Kazal László - Az öszvér és a csikó

Mentek, mentek, mendegéltek
az öszvér, s a kis csikó.
Kanyargott a hegyi ösvény,
szép a világ, élni jó.
Menni, menni és nevetni,
új szépségre, fényre lelni,
bámészkodva őgyelegni
a virágzó fák alatt,
be gyönyörű hallgatózni,
mit csobog a kis patak.
Lassan loccsan, csengve csobban,
csikó, öszvér vígan toppan.
Mentek, mentek, mendegéltek,
szólt az öszvér hirtelen:
Ne bámészkodj önfeledten,
járj egy kicsit begyesen!
Fel a fejjel, méltósággal
nézz az úton szerteszét,
mert különben a szamárral
összetéveszt majd a nép.
Vigyázz, vigyázz, vigyázz, vigyázz,
szamárnak néz majd a nép, jól vigyázz!
Vigyázz, vigyázz, vigyázz, vigyázz,
pórul ne járj semmiképp, jól vigyázz!
Mentek, mentek, mendegéltek,
s válaszolt a kis csikó,
ficánkolva és vidáman
tört belőle ki a szó.
Oly vidám volt, szinte táncolt,
úgy ficánkolt és viháncolt.
Te csak tartsd a nyakad büszkén,
járj, ha tetszik begyesen!
Rám hasonlítsz még szamár,
ha azt viseled nehezen.
Öszvér fogát csattogtatta,
de a csikó csak folytatta.
Hiába is próbálgatsz te
büszkén lovat játszani,
ha titkolod, hogy öszvér vagy,
szamárnak fogsz látszani.
Így vitáztak mendegélve
az öszvér, s a kis csikó,
ha magadra ráismertél,
ne haragudj hallgató!
Vigyázz, vigyázz, vigyázz, vigyázz,
szamárnak néz majd a nép, jól vigyázz!
Vigyázz, vigyázz, vigyázz, vigyázz,
pórul ne járj semmiképp, jól vigyázz!