Katona Klári - Vérpiros fátyol

Vérpiros fátyol borul szemedre, remeg a kezed,
társad, az árnyék, követ lebegve, nehéz a szíved.
Elhagyott éjben, magányos éjben egyedül jársz,
tétova lépted megáll a szélben, valakit vársz.

Mégse jön senki, hiába lested, de csak egyre vársz,
távoli múltban bolyong a lelked, nyugtot nem találsz.
Zöldellő fák közt, virágos réten csavarognál,
álmaid útján, szikrázó fényben te rohannál.

Végre, ha eljössz, ujjongva nézem, tiéd a világ.
Ó, mint a lombok a gyönge ágat, úgy öleled át.

Vérpiros fátyol szemedről elszáll, kiderül az ég,
perzselő napfény, szikrázó csillag, minden a tiéd.
Zöldellő fák közt, virágos réten csavaroghatsz,
álmaid útján, a végtelenben, vele járhatsz.

Végre, ha eljössz, ujjongva nézem, tiéd a világ.
Ó, mint a lombok a gyönge ágat, úgy öleled át.
(Végre, hogy eljössz, ujjongva nézem, tiéd a világ.
Ó, mint a lombok a gyönge ágat, úgy öleled át.
Végre, hogy eljössz, végre, hogy eljössz,)
Végre, hogy eljössz, ujjongva nézem, tiéd a világ.
Ó, mint a lombok a gyönge ágat, part a folyót,
völgy a hegyet, az ég a földet, úgy öleled át!