Ektomorf
| Thrash Metál |
| Albumok: | 12 db |
|---|---|
| Címkék: | ektomorf |
Bemutatás:
forrás: Wikipédia
Biográfia:
1995-ben készítették el első demójukat Romok alatt címmel. 1996-ban első helyezettek letten a szombathelyi LMS tehetségkutató versenyen és stúdióidőt nyertek az LMS-stúdiójában, mely révén még abban az évben megjelent első albumuk Hangok címmel, az LMS Music-nál, olyan dalokkal mint a "Hangok", "Shalom", "Nekem ne mondd meg", "Romok alatt" és az "Engedélyezett gyilkosság". Janó nem sokkal később kilépett, mert nem tudta megoldani a Dunaújváros és Mezőkovácsháza közötti folyamatos ingázást, helyére Marksteiner Béla került.
Második albumuk 1998-ban született meg, Ektomorf címen, mely a Hangok folytatása lett. Legnagyobb sikerszámuk az albumon a "Nem engedem" című dal, ami azóta is koncertkedvenc. Az eltelt idő alatt Janó visszatért az együttesbe, Ternován pedig személyes okok miatt távozott, helyére Szakács József került.
A harmadik és egyben vízválasztó lemezük, a Kalyi Jag 2000-ben jelent meg, melyet Janó Mihály végleges kilépése miatt csupán hárman játszottak fel, Janó helyére az album rögzítése után Kovács László került. Ezen a lemezen a tagok már bátran felvállalták roma származásukat és a dallamokba, szövegekbe roma eredetű zenei motívumokat is csempésztek, erre a legjobb példa a "Sunto dél mulo", amiben egyaránt van roma népzene és a már korábban megismert stílusuk, emellett található a lemezen 1-2 roma nyelven íródott akusztikus dal, valamint a megszokott thrashcore zúzdák. A közönség egy részéről sok támadás érte őket, ugyanakkor a sajtóban nagyon jó visszhangot kapott, mely azonnal a Sepulturával illetve a Soulfly-al vonta őket párhuzamba. Dallamviláguk innentől kezdett szervesen magába foglalni roma motívumokat is.
Külföldi ismerettségek révén egy háromállomásos németországi miniturnén vehettek részt, ahol felfigyelt rájuk a Silverdust kiadó, majd nem sokkal később szerződést is kötött velük, így 2002-ben megjelent az I Scream Up to the Sky című nagylemezük illetve magyar verziója, a Felüvöltök az égbe. Újítás, hogy szinte minden számban észrevehetőek scratch elemek is, melyeket DJ Pozsi készített. Az albumon megtalálható még a Beatles "Hard Day's Night" című számának feldolgozása is, valamint egy rejtett track, ami Radnóti Miklós "Töredék" című versének feldolgozása, Csató Péter (Replika) közreműködésével.
A lemez megjelenése után kiköltöztek Németországba, ahol sikereik ellenére anyagilag mégsem álltak jól. 2002 végére fény derült a probléma okára, kiderült ugyanis, hogy a csapat menedzsere, Jebó rendszeresen elsikkasztotta az együttes fellépti díjainak jelentős hányadát. Jebó távozásával azonban nem oldódtak meg problémák. A Silverdust kiadó tönkrement, így a tervezett turnéjuk is meghiúsult, illetve Kovács László gitáros végleg hazautazott. Az együttes fennmaradása kétségessé vált. Ekkor, utolsó próbálkozásként felhívták a Nuclear Blast kiadónál azt az embert, aki egyszer egy koncertjük után gratulált nekik és fantasztikusnak nevezte őket. A cég a találkozó után azonnal szerződést kötött velük, a gitáros pozícióba pedig Schrottner Tamás került.
A Destroy című albumot egy dán stúdióban, az Antfarmon rögzítették, a producere Tue Madsen volt és 2004 márciusában jelent meg a Nuclear Blast kiadónál. Az album összhatásában minden korábbinál keményebb lett. Itt is párhuzamba vonták őket főleg a Soulflyjal, de az együttes egyedisége itt bontakozott ki igazán. A legjobb kezekbe került, hisz a kiadó meghozta nekik a nemzetközi sikert, amiről mindig is álmodtak.
Az Ektomorf olyan nagy fesztiválokon is fellépett, mint a Wacken, a Rock am Ring, a Rock im Park, vagy a With Full Force, valamint előzenekarként részt vettek a Kreator 2005-ös európai Enemy of God elnevezésű turnéján is (a Dark Tranquillity-vel és a Hatesphere-rel közösen), amelynek a harmadik állomása a Petőfi Csarnok volt.
2005. március 29-én jelent meg az Ektomorf következő albuma, az Instinct, amelyet szintén az aarhausi Antfarm stúdióban rögzítettek Tue Madsennel. Az előző Destroy albumhoz képest háttérbe szorultak a roma népzenei motívumok, a hangzás egy kicsit letisztultabb, mégis dühös, jóval több thrash elemmel, és olyan számokkal mint a "Set Me Free", "Show Your Fist", "I Break You", vagy a "Fuck You All". Ebben az évben jelent meg első koncertfelvételük, a Live and Raw. 2006-ban együtt turnéztak a többek között a Children Of Bodommal, aminek egyik állomása a Petőfi Csarnok január 9-én.
2006. október 27-én jelent meg az Ektomorf új nagylemeze az Outcast, ami minden tekintetben az eddigi legjobbnak nevezhető. A gitárok, a dob, a basszus, és Zoli hangja itt szólalnak meg a legjobban. A zenébe újra visszatért a roma-folk, és a dalok tartalmilag összevéve, arról szólnak, hogy a rasszizmus és a negatív diszkrimináció terén, még nagy gondok vannak a világban. Újdonság egy akusztikus gitárral rögzített dal a "Who Can I Trust". A lemez legjobbjai: "Outcast", "I Choke", "I'm Against", és a "Hell Is Here", című sikernóták, de akármelyiket meg lehetne említeni.
A lemez után az Ektomorf két ízben is hazalátogatott Magyarországra: az egyik 2007. január 17-én az A-38-as hajó volt a régi terrorista turné fellépőivel (Replika és Cadaveres) kiegészülve, a másik a Sziget fesztivál második napján 2007. augusztus 9-én a Soulfly után. Az utóbbit azért is érdemes megemlíteni mert a Soulfly koncertjük közben színpadra szólította Farkas Zolit, majd együtt elnyomták a Sepultura klaszikusát a "Roots Bloody Roots"-ot. Zolinak ez azért is felemelő élmény volt, hiszen példaképével, Max Cavalera-val állhatott egy színpadon. Az Ektomorf 2008. március 1-jén ismét hazalátogatott az A-38-as hajóra.
2008. június 20-án a zenekar bejelentette, hogy a német AFM kiadóhoz szerződnek. November 1-jén 13 új dallal vonultak a stúdióba, ismét Tue Madsennel a dániai Antfarmon. A 2009 márciusában megjelent What Doesn't Kill Me... című albumon vendégként Lord Nelson (Stuck Mojo) is szerepel.
2010-ben előbb egy háromszámos kislemez, a The Gypsy Way jelent meg júniusban, majd ezt követte decemberben az együttes kilencedik nagylemeze Redemption címmel. Az album The One című dalában Danko Jones vendégszerepel. A Last Fight dalhoz készült videoklipben még szerepel Schrottner Tamás gitáros, de a lemezfelvétel után távozott a zenekarból.
Tagok:
ének, gitár
basszusgitár
dobok
basszusgitár
dobok
dobok
gitár
gitár
gitár
gitár
Albumok:
1993
1995
1996
1998
2000
2004
2005
2006
2010
Ektomorf dalszövegek:
100% gyűlölet
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Ektomorf
Kiadás éve: 1998
A Hard Day's Night
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: I Scream Up To The Sky / Felüvöltök az égbe
Kiadás éve: 2002
A Romok Alatt
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Hangok
Kiadás éve: 1996
A tűz gyermeke
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
A Világ Szenved
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Hangok
Kiadás éve: 1996
Always Believe In Yourself
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kalyi Jag
Kiadás éve: 2000
Ambush In The Night
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Outcast
Kiadás éve: 2006
An Les Devla
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: I Scream Up To The Sky / Felüvöltök az égbe
Kiadás éve: 2002
Az vagyok aki voltam
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Blood In Blood
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: I Scream Up To The Sky / Felüvöltök az égbe
Kiadás éve: 2002
Breed The Fire
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: What Doesn't Kill Me...
Kiadás éve: 2009
Brothersong
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kalyi Jag
Kiadás éve: 2000
Don't Need
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kalyi Jag
Kiadás éve: 2000
Ellenállás
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Hangok
Kiadás éve: 1996
Engedélyezett Gyilkosság
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Hangok
Kiadás éve: 1996
Everything
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Destroy
Kiadás éve: 2004
Ez vagyok én
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Ektomorf
Kiadás éve: 1998
Fájdalom könnyei
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: I Scream Up To The Sky / Felüvöltök az égbe
Kiadás éve: 2002
Felüvöltök az égbe
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
For The Last Time
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kalyi Jag
Kiadás éve: 2000
Forgotten Fire
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kalyi Jag
Kiadás éve: 2000
From Far Away
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Destroy
Kiadás éve: 2004
From My Heart
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Destroy
Kiadás éve: 2004
Fuck You All
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Instinct
Kiadás éve: 2005
Fuel My Fire
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Outcast
Kiadás éve: 2006
God Will Cut You Down
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Redemption
Kiadás éve: 2010
Ha én nem vagyok akkor te sem
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Háború Szindróma
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Hangok
Kiadás éve: 1996
Hagyj élni
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Hell Is Here
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Outcast
Kiadás éve: 2006
I Break You
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Instinct
Kiadás éve: 2005
I Can See You
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: What Doesn't Kill Me...
Kiadás éve: 2009
I Confront My Enemy
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Outcast
Kiadás éve: 2006
I Got It All
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: What Doesn't Kill Me...
Kiadás éve: 2009
I Know Them
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Destroy
Kiadás éve: 2004
I Miss You
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: I Scream Up To The Sky / Felüvöltök az égbe
Kiadás éve: 2002
I Scream Up to The Sky
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: I Scream Up To The Sky / Felüvöltök az égbe
Kiadás éve: 2002
I'm against
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Outcast
Kiadás éve: 2006
I'm In Hate
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Redemption
Kiadás éve: 2010
If I weren't
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: I Scream Up To The Sky / Felüvöltök az égbe
Kiadás éve: 2002
It´s Up To You
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: What Doesn't Kill Me...
Kiadás éve: 2009
Jóvátehetetlen
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Hangok
Kiadás éve: 1996
Kívülről Nézve
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Hangok
Kiadás éve: 1996
Land Of Pain
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Instinct
Kiadás éve: 2005
Last Fight
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Redemption
Kiadás éve: 2010
Love And Live
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: What Doesn't Kill Me...
Kiadás éve: 2009
Mentsd meg a lelkem
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Nekem Ne Mondd Meg
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Hangok
Kiadás éve: 1996
Nem engedem
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Ektomorf
Kiadás éve: 1998
Never Should
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Redemption
Kiadás éve: 2010
No Compromise
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Destroy
Kiadás éve: 2004
Nothing Left
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: What Doesn't Kill Me...
Kiadás éve: 2009
Open Up Your Eyes
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kalyi Jag
Kiadás éve: 2000
Örök vesztesek
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Ektomorf
Kiadás éve: 1998
Painful But True
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Destroy
Kiadás éve: 2004
Redemption
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Redemption
Kiadás éve: 2010
Revenge To All
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: What Doesn't Kill Me...
Kiadás éve: 2009
Save My Soul
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kalyi Jag
Kiadás éve: 2000
Sea Of Misery
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Redemption
Kiadás éve: 2010
Serial Men
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: I Scream Up To The Sky / Felüvöltök az égbe
Kiadás éve: 2002
Set Me Free
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Instinct
Kiadás éve: 2005
Show Your Fist
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Instinct
Kiadás éve: 2005
Sick Of It All
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: What Doesn't Kill Me...
Kiadás éve: 2009
Sírok, apám sírok
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kalyi Jag
Kiadás éve: 2000
Son Of The Fire
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kalyi Jag
Kiadás éve: 2000
Statisztika
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Hangok
Kiadás éve: 1996
Stigmatized
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Redemption
Kiadás éve: 2010
Sunto Dél Mulo
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kalyi Jag
Kiadás éve: 2000
Szabad vagyok
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Széria emberek
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
Tear Apart
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Destroy
Kiadás éve: 2004
Testvérdal

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Faragó János,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
The Holy Noise
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Instinct
Kiadás éve: 2005
The Way I Do
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Kalyi Jag
Kiadás éve: 2000
Töredék

Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Radnóti Miklós,
Album címe: Keressük!
Kiadás éve: Keressük!
United Nations
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Instinct
Kiadás éve: 2005
Until The End
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Instinct
Kiadás éve: 2005
Üvöltő Félelem
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Hangok
Kiadás éve: 1996
What Doesn´t Kill Me
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: What Doesn't Kill Me...
Kiadás éve: 2009
Who Can I Trust (Prayer)
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Outcast
Kiadás éve: 2006
You Are My Shelter
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Destroy
Kiadás éve: 2004
You Get What You Give
Zeneszerzők:
Keressük!
Szövegírók:
Keressük!
Album címe: Instinct
Kiadás éve: 2005

Dalszöveg beküldése
Hozzáadás a kedvencekhez




















Hozzászólások
Utolsó bejelentkezés:
2009-06-19 00:58:59
Véleménye a(z) "Ektomorf" előadóról:
Amíg csak elmélet lett volna ez az egész,nem is lenne baj.De vajon tényleg az a megoldás,hogy a "számunkra felesleges embereket" lemészároljuk?Csak úgy eltüntetjük,mintha nem is lettek volna?...Egyetlen ember sem érdemel ilyen halált.Pláne nem gyerekek! Hitlerről meg csak ennyit szeretnék: (Ezt állítólag egy újságírónak mondta 1922-ben..) "Ha hatalomra jutok, legelső dolgom a zsidók megsemmisítése lesz. Amint meglesz hozzá a hatalmam, akasztófasorokat fogok állítani – például a müncheni Marienplatzon –, amennyit csak a forgalom enged. Oda lesznek a zsidók felakasztva, kivétel nélkül; és addig lógnak ott, amíg bűzleni nem kezdenek; addig lógnak, amíg a higiénia szabályai engedik. Amint levágják őket, jön a következő adag, és így tovább, amíg csak marad zsidó Münchenben. Más városok követni fogják a példát, amíg Németország teljesen meg nem tisztul a zsidóktól." Ez,már bocsánat,de szerintem nem úgy hangzik,mintha tényleg azt szerette volna,hogy a germán kultúra virágozzék Németországban.E szavak mellé valahogy a 'kultúra' szót sem említeném.Primitív,beteges szavak. És ne ítéljem el??
Utolsó bejelentkezés:
2009-05-09 15:06:39
Véleménye a(z) "Ektomorf" előadóról:
Feenyhozoo, magadnak is hagyhatnál egy kicsit abból a fényből, mert olyan sötét vagy, hogy a Napot kioltanád. Azt hiszem, amit írtam, az igencsak megalapozott, de szerinted én vagyok a hülye. Szerintem te meg egy szánalmas hulladék vagy. Ha már hülyeséggel vádolsz meg, akkor indokold is! Ja, hogy nem vagy rá képes... Akkor meg egyszerűen maradj csöndben. Ikalav, az élet közel sem olyan bonyolult, mint ahogy azt te képzeled. Amúgy számodra mit jelent a "rasszizmus" szó? Más fajok gyűlöletét?? Mert - annak ellenére hogy a média manapság ezt harsogja - ez nem igaz, a rasszizmus az emberi fajok különállóságát hangsúlyozó tan, amely általában hierarchiát is felállít közöttük. Talán alaptalan...? Nekem aztán senki ne mondja, hogy a fehér ember a cigánynál nem fejlettebb. Igen, ez általánosítás, igen, vannak kivételek. De általánosságban valamiért mégiscsak igaz. Hasonlítsuk össze a fehérek és cigányok legjobbjait például. Amúgy a rasszisták szellemi és kulturális felsőbbrendűségben gondolkodnak, ettől függetlenül tény, hogy nem egy cigány van, aki lelkileg rengeteg fehérnél magasabb szinten áll (bár én azt már nem nevezném cigánynak). De ez a lényegen akkor sem változtat. A cigányok menjenek haza, ilyen mértékben különböző népek soha nem voltak képesek összeszokni, de ez abszolút természetes jelenség. A "Hitler bácsival" kapcsolatos gondolataid meg a tájékozatlanságodat mutatják. Neki igazából nem volt "fajelmélete", azt akarta hogy Németországot germán fajúak lakják, és ne zsidó, hanem germán kultúra virágozzon benne. Nem értem, hogy ebben mi az elítélendő. A faji ideológus amúgy Rosenberg volt, de Hitler állítólag el sem olvasta a könyvét. Egyébként én sem vagyok a német nemzetiszocializmus feltétlen híve, de a legkevésbé sem tartom szégyenletesnek, hogy melléjük álltunk a háborúban, de ez már nem ide tartozik...
Utolsó bejelentkezés:
2009-06-19 00:58:59
Véleménye a(z) "Ektomorf" előadóról:
Istenem!Bárcsakolyan egyszerű lenne ez az egész,mint ahogy azt hunharcos barátunk leírta...Aza helyzet,hogy sokkaldesokkal bonyolultabb.Én abszolút rasszizmus ellenes vagyok,mert általánosít,sztereotípiákra alapoz és alapból sz*r az egész nézet.A Világ baromira bonyolult.Nem varrhatunk egy-egy nemzet nyakába minden rosszat és bajt.Hitler bácsi ezzel az idióta ötletével már megbukott..Hálistennek... No szerintem neveltetés kérdése az egész.Rossz családi körülmények között a "fehér" ember is elzüllik.Senkisem születik eredendően rosszként.És senki se tehet arról,hogy épp hova vagy milyen nemzetiségűnek születik.Úgyh Hitler is csessze meg az idióta fajelméletét,remélem a Pokol legmélyebb bugyrában kínozzák az örökkévalóságban... Az itthoni problémákra meg megoldás lehetne szerintem,ha minden segélyt megvonna az állam a sokgyermekes családoktól,azon esetekben, ha a két szülő,de legalább az egyik nem dolgozik. Kurt1967 meg fogadja gratulációmat...-.-'
Utolsó bejelentkezés:
2008-08-30 21:47:12
Véleménye a(z) "Ektomorf" előadóról:
"feenyhozoo" cigány vagy, vagy mi, hogy így véded öket?!
Utolsó bejelentkezés:
2009-06-11 23:34:08
Véleménye a(z) "Ektomorf" előadóról:
hunharcos! te meg egyszerűen hülye vagy.
Utolsó bejelentkezés:
2008-07-15 11:14:29
Véleménye a(z) "Ektomorf" előadóról:
Valaki légyszi küldje el nekem az összes albumot!Fontos lenne!Kössz,előre [*** moderálva ***] vagy [*** moderálva ***]
Utolsó bejelentkezés:
2009-05-09 15:06:39
Véleménye a(z) "Ektomorf" előadóról:
Kár, hogy ekkora hírnévvel is azt nyomják, hogy milyen rossz a cigóknak, mindenki utálja és lenézi őket (vajon miért...), ahelyett, hogy próbálnák rávenni a cigányságot arra, hogy álljanak másképp a dolgokhoz, változzanak meg, mert nem NEKÜNK kell hozzájuk alkalmazkodni, hanem pont fordítva. A trágár szavak használata túlmegy az elfogadhatón, sok az értelmetlen szöveg, mint pl a "Neked" szövege, a "Széria emberek" szövege meg...hát bazz nagyon komoly... Szóval enyhén primitív és nevetségesen fajvédő zene. "Sajnállak, mert nincsen agyad Sajnállak, mert rasszista vagy. Gondoltak rád, embernek szültek, De nem tudhatták, hogy egy férget nevelnek fel." Már nem azért, de szerintem inkább annak nincs agya és az a féreg, aki brutálisan meggyilkol a gyermekei szeme láttára egy EMBERT, és megerőszakolással fenyegeti a gyerekeket; az a féreg, aki üti az asszony hasában a gyereket, hogy degeneráltan jöjjön világra, mert úgy több segély jár utána; az a féreg, aki megerőszakolja a saját lányát/unokáját; az a féreg, aki 80-90 éves asszonyokat rabol ki, öl és erőszakol meg; aki vérfertőz, dögöt eszik, vírust terjeszt; aki jogokat követel úgy, hogy semmilyen törvényt nem tart be; aki elvárja, hogy a nemzet eltartsa, de ezt sehogy nem viszonozza, csak rasszistázik meg fasisztázik, közben meg "öld a magyart!" kiáltásokkal buzdítja a fajtársait; az a féreg, akiben semmiféle erkölcsi törvény nem él, aki olyan alacsony életsznívonalú, hogy nem fér be az EMBER kategóriába; az, aki VÉDI az ilyeneket és az, aki ahelyett hogy motiválni próbálná a fajtársait valami emberi életre, csak siránkozik hogy lenézik és gyűlölik, pofázik hogy leszar és azért is felettünk áll, mert mi csak agyatlan rasszisták meg "fasiszták" (ugye hogy töriből nem jutottak el Mussoliniig, akkor tudnák hogy Olaszországban volt fasizmus, a Nyilaskeresztes Párt HUNGARISTA volt...) vagyunk, AZ A FÉREG!! Mocskos cigók!!