján...

A zenekar az 1920-as, 1930-as és 1940-es évek, azaz a
magnetofon és a mikrobarázdás hanglemez feltalálása előtti
korszak elfeledett könnyűzenéjének hazai tolmácsolója lett.
A gazdag nemzetközi repertoár mellett felvállalták a sokszor
mesterségesen eltemetett és nehezen hozzáférhető magyar
dalok és filmslágerek felkutatását és korhű bemutatását.
Hazai vonatkozásban ez a legnagyobb érdemük, hiszen így
ennek a harminc éves korszaknak a zenéjét jó minőségben,
korhű előadásmódban ismerhetjük meg.
Bényei Tamás kialakított egy különleges, csak a régi magyar
gramofonlemezeken hallható énekstílust, amely szintén azt
a célt szolgálja, hogy a korra jellemző stílushoz mindinkább
hasonlítson az előadás.

A zenekar tagjai:
Bényei Tamás – trombita, bendzsó, ének
Fodor László – klarinét, altszaxofon
Galbács István – dob
Juhász Zoltán – bőgő, gitár
Kovács Tamás – harsona
Szabó Lóránt – gitár, bendzsó

Korábbi tagok voltak:
Bera Zsolt – harsona
Szili Róbert – gitár (2006-2013)

Biográfia:

Tagok:

Szekeres Adrien

ének, vokál, zongora

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezz be!

Zeneszöveg hozzászólások

flor20 Hozzászólás ideje: 2011-04-25 10:49:47

Utolsó bejelentkezés:
2011-08-09 20:25:51

Véleménye a(z) "Hot Jazz Band" előadóról:

sziasztok... Igazad van jazzy én is azt üzenem danus tanárának, hogy nem csak öregek hallgasák ezt a zenét. Én nagyon szeretem az ilyen régi számokat. Összesem hasonlithato a mostani 'modern' zenével...:)

jazzy Hozzászólás ideje: 2008-05-09 11:22:05

Utolsó bejelentkezés:
2008-05-09 11:17:39

Véleménye a(z) "Hot Jazz Band" előadóról:

Danus! Légyszíves üzend meg a tanárodnak :D, hogy ezt a csodálatos zenét nem csak az idősek hallgatják! Üdv!

Danus Hozzászólás ideje: 2008-01-30 14:51:16

Utolsó bejelentkezés:
2008-01-30 14:36:06

Véleménye a(z) "Hot Jazz Band" előadóról:

Imádom ezt a zenekart!!A legjobb hogy elég közelről ismerem őket mert a tanárom is benne játszik:P

Yamaha PSR 350 Hozzászólás ideje: 2007-01-15 10:14:44

Utolsó bejelentkezés:
2010-01-29 10:57:06

Véleménye a(z) "Hot Jazz Band" előadóról:

Csodálatos zenei élmény ezeket a régi számokat ilyen stílusban elõadva hallgatni, nagyon szeretem ezt az együttest!

© 2024 - Zeneszöveg.hu Kft. - Minden jog fenntartva.
Kedves Látogatónk!

A Zeneszöveg.hu oldal teljes értékű használatához minimum Internet Explorer 8 vagy Google Chrome v8.0, illetve Mozilla Firefox 4.0 böngésző ajánlott. Az alábbi linkeken elérhetők a legfrissebb változatok.

Amennyiben korlátozott lehetőségekkel folytatni kívánod a böngészést oldalainkon, kattints a TOVÁBB gombra.

Tovább